Januártól tovább emelkednek az autópálya-matricák díjai

Megosztás

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) a honlapján tette közzé a 2025. januárjától esedékes e-matrica árait, amelyek természetesen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érintő szakaszokra is érvényesek lesznek.

A táblázatból kiolvasható, hogy a sokak által kedvelt, 10 napos e-matrica ára a mostaninál 220 forinttal lesz drágább, míg a megyei utakra vásárolható éves jegy költsége 230 forinttal emelkedik. Az éves pályamatrica díja is drágul, összesen 1950 forinttal kell majd érte többet fizetni. A pótdíj és a pótdíjkülönbözet mértéke is változik.

Borsodban két autópálya halad át: egyik az M3-as autópálya, amely a megye déli részét szeli át, és csatolja be megyénket az országos körforgásba, míg az M30-as teljes terjedelmében szeli át megyénket. Egészen pontosan csak szelné, hiszen hónapok óta le van zárva a Miskolc és Szikszó közti szakasz, miután az út egy része jelentős károkat szenvedett. Emiatt a forgalmat a 3-as főútra terelték át.

A felvételek tanulsága szerint úgy tűnik, nem is lesz még járható a szakasz néhány hónapig, így aki Szikszó irányából érkezik, továbbra is számíthat az arnóti körforgalomnál hatalmas torlódásra a reggeli és délutáni csúcs idején. Oldalunkon arról is írtunk, mekkora bonyodalmat jelent az M30-as részleges lezárása az Arnóton élők számára.

(kiemelt képünk illusztráció)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek