Igazán fekete nap a MÁV-nál, 24 óra alatt három halálos vasúti baleset történt

A műszaki mentés napokat vehet igénybe, ameddig nem is folytatódhat zavartalanul a vasúti közlekedés. Az első tragikus baleset kedden reggel Érdnél történt. A Déli pályaudvarról 6:55-kor Dunaújvárosba induló vonat a Főnök utcai átjáróban elütött egy gyalogost, aki azonnal életét vesztette.  Pár órával ezután Ináncsnál hajtott egy kisteherautó a fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre, ahol az érkező szerelvény éppen a vezetőfülkénél ütközött bele. A sofőr itt is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az ináncsi baleset után fél óra sem telt el, és jött a nap legsúlyosabb tragédiája a…

Tovább olvasom

Az alsósok ingyen utazhatnak a MÁV és a Volán járatain áprilisban

Az általános iskolák részleges újranyitásával a vonat- és autóbusz-közlekedésben – bizonyos területi kivétellel – visszaáll a tanítási időszakban érvényes menetrend április 19-től, az alsó tagozatos diákok a hónap fennmaradó részében diákigazolványuk felmutatásával, jegy- vagy bérlet megváltása nélkül utazhatnak a MÁV-Volán-csoport járatain – derül ki a MÁV-Volán-csoport csütörtöki közleményéből, az MTI tájékoztatása szerint. Az alsó tagozatos diákok április 19-től április 30-ig – érvényes diákigazolványuk vagy az azt helyettesítő (QR kóddal ellátott) igazolásuk felmutatásával – jegy vagy bérlet megváltása nélkül utazhatnak a helyközi közösségi közlekedésben. Ez a MÁV-HÉV járatain csak a Budapesten…

Tovább olvasom

Megkezdik a kritikus infrastruktúrában dolgozók, így például a Paksi Atomerőmű és a MÁV munkatársainak oltását

Müller Cecília az operatív törzs szerdai tájékoztatóján beszélt arról, hogy úgy döntöttek, kiterjesztik az oltások körét a vírus gyors terjedése miatt – írja a 444.hu. Ez azt jelenti, hogy miközben folytatódik a 65 év felettiek oltása, megkezdik a kritikus infrastruktúrákba tartozó szolgáltatók, nélkülözhetetlen szolgáltatást biztosító dolgozóinak oltását is. Konkrétan ez azt jelenti, hogy beoltják a BKK, a Paksi Atomerőmű és a Magyar Villamosművek, illetve MÁV és GYESEV dolgozóit. 444.hu

Tovább olvasom

A MÁV megszüntette az automatás jegyátvételt

Már nem lehet a vasútállomásokon lévő automatákban átvehető jegyet és bérletet vásárolni a MÁV új internetes jegyvásárlási felületén- írta a 444.hu. A vasúttársaság közölte: eléggé elterjedt a teljesen elektronikus jegyvásárlás, és annyira kevesen vásároltak úgy jegyet online, hogy aztán egy kód beütésével azt kinyomtassák az állomáson, hogy inkább megszüntették ezt az opciót. Bérletet is már inkább a MÁV telefonos alkalmazásán keresztül vettek azok, akik elektronikusan vásárolnának ilyesmit, ezért ez az opció is lekerült az oldalról. 444.hu.

Tovább olvasom

Így alázzuk meg dolgozóinkat – a MÁV egy-egy darab almával köszönte meg a vasutasok kemény munkáját

A krumpli után most az alma lett a menő. De mindennek a teteje, hogy egyetlen darab járt fejenként a dolgozók kemény munkájának és ügyeleti idejének elismeréseként. Gratulálunk a MÁV-Startnak, hogy ilyen szinten megalázta dolgozóit. Ennél még a néhány évvel ezelőtti 1500 Ft-os utalvány is jobban mutatott. A MÁV-Start szolgálati helyeire az aktuális munkavállalói létszám alapján kiporciózott almaszállítmány érkezett. A kartondobozhoz színes kísérőlevél is tartozott, ezeket a helyi szolgálati vezetőnek kellett megfelelően elhelyeznie – írja a szakszervezet. Szerintük ennél még a sok évvel ezelőtti 1500 forintos karácsonyi utalvány is jobb ötlet volt.…

Tovább olvasom

Így néz ki az ünnepek alatt a MÁV és a Volánbusz menetrendje, figyeljünk a változásokra

Legyünk biztosak abban, pontosan mikor és hogy mennek a tömegközlekedési járművek a január 4-ig terjedő időszakban. Íme a részletek. Az év végi ünnepekhez igazodik a vonatok és a Volánbusz járműveinek közlekedési rendje – írja közleményében a MÁV. A vonatok december 23-án a pénteki, 24-én a szombati, 25-én és 26-án az ünnepnapi, 27-én a vasárnapi menetrend szerint közlekednek. December 31-én a pénteki, január elsején a szombati, január 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a vasárnapi menetrend érvényes. Módosul a Volánbusz-járatok közlekedési rendje is: december 24-én, szenteste a szabadnapi menetrendnek megfelelően, a megszokottnál ritkábban…

Tovább olvasom

A MÁV és a Volán is igazodik az ünnepekhez

A karácsonyhoz és a szilveszterhez igazodik a vonatok és a Volánbusz járműveinek közlekedési rendje – közölte a MÁV december 21-én. A vonatok december 23-án a pénteki, 24-én a szombati, 25-én és 26-án az ünnepnapi, 27-én a vasárnapi menetrend szerint közlekednek. December 31-én a pénteki, január elsején a szombati, január 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a vasárnapi menetrend érvényes. Módosul a Volánbusz-járatok közlekedési rendje is: december 24-én, szenteste a szabadnapi menetrendnek megfelelően, a megszokottnál ritkábban és korlátozásokkal közlekednek az autóbuszok. December 25-én és 26-án a munkaszüneti napok beosztása szerint indulnak a…

Tovább olvasom

Így alakul át a tömegközlekedés az ünnepek idejére

A karácsonyi és az év végi ünnepekhez igazodik a vonatok és buszok közlekedési rendje – közölte a HVG beszámolója szerint a MÁV és a Volánbusz. A MÁV szerint a vonatok 23-án a pénteki, 24-én a szombati, 25-én és 26-án az ünnepnapi, 27-én a vasárnapi menetrend szerint közlekednek. December 31-én a pénteki, január elsején a szombati, január 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a vasárnapi vonatmenetrend érvényes. A MÁV azt javasolja, hogy a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében az utasok elővételben váltsák meg a menetjegyeket és helyjegyeket. Ehhez használhatják a jegyértékesítő automatákat…

Tovább olvasom

Holnap új vasúti és buszmenetrend lép életbe, Borsod több útvonalán javulás várható

Számos vasútvonalon csúcsidőben az eddiginél is több és gyorsabb vonat közlekedik vasárnaptól, az új autóbusz-menetrend pedig új járatokkal lép be a szolgáltatásba. A MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányítása révén összehangolt vasúti és buszos csatlakozások segítik, hogy az utasok kényelmesebben elérjék úticéljukat – írja az MTI. A december 13-án életbe lépő vasúti és autóbuszos menetrendi fejlesztések az ország szinte minden térségét érintik. Kelet-Magyarországon például több fővonalon bővül az InterCity-hálózat, Zemplén és Borsod térsége új, kétóránkénti közvetlen kapcsolatokkal kerül közelebb a fővároshoz. Budapest és Békéscsaba között óránként elérhető lesz az…

Tovább olvasom

Megszűnik számos borsodi vasúti megállóhely

A MÁV-START és a Volánbusz Zrt. közös tájékoztatása alapján a december 13-tól érvényes új menetrendekben jelentős mértékű strukturális változások történnek – számolt be róla a Borsodihir.hu. Az új vasúti menetrend lényegi eleme, hogy a nagyobb távolságú utazások esetén gyorsabb eljutást biztosítson az utasok számára. A változtatások értelmében térségünkben megszűnnek az alábbi kisforgalmú vasúti megállóhelyek: Sajószentpéter-Piactér, Berente, Pogonyipuszta, Bánrévei Vízmű, Sajónémeti. Az alábbiakon napi egy vonatpár megállására korlátozódik a forgalom: Sajókaza, Vadna, Dubicsány. A 92. számú Miskolc-Sajóecseg-Bánréve-Ózd vasútvonalon a személyvonatok az alábbi települések állomásain nem állnak meg: Szirmabesenyő, Sajókeresztúr, Sajóecseg. Lakossági kérésre a…

Tovább olvasom