Borsod: jön a „vármegyebérlet” a MÁV-nál és a Volánbusznál is

Egészen elérhető összegért vehetünk olyan bérletet, amivel az egész megyét, de kicsivel többet költve az egész országot beutazhatjuk egyetlen havi bérlettel. Borsodban ez vajon hogy változtatja meg az utazási szokásokat? Egy-egy teljes megyét, sőt akár az egész országot be lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV járatain az új kedvezményes bérletrendszer használatával – közölte szombat délután a MÁV, alig pár perccel azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjében bejelentette a megyebérletet, vagyis “a kormány és az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával és közreműködésével létrejövő új Vármegye- és Országbérlet-konstrukciót”. A…

Tovább olvasom

Hirtelen leváltották a MÁV-START vezérigazgatóját (is)

Érdekes hírekkel szolgált péntek tizenharmadika. Korábban már olvashattuk, hogy a paksi atomerőmű vezérigazgatóját leváltották és egy fideszes politikus került a helyére. Délután a vasúttársaság közölte, hogy szintén leváltották a vezérigazgatót és egy fideszes államtitkár nyerte meg a széket. 2023. január 19-től, vagyis jövő csütörtöktől Mosóczi László tölti be a MÁV-START vezérigazgatói posztját – írta közleményében a vállalat. Mosóczi Keresztes Pétert váltja, aki a MÁV-csoportban stratégiai tanácsadói feladatokat lát el a jövőben. Az, hogy mi volt a vezetőcsere oka, a közlemény nem részletezte. Mosóczi László 2022. májusáig az Innovációs és Technológiai…

Tovább olvasom

A MÁV-szóvivő történelmi mondata: Ha nem akar késni az utas, induljon korábban!

A szerda reggel ismét rengeteg vonattal utazónak okozott bosszúságot, ugyanis reggel hat és délelőtt tíz óra között gyakorlatilag teljesen megbénult több főváros-környéki vasútvonal is. Érdemes egy bő öt évvel ezelőtti megnyilatkozást elővenni erről, a társaság szóvivőjétől, élő adásban. Leginkább a Budapest-Szob állt be, a vonatok órákig meg sem moccantak, 130-140 perces késések is előfordultak, rengetegen késtek iskolából vagy a munkahelyükről. Így búcsúztatta a novembert a MÁV. Ezzel kapcsolatban egy 2017-es magyarázat és tanács lett örökzöld. Ekkor Sebestyén Balázsék egy rádióműsorban pedzegették az állandóan késő vonatok témáját. „Ezután felhívták Lőcsei Virágot,…

Tovább olvasom

Hamarosan új menetrend lép életbe a MÁV-nál és a Volánbusznál is

A szokásoknak megfelelően december közepén változik a vasúti- és az autóbusz-menetrend. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iránymutatásai alapján előkészített szokásos éves decemberi menetrendváltás új, utascentrikus szemléletet hordoz, és újabb fejlesztésekkel használja ki a MÁV-Volán-csoport integrációjának előnyeit – olvasható a szerkesztőségünkhöz szombaton eljuttatott közleményben. Azt írják, a közösségi közlekedés versenyképességének egyéni közlekedéssel szembeni javítása érdekében az utazási szokásokhoz még jobban igazodó, összehangolt vasúti és buszos menetrendek teszik vonzóbbá, szerethetőbbé a vonattal, busszal utazást. A legfőbb újdonságok az észak-pesti elővárosi térségben élők utazását könnyítik meg, melyet a hatvani vonal felújítása, valamint a Kőbánya…

Tovább olvasom

Rossz irányba közlekedett a Miskolcról indult vonat

Érdnél választott helytelen menetirányt a Fonyódra tartó szerelvény. Kedd délelőtt a Miskolcról Fonyódra tartó 15607-es vonat Érd-elágazásnál rossz irányban közlekedett tovább. A vonatnak Tárnok felé kellett volna mennie, azonban maradt a 40a vonalon, majd Érd állomáson is áthaladva Százhalombattán állították meg – számolt be a 444.hu. A MÁV-nál az a döntés született, hogy a Fonyódi vonat kerülővel megy tovább: Pusztaszabolcson és Börgöndön át jut el Székesfehérvárra, ahonnan már újra a 30-as vonalon folytathatja útját, írja az Iho.hu. A Pusztaszabolcs–Székesfehérvár vonalszakasz nincs villamosítva, ezért a járat segítséggel tudott csak továbbhaladni, „szergejes előfogatot”…

Tovább olvasom

Ismét egy vasúti baleset, egy kisteherautóval ütközött Cegléden egy IC-vonat

Az idei évben valahogy különösen figyelmetlenek a közúton vezető sofőrök, már a nagyon sokadik baleset történik vasúti átjáróban. Először ugyan az a hír járta, hogy nem lett halálos áldozat, de egy 17 éves fiatalember mégiscsak belehalt a balesetbe. Szünetel a vasúti forgalom Nagykőrös és Cegléd között, mert a Szegedről a Nyugati pályaudvarra tartó Torontál InterCity Cegléden, egy vasúti átjáróban összeütközött egy gépjárművel – közölte a Mávinform hétfő reggel. Azt írták, hogy a vonaton nem sérült meg senki; a vasúti átjáróban a fénysorompó jól működött, piros jelzést mutatott. A Mávinform közlése szerint vonatpótló…

Tovább olvasom

A MÁV elismerte, legalább két hónapig nem lesz vonatközlekedés Nagymarosnál, akkora a gond

A csütörtöki óriási felhőszakadás több, mint másfél kilométeres szakaszon tette használhatatlanná a vasúti pályákat, augusztus közepéig szinte biztosan nem közlekedhet vonat a szobi vonal kritikus részén, akkor is még csak egy vágányon. Jelenleg még a vasúti pálya mellett levő 12-es főút is ugyanígy áll. A csütörtök délutáni esőzés következtében 1700 méteres szakaszon, soha nem látott mennyiségű, 10 ezer köbméternyi sár és kőlavina öntötte el a vasúti pályát Nagymaros és Szob között, a Dömösi átkelésnél. A MÁV szakemberei délelőtt felmérték a károkat, a MÁV FKG még ma éjjel megkezdi a helyreállítást…

Tovább olvasom

Elszállt a MÁV biztosítóberendezése, komoly késések a miskolci vonalon is

A MÁV elismerte, komoly késések várhatók, illetve bizonyos járatok nem is közlekednek a teljes útvonalon. Szombat reggel bedőlt a MÁV rendszere. Meghibásodott a biztosítóberendezés, a Keleti pályaudvar csak korlátozottan tud fogadni és indítani vonatokat, emiatt késések várhatók több vasútvonalon – tájékoztatta Kavalecz Imre, a Mávinform ügyeletese szombat reggel az MTI-t. A Budapest-Hatvan-Miskolc, a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba, a Budapest-Pécs és a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon kell korlátozásokra és jelentős késésekre számítani. A gödöllői vonatok csak a Keleti pályaudvar és Rákos között közlekednek – jelezte. (Hvg) Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné…

Tovább olvasom

A NAV akár el is engedheti a tb-tartozást

Még mindig be lehet fizetni azt az elmaradt hathavi tb-tartozást, ami miatt elvileg február 12-től már az életmentő beavatkozások is fizetőssé váltak a halaszthatóak mellett – közölte Tállai András államtitkár. Az államtitkárhoz Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője fordult, arról érdeklődött, hány embernek vált végül érvénytelenné a tajszáma. Tállai azt válaszolta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) még most is vizsgálja a számlaadatokat, az adósság még most is rendezhető. Az adóhatóság újabb figyelmeztetéseket küldött az érintetteknek, a tajszámok lámpája tehát még nem fog barnára váltani a rendelőkben. Az államtitkár válaszából az is kiderült, hogy…

Tovább olvasom