Nekiestek a fideszesek Novák Katalinnak, mert Ukrajnába látogatott

Megosztás

“Itt vagyok Kijevben az ukrán elnök meghívására. Ahol baj van, ott segítünk” – ezzel a megjegyzéssel jelent meg egy fotó Novák Katalin köztársasági elnök Facebook-oldalán.

A fénykép, illetve a látogatás nem sok népszerűséget hozott egyelőre a köztársasági elnöknek. A közönség kisebb része a képmutatást kéri számon, mivel eközben itthon “0-24-ben megy a ruszki propaganda”. A túlnyomó többség azonban kormánypárti, és egyáltalán nem helyesli Novák diplomáciáját, sőt még a leváltását is felvetik. Az alábbiakban olvasható néhány jellemző megjegyzés, eredeti helyesírással:

“Kár volt odamennie Elnök asszony! Ennél jobb kormányzati együttműködést várnánk! Egy eurócentet sem látnák helyesnek a kijevi vezetésnek!”

“Tisztelt Novák Katalin! Megbocsásson, de végtelenül szomorú vagyok, amint itt pózol azzal az emberrel, aki leromboltatta a Turul szobrunkat, aki tönkreteszi az ott élő magyarjaink mindennapjait, életüket ellehetetleníti, aki – ha az oroszok nem gátolják meg – elvágatta volna a számunkra létfontosságú olajvezetéket, aki annyi, de annyi kárt okoz jelenleg is hazánknak.”

“Az a elmebajos törpe középen, miatta szenved egész európa!!” (Zelenszkij ukrán elnök – szerk.)

“Remélem menesztenek! Nem vagy méltó a tisztséged betöltésére!”

“Egy összetákolt országba mégy ahol az Ukránok utálják a magyarokat…Mit akartok ti annyira segíteni azoknak az agyhalottaknak? Ha nem lenne olyan gondolkodás módjuk hogy ők a b@szomszájba már régen nem lenne háború..”

“SZÉGYEN!! Még hogy nemzeti kormány… MELYIK NEMZETÉ, TESSÉK MONDANI??”

“Egyem meg a pici szíved, 1. Akkor elég lett volna itthon szétnézned.
2. Csak izraelnek dolgoztok be Ti is,nagyon úgy néz ki.
A hazaárulást,hogy bünteti az Alaptörvényetek husi?”

A teljes bejegyzést és a hozzászólásokat itt olvashatja:

Forrás: HVG.hu

Kapcsolódó cikkek