Lássuk be, hogy az adventi időszakban az MVK igazán kitesz magáért. Gondoljunk csak Európa legszebb villamosára, vagy az élő zenés helyi járatokra. A tavaly mézeskalácsnak öltözött járműre még egy kicsit várnunk kell, de a muzsikaszóval kísért utazás pár nap múlva mindannyiunk lelkét megmelegíti. November 18-án, szombaton, egy diákokból álló kórus gitárzenei kísérettel énekel majd az 1-es villamoson. Az előadók – akik a Miskolci Egressy Béni – Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola diákjai – a Tiszai pályaudvarról 14:55-kor induló 1V járaton fognak fellépni, a Felső-Majláthig tartó út teljes időtartama alatt. November…
Tovább olvasomCímke: koncert
Nyerjen páros belépőt a Margaret Island miskolci koncertjére!
Ismét játékra invitáljuk olvasóinkat. Október 20-án Miskolcra látogat a Margaret Island a „Szabadon szép a tánc” elnevezésű izgalmas produkciójával.
Tovább olvasomEgymásnak szólnak be a zenészek Azahriah sikere miatt – Majka is beállt a sorba
Miután Azahriah pár napon belül már a harmadik Puskás Aréna-koncertjét jelenti be, forrnak az indulatok a zenei szakmában. Olyanok is megszólalnak a páratlan esettel kapcsolatban, akik eddig elkerülték a könnyűzene világát és saját bevallásuk szerint sem értenek a hangjegyekhez. Néhányan, köztük Czutor Zoltán és Konok Péter kritikával illetik a jelenséget, ők rendre meg is kapják a rajongóktól, hogy nyilván irigyek és „tessék utána csinálni”. Természetesen mint Magyarországon mindent, ezt a hírt is átitatja a politika, akadnak olyanok, akik egyenesen az 1969-es Woodstockot vizionálják, ahol három nap béke és muzsika után…
Tovább olvasomZene, humor és színház – Kulturális programok Ózdon októberben
Csütörtök este Zorán ad nagykoncertet a borsodi településen, de a következő hetekben is színes az ÓMÉK Olvasóban. Kezdjük a programkínálatot a legkorábbi eseménnyel, amelyre ma este kerül sor: este 19 órától Zorán ad nagykoncertet Ózdon az ÓMÉK Olvasóban. A szervezők legfrissebb közleménye alapján fejlemény, hogy a helyszínen megvásárolt jegyek ugyanúgy 9000 forintba fognak kerülni, mint az elővásárlás során megszerzett belépők. További részletek a csütörtök esti rendezvényről annak Facebook-eseményében és persze az ÓMÉK-Olvasó Facebook-oldalán. Jövő héten a Dumaszínház két humoristája látogat Ózdra. Két stand-upos, Musimbe Dávid Dennis és Lakatos László lép…
Tovább olvasomGyorsan pótolják az elmaradt Azahriah-koncertet Barcikán, megvan az új időpont
Nincs sok ideje a rajongóknak átszervezni a hétvégi programot, ugyanis péntek este máris érkezik a népszerű előadó, hogy a múlt heti cudar időjárás miatt elmaradt koncertet pótolja.
Tovább olvasomFontos információk a szombati kazincbarcikai Azahriah-koncerttel kapcsolatban
Már nem kell sokat várni és szombaton eljön a BorsodChem Kolorfutás és kicsit később az Azahriah-koncert napja. A közlekedés azonban alaposan felbolydul ennek köszönhetően, íme a részletek.
Tovább olvasomPénteken kezdődik a Kerekdomb Fesztivál
Szeptember 15-17. között ismét zenével, színházzal, irodalommal és családi programokkal telnek meg Tállya kertjei és pincészetei a nyolcadik Kerekdomb Fesztiválon, amely igazi színes nyitánya az ősznek.
Tovább olvasomFantasztikus sikerük volt, állva tapsolták az olaszok a Miskolci Szimfonikusokat
A Miskolci Szimfonikus Zenekar három komoly operagála koncertet adott Itáliában, az olaszok pedig állva tapsolva jutalmazták meg a csodás produkciókat.
Tovább olvasomAz Azahriah-koncert előtt néhány órával megjelentek a hamis jegyet árusítók és a trollok is
Ezen a héten gyakorlatilag mást sem lehetett olvasni a miskolci helyi csoportokban, minthogy valaki egy, netán több felszabaduló jegyet szeretne szerezni a péntek esti Azahriah-koncertre. De ahogyan az már lenni szokott, az utolsó napokban tömegesen megjelentek az ügyeskedők is, hamis jegyekkel.
Tovább olvasomPénteken óriási tömeg várható Azahriah és Dzsúdló koncertjén, ne autóval menjünk
Aki csak teheti, kerülje el a környéket is gépjárművel, mert előre láthatóan hatalmas zsúfoltság lesz a koncert helyszínének közelében is, az MVK ráadásul több plusz villamos- és buszjáratot indul mentesítésként a könnyebb hazajutás érdekében.
Tovább olvasom