Visszamehetünk a múltba: retró-szerelvényekkel közlekedhetünk hétvégén az egyik miskolci vonalon

Megosztás

Ha szeretjük az ötven esztendős Csörgőket, akkor a mi hétvégén érkezett el. A Miskolc-Tornanádaska útvonalon a MÁV-START régi, klasszikus vonatokkal jelentkezik, ezekkel utazhatunk. A szomszédos megyében pedig régi buszokat próbálhatunk ki.

Retró hétvégét tart a MÁV-START: szombaton és vasárnap a régi korok járműveivel utazhatnak az érdeklődők a Miskolc-Tornanádaska vonalon, a Mátra InterRégió vonatokban pedig egy BVmot villamos motorvonatot is forgalomba állítanak. A Volánbusz szombaton szintén Retró Napra várja Hatvanban a buszközlekedés szerelmeseit.

A MÁV Zrt. pénteki közleménye szerint ebben az évben is megrendezik a már hagyományos retró hétvégéket. Az első alkalommal, április 15-én és 16-án a Miskolc-Tornanádaska vonalon két retró szerelvény is forgalomba áll. Az M41-es, becenevén Csörgő dízelmozdony az 50 éves évfordulójára szervezett rendezvénysorozat első programjaként közlekedik majd a Miskolc-Tornanádaska vonalon korhű személykocsikkal.

Az egyik szerelvény három fülkés poznani (Bo és Bko 20-37), a másik kék festésű Bhv kocsikból (20-07) áll majd, utóbbiban lesz egy, a közelmúltban felújított különleges retró Dalida üléshuzatos Bhrv (20-05 503) jármű is – emelik ki a közleményben.

A Volánbusz szombati Retró Napjának fő attrakciója a kívül-belül teljesen felújított Ikarus 30-as bemutatása lesz Hatvanban, a “Nejlon Piroska”-ként ismert típus volt az Ikarus első, tömegesen gyártott járműve. A II. világháború utáni évtizedben a kistelepüléseket ezekkel a buszokkal kapcsolták be az ország vérkeringésébe, mára a hatvani rendezvényen újra megcsodálható példány maradt az utolsó működőképes 30-as típus az országban – írják még.

A pontos menetrend a borsodi járathoz:

csorgo_50.pngSz 35412M41 21xx2 Bhv 20-07 + Bhv 20-05Sz 35422M41 21xx3 db Bo/Bko 20-37Sz 35424M41 21xx2 Bhv 20-07 + Bhv 20-05Sz 35416M41 21xx3 db Bo/Bko 20-37
Miskolc6:599:0213:0215:02
Edelény7:479:4013:4015:40
Szendrő8:049:5813:5815:58
Jósvafő-Aggtelek8:2310:1714:1716:17
Tornanádaska8:4210:3614:3616:36
csorgo_50.pngSz 35427M41 21xx2 Bhv 20-07 + Bhv 20-05Sz 35415M41 21xx3 db Bo/Bko 20-37Sz 35413M41 21xx2 Bhv 20-07 + Bhv 20-05Sz 35423M41 21xx3 db Bo/Bko 20-37
Tornanádaska9:1411:1415:1417:14
Jósvafő-Aggtelek9:3311:3315:3317:33
Szendrő10:0112:0116:0118:01
Edelény10:1912:1916:1918:19
Miskolc10:5612:5616:5618:56

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek