Remek: az egyetem szerint csak akkor vizsgálható Marosi Beatrix plágiumügye, ha ő maga is hozzájárul

Azért egy kiskapu még így is maradt, a plagizált szerzők ugyanis jogsértés miatt eljárást indíthatnak Marosi ellen. Mert afelől nem lehet sok kétségünk, hogy nem fogja tálcán kínálni saját diplomájának megsemmisítését. Nincs joguk hivatalosan felülvizsgálni a plágiumgyanút, állapította meg a Kodolányi János Egyetem most lezárult vizsgálata, amit annak kiderítésére indítottak, hogy Marosi Beatrix, a Belső-Pesti Tankerületi Központ a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárát elbocsátó igazgatója plagizálta-e az egyetemen 2013-ban leadott szakdolgozatának egyes részeit. A Telexhez eljuttatott vizsgálati jelentés alapján az egyetem szerint ahhoz, hogy megvizsgálhassák, plagizált-e Marosi, Marosi hozzájárulására lenne szükségük. Indoklásuk szerint az elévülési időre tekintettel, a hatályos…

Tovább olvasom

Plágiumgyanú miatt vizsgálják az egyik tankerület vezetőjét

Vizsgálatot indított a Kodolányi János Egyetem Marosi Beatrix szakdolgozatának ügyében – közölte a Magyar Hanggal dr. Szabó Péter rektor. Marosi Beatrix jelenleg a Belső-Pesti Tankerület szakmai vezetője, szakdolgozatát az elmúlt napokban több politikus is kritizálta, és felmerült a plágium gyanúja. Hadházy Ákos parlamenti képviselő a napokban azt írta a Facebookon, hogy a tankerületi vezető diplomamunkája „a copy-paste módszerrel szabálytalanul bemásolt szövegrészekből áll”. Majd Jámbor András, a Párbeszéd Magyarországért képviselője arról posztolt, hogy arra kéri Pintér Sándor belügyminisztert és Hajnal Gabriella Klik-vezetőt, vizsgálják ki a Belső-Pesti Tankerület szakmai vezetőjének ügyét, és ha a plágium bebizonyosodik, menesszék…

Tovább olvasom

Plágium! Balázs Klárit közel negyven év után perli egy izraeli zeneszerző és a magyar híresség elismerte, nem az övé a híres dal

“Találd ki gyorsan a gondolatom” – ismerős? Az 1984-es, slágerré vált dal Balázs Klárié és nagy pályát futott be hazánkban. Most kiderült, mégsem az övé és Korda György párja el is ismeri a plágiumot, súlyos milliókat bukhat. Amióta létezik a popzene, előfordulnak kisebb-nagyobb plágiumperek, ahol az egyik fél azt próbálja bebizonyítani, hogy a másik fél zenéje, dala, dallama vagy dalszövege nagyon hasonlít a sajátjára. Elég csak az utóbbi évek egyik legnagyobb balhéjára, a Blurred Lines című sláger körüli botrányra gondolni, vagy amikor Kanye West nyúlta le az Omega Gyöngyhajú lány című…

Tovább olvasom

Sem jogi értelemben, sem tényszerűen nem valósult meg a Fidesz által emlegetett plágium

A kormánypárt plágiummal vádolta meg Miskolc polgármesterét, aki állításuk szerint összeollózta a gazdasági programját. A Polgármesteri Hivatal közleményben cáfolta ezt, az alábbiakban ezt idézzük. “Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala ezúton tájékoztatja Miskolc lakosságát, és a széles nyilvánosságot, hogy a 2020.augusztus 28-i Közgyűlés elé tárt Gazdasági Programjában nem valósult meg sem jogi értelemben, sem tényszerűen plágium. Plágium csak szerzői művek esetében értelmezhető, így fogalmilag kizárt, hogy a Gazdasági Program keretei között megvalósuljon, mert az nem szerzői mű, hanem egy tényfeltáró és stratégiai lehetőségeket összegző munkaanyag. A Polgármesteri Hivatal szövegazonosság-vizsgáló módszerrel…

Tovább olvasom