Nem kér a propagandából? – Az aHang megoldja

Megosztás

A választások közeledtével a szokásosnál is nagyobb mennyiségben árasztják el országos és megyei szinten is propaganda kiadványok a lakosság postaládáit. Nem mindenki bánja ugyan, azonban bőven akad olyan is, aki szívesen száműzné ezeket a szórólapokat a mindennapjaiból. Az aHang civil szervezet ennek érdekében egy praktikus megoldással állt elő.

Azok, akik feliratkoztak az aHang hírlevelére, elsőként értesültek a csapat legújabb akciójáról. Helyi aktivistái, az aPont Miskolc tagjai ugyanis olyan postaládára ragasztható matricákat osztanak szét, melyek egyértelműen jelzik, a tulajdonos nem tart igényt a propaganda kiadványokra. A matricák igényléséhez nem kell mást tenni, mint válaszolni az e-mailre.

Sikoparija Lujza, az aHang Borsod megyei koordinátora azonban lapunknak elárulta, azok is igényelhetnek matricát, akik nem szerepelnek a feliratkozók listáján. Hozzátette, az akció nem csak a miskolciakra vonatkozik.

Tájékoztatása szerint irányítószám alapján Sátoraljaújhely, Tiszaújváros és Kazincbarcika lakosai is számíthatnak matricára igény szerint, valamint egyéb borsodi településekre is visznek belőlük, előzetes egyeztetés után. A kapacitás azonban néhány száz darab cimkét jelent, tehát nem árt igyekezni mindazoknak, aki szívesen díszítenék vele postaládájukat.

A megyei koordinátor telefonos megkeresésünkkor azt is elmondta, szeretettel várják új aktivisták csatlakozását, hiszen a választásokat megelőző időszakban elkél a segítség a szervezetnek. Ráadásul mint említette, az aHang hamarosan nagy volumenű, izgalmas kampányba kezd majd.

Azok, akik mindeddig nem rendelkeztek kapcsolattal a szervezethez, az aPont Miskolc Facebook oldalának küldött privát üzenetben igényelhetnek matricát.

Sikoparija Lujza hagsúlyozza, sminden igénylővel szívesen leül egy kávéra beszélgetni közéletről, politikáról, helyi ügyekről és arról, hogy az aPont Miskolc mivel foglalkozik mostanában.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek