Mozi- és sminkszoba, kutyakennel: 280 millióból újították fel Novák Katalin részére a köztársasági elnök rezidenciáját

Hétszer többet költöttek most erre a célra, mint annak idején Áder János beköltözésekor. Felújították azt a XII. kerületi állami épületet, amely a köztársasági elnök rezidenciájaként szolgál, vagyis itt fog lakni hivatali idejében Novák Katalin államfő. Az Alkony út és a Béla király út mellett elhelyezkedő telken és épületen zajló felújítás részleteiről az Rtl.hu számolt be a munkálatokról szóló szerződés alapján. Eszerint az épületben lesz Az épületben emellett több helyen megújították a burkolatokat, illetve gépészeti korszerűsítést is végeztek. A rezidencián előzőleg Áder János lakott, az ő beköltözése előtt 38,5 millióból oldották meg az épület…

Tovább olvasom

Nekiestek a fideszesek Novák Katalinnak, mert Ukrajnába látogatott

„Itt vagyok Kijevben az ukrán elnök meghívására. Ahol baj van, ott segítünk” – ezzel a megjegyzéssel jelent meg egy fotó Novák Katalin köztársasági elnök Facebook-oldalán. A fénykép, illetve a látogatás nem sok népszerűséget hozott egyelőre a köztársasági elnöknek. A közönség kisebb része a képmutatást kéri számon, mivel eközben itthon „0-24-ben megy a ruszki propaganda”. A túlnyomó többség azonban kormánypárti, és egyáltalán nem helyesli Novák diplomáciáját, sőt még a leváltását is felvetik. Az alábbiakban olvasható néhány jellemző megjegyzés, eredeti helyesírással: „Kár volt odamennie Elnök asszony! Ennél jobb kormányzati együttműködést várnánk! Egy eurócentet…

Tovább olvasom

Nyílt levélben kérik Novák Katalint, hogy ne írja alá a szociális törvényt

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége többek között azt is sérelmezi a borzalmas törvénnyel kapcsolatban, hogy elfogadása előtt semmilyen egyeztetés nem történt. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége nyílt levélben kéri Novák Katalint, hogy ne írja alá az Országgyűlés által elfogadott szociális törvényt, küldje vissza azt a parlamentnek. A Karácsony Gergely és Gémesi György vezette szervezet szerint a jogszabály teljesen új alapokra helyezné a magyarországi szociálpolitikai rendszert, miközben az elfogadása előtt semmilyen egyeztetés, illetve hatásvizsgálat nem történt. A törvénymódosítás hatályba lépése a létbiztonság további csökkenésével, valamint a szegénység és a területi egyenlőtlenségek további súlyosbodásával…

Tovább olvasom

Beiktatták Novák Katalint, aki beszédében elítélte a putyini agressziót

„Magyarország nem semleges, az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán állunk” – jelentette ki az új államfő. Szombaton iktatták be Novák Katalin köztársasági elnököt. Mint az a HVG tudósításából kiderül, az ünnepség a Kálvin téri református templomban kezdődött egy ökumenikus istentisztelet formájában. Utána a Kossuth térre vonult a nagyérdemű, ahol a Balázs János és Kádár Viktória zongoraművészek, Rúzsa Magdi, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és az Angelica leánykar mutatta be produkcióját. Ezek után tartotta meg beszédét Novák Katalin, amelyet többek közt Orbán Viktor és felesége, Áder János, Kövér László, Varga Judit, Gulyás…

Tovább olvasom

Hivatalos: Novák Katalin lesz a következő öt évben Magyarország köztársasági elnöke

Az országgyűlés már az első körben megválasztotta a Fidesz jelöltjét. Fontos nap volt a csütörtöki a Parlamentben, hiszen ma választották meg az ország új államfőjét. A titkos szavazás előtt mind Novák Katalin, a Fidesz jelöltje, mind az egyesült ellenzék által megnevezett Róna Péter beszédett mondott az Országgyűlésben. Persze maga a szavazás szinte csak formalitás volt a kormánypártok kétharmados többsége miatt. Nem is történt meglepetés: Novák Katalin 137 szavazattal megnyerte az államfőválasztást, májustól ő lesz az ország új köztársasági elnöke. A mandátuma öt évre szól, és egyszer választható újra – írja…

Tovább olvasom

Hivatalos: az Egységben Magyarországért köztársaságielnök-jelöltje Róna Péter

Az ellenzéki pártok ma leadták a jelöléshez szükséges aláírásokat, így mostantól Róna Péter hivatalosan is az Egységben Magyarországért köztársaságielnök-jelöltje – informálták szerkesztőségünket közleményükben. Az országgyűlési képviselőknek arról kell majd dönteniük a jövő héten, hogy az üzleti és egyetemi világban is megbecsült, 1956-ban emigrált majd 1990-ben hazatért, a devizahitelesekért harcosan kiálló Róna Péter, vagy Orbán Viktor pártkatonája, a Fidesz egykori alelnöke és minisztere, Novák Katalin alkalmasabb arra, hogy kifejezze a nemzet egységét – írták. Az ellenzéki koalíció megjegyzi továbbá, hogy a kormánypárti képviselők egyértelműen fognak szavazni, azonban „ezzel együtt az Egységben…

Tovább olvasom

Bejelentette az egyesült ellenzék, kit jelöl államfőnek

A 79 éves jogász-közgazdász Róna Pétert jelölik Áder János utódjának az Egységben Magyarországért pártjai. A kormányváltásra készülő ellenzéki szövetség felkérését Róna Péter, az Oxfordi Egyetem Blackfriars Hall tanára elfogadta – írják közös közleményükben az ellenzék pártjai. Az üzleti és az egyetemi világban is megbecsült Róna Péter családjával 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol a kormányzati, majd a bankszektorban is dolgozott, később gazdaságtörténészi diplomája mellé az Oxfordi Egyetemen szerzett jogászdiplomát. 1986-ban a Schroders Bank elnök-vezérigazgatójává nevezték ki. 1990-ben a rendszerváltás után amerikai karrierjét hátrahagyva tért haza Magyarországra, ahol az Első Magyar…

Tovább olvasom

Kiszivárgott két újabb ellenzéki államfőjelölt neve

Iványi Gábor lelkész mellett Róna Péter (képünkön) közgazdász és Elek István közíró neve is felmerült az ellenzék államfőjelöltjeként – írja az Atv.hu forrásaira hivatkozva. A portál úgy tudja, hogy Róna a Jobbik jelöltje, de a 80 éves közgazdász jelölése ellen a Párbeszéd tiltakozott. A 67 éves Elek Istvánt pedig több ellenzéki párt sem támogatta. Az Atv-nek nyilatkozott Elek, aki azt mondta, nem jutott eszébe eddig ez a lehetőség, de rendkívül megtisztelőnek tartja, hogy szóba került a neve. Azt is elmondta, korábban gondolkodott azon, hogy van-e értelme egyáltalán az ellenzéknek indítania valakit. Végül arra jutott, hogy…

Tovább olvasom

Márki-Zay: Novák Katalin még Áder Jánosnál is alkalmatlanabb az államfői posztra

Több ellenzéki vezető is felszólalt annak kapcsán, hogy a Fidesz Novák Katalint jelöli köztársasági elnöknek Áder távozása után. Az ellenzék egységes véleménye, hogy Novák nem az a személy, aki a nemzet egységét testesítheti meg, tudván, hogy OV’22-es fülbevalójával és a miniszterelnökhöz fűződő egyértelmű lojalitása képtelenség, hogy a pártok fölé emelje őt. Hozzászólt a témához az összellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter is. A politikus közösségi oldalán arról írt, hogy Orbán Viktor ráérzett arra az elvárásra, hogy a társadalom örömmel látna több női vezetőt a közéletben, de szerinte „Novák Katalin nem az a személy. Ő…

Tovább olvasom

Pegasus-botrány: Áder János és családjának őrsége is célpont volt a kémszoftverrel

Jó két évtizede egyáltalán nem felhőtlen a viszony Orbán Viktor és a köztársasági elnök között, az eddigi információk szerint, az elmúlt években őrségének vezetőjén keresztül akartak tudni minden egyes lépéséről a „megbízók”. A rezidencián is találtak a lehallgatás szempontjából gyanús eszközt az egyik átvizsgáláskor. A Magyarország köztársasági elnöke és családja védelmét ellátó Köztársasági Elnöki Őrség vezetőit is megcélozták az izraeli Pegasus kémszoftverrel még 2019-ben – derítette ki a Direkt36. Az egyik célpont az Elnöki Őrséget létrehozó és azt parancsnokként irányító Pomozi Sándor dandártábornok, aki célponttá válása idején még ezredesi rangban…

Tovább olvasom