Hivatalos: Novák Katalin lesz a következő öt évben Magyarország köztársasági elnöke

Megosztás

Az országgyűlés már az első körben megválasztotta a Fidesz jelöltjét.

Fontos nap volt a csütörtöki a Parlamentben, hiszen ma választották meg az ország új államfőjét. A titkos szavazás előtt mind Novák Katalin, a Fidesz jelöltje, mind az egyesült ellenzék által megnevezett Róna Péter beszédett mondott az Országgyűlésben.

Persze maga a szavazás szinte csak formalitás volt a kormánypártok kétharmados többsége miatt.

Nem is történt meglepetés: Novák Katalin 137 szavazattal megnyerte az államfőválasztást, májustól ő lesz az ország új köztársasági elnöke.

A mandátuma öt évre szól, és egyszer választható újra – írja a Telex. Róna Péter 51 szavazatot kapott a választáson.

A szavazás érvényes és eredményes volt – jelentette be Lezsák Sándor. Novák Katalin május 10-én lép hivatalba.

via Telex.hu; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kapcsolódó cikkek