Merkel szerint tárgyalni kellene Magyarországgal, mielőtt megvonják az EU-s forrásokat

A leköszönő német kancellár, Angela Merkel arra figyelmeztetett: nem érdemes elsietni az európai uniós pénzügyi támogatások blokkolását a jogállamiságot nem tiszteletben tartó országok, így Lengyelország és Magyarország felé – írja a Politico. Merkel kritizálta az EP-t, amiért az azzal fenyegetőzik, hogy jogi lépéseket tesz az Európai Bizottsággal szemben, mert az vonakodik alkalmazni az EU-s források visszatartását. Merkel szerint a jogi lépések előtt meg kell próbálni tárgyalásokat folytatni. “Úgy gondolom, itt az ideje, hogy mélyen elbeszélgessünk a lengyel kormánnyal arról, hogy miként tudunk túl lenni a nehézségeken. Nagy gondjaink vannak, de a tanácsom…

Tovább olvasom

Ebben sikerült felzárkózni a fejlett országokhoz: Áder János közel 4,5 milliós nyugdíjat kaphat

Csak sikerült közel kerülni a nyugati színvonalhoz, kár, hogy csak a NER-lovagok juttatásainak és leendő nyugdíjának összegében. Áder hasonló mértékű nyugdíjban részesül majd, mint a szintén visszavonuló Angela Merkel (aki 5,2 millió forintnyi összeget kap), ráadásul a legalsó korhatárnál korábban. Nagyjából 4,4 millió forintos nyugdíj várhat Áder Jánosra, miután véget ér a második mandátuma – írja a Blikk.hu. Ráadásul Áder már a nyugdíjkorhatár alatt, 63 évesen élvezheti a pihenést a teljes körű államfői fizetés mellett. Mint emlékeztetnek, egy 2019-es törvényben gyakorlatilag duplájára emelték a mindenkori államfő juttatásait: a korábbi havi bruttó 1,5 millió…

Tovább olvasom

Milyen vakcinákat kaptak az országok vezetői?

Orbán Viktor alaposan bereklámozta, hogy ő a kínai Sinopharmot kérte a koronavírus elleni oltások közül, de hogyan állnak ezzel a többi ország vezetői? A Telex készített ebből gyűjtést. A görög miniszterelnök látványosan kigombolt ingben, Vlagyimir Putyin orosz elnök kameráktól távol, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az országában elsőként, Angela Merkel német kancellár pedig négy hónappal az oltási program kezdete után, másfél hete kapta meg a koronavírus elleni vakcinát. Ezen a linken elolvasható a cikk és az is megnézhető, hogy ki milyen oltóanyagot kapott! Egyébként az utóbbi hetekben beoltott legtöbb kormányfő vagy…

Tovább olvasom

Nemhogy javul, de még romlik is a járványhelyzet a németeknél, sokkal szigorúbb zárásokat terveznek

Európa sem boldogul egyelőre a koronavírus-járvány egyre komolyabb terjedésével, egyelőre nem világos, ilyen körülmények között, hogy szeretne áprilisban nyitni a magyar kormány. Ha a következő hetekben nem sikerül lassítani a koronavírus terjedését, akkor félő, hogy újabb variánsok jelenhetnek meg, amelyek ellen nem védenek az oltások – ezt mondta a Bild am Sonntag lapnak Helge Braun, Angela Merkel német kancellár tanácsadója. Braun szerint a járvány a legveszélyesebb szakaszában van, most dől ugyanis el, hogy kontroll alatt lehet-e tartani a fertőzéseket. A tanácsadó szerint az olyan tartományokban, ahol a százezer főre jutó heti új…

Tovább olvasom

Kutya világ? Már nyár előtt megvalósulhat az egységes digitális oltási igazolvány

Az eddigi információk szerint az EU-n belüli szabadabb utazást segíti majd elő. De akkor mégiscsak lesz megkülönböztetés beoltott és be nem oltott ember között? Ezt korábban nagyon tagadták, de most már Angela Merkel is erről beszélt. A háziállatok után az embereknek is lesz oltási igazolványuk. Még a nyár előtt bevezethetik az Európai Unióban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védőoltás beadását tanúsító igazolványt, amellyel szabadabban lehet majd utazni – mondta Angela Merkel csütörtökön Berlinben az Európai Tanács videókonferenciája után. Az MTI szerint a német kancellár hangsúlyozta: egyelőre a vírus új,…

Tovább olvasom

Annyira rossz a vírushelyzet Németországban, hogy jöhet a minden eddiginél durvább “megalezárás” – az ok pedig az új vírusvariáns

Folyamatosan romlik a járványhelyzet és a hivatalos adatok is aggasztóak az egyik legfontosabb európai országban, így olyan típusú lezárások jöhetnek, amikhez képest a tavalyi év sehol sem volt. Nem valami biztatóak a hírek, csak idő kérdése, mikor terjed el igazán az új vírusmutáció az EU-ban. Új rekordot döntött csütörtökön a koronavírusban elhunytak száma Németországban, ami miatt a német szövetségi kormány újabb szigorítások bevezetésére készül – írja a Bild című német lap.  Angela Merkel német kancellár már egy „megalezáráson” gondolkodik, aminek értelmében – ahogy azt az elnevezés is sejteti – az eddigi…

Tovább olvasom

Rengeteg 2020 elején tett jóslat nem valósult meg, íme néhány fontos közülük – világjárvánnyal például senki nem számolt

Nem bukott el Angela Merkel, nem kezdtük el a kilépést az Európai Unióból, nem gyengült meg a Netflix és így tovább. Igaz, amikor ezekbe a jóslásokba bocsátkozott egy évvel ezelőtt a neves lap, még halvány fogalmunk sem lehetett arról, milyen szinten keríti hatalmába az egész világon a Kínából valamilyen úton-módon kiszabaduló koronavírus-világjárvány. A koronavírus tényleg mindent megváltoztatott 2020-ban, és noha a vírusról már 2019 év végén megjelentek az első hírek Kínából, még az év eleji jóslatokban sem említette senki egy világjárvány eshetőségét, azt meg pláne nem, hogy az ilyen hatással…

Tovább olvasom

Már nem terv, hanem valóság – teljesen bezárják Németországot a koronavírus miatt

Annyira rosszak és ijesztőek a friss fertőzöttségi és halálozási adatok, hogy a kancellár elismerte, a szigorítások sem vezettek eredményre. Nem uralják a vírus terjedését, ezért döntöttek a drákói szigor mellett. Alig valami marad nyitva Németországban. A koronavírus-járvány gyorsulása miatt a tavaszi első fertőzéshullám után ismét bevezetik Németországban a társadalmi és gazdasági élet legtöbb területét befagyasztó országos zárlatot – jelentették be vasárnap Berlinben.  AZ ÚJ KORLÁTOZÁSOKAT DECEMBER 16-ÁN VEZETIK BE, ÉS LEGKORÁBBAN JANUÁR 10-ÉN VONJÁK VISSZA – mondta Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után. A november elején bevezetett óvintézkedésekkel nem sikerült visszaszerezni…

Tovább olvasom