Koncert a villamoson – művészeti iskolások énekeltek az utasoknak

Megosztás

Nem mindennapi élményben lehetett azoknak része azoknak, akik szombaton az 1-es villamossal utaztak. A diákokból álló kórus énekelt az MVK utasainak.

Már az idén megújuló adventi villamos elindulása előtt szeretett volna különleges meglepetéssel kedveskedni az utasoknak az MVK Zrt. és Miskolc MJV Polgármesteri Hivatalának Közlekedésszervező Osztálya, ezért november 18-án a Miskolci Egressy Béni – Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak koncertjével lepték meg az utasokat.

Nagy Anna Zsófia a Miskolci Egressy Béni Zeneiskolából elmondta, hogy az ének tanszakos növendékekkel állították össze a műsort, népszerű pop slágerekből, ismert musicalekből. A mai alkalomra kilencen tudtak eljönni – volt akiknek ez volt az első fellépése közönség előtt -, de a villamos szűk terében így is szépen szólt az ének.

November 24-én, pénteken újabb meglepetésre készül az MVK ZRT., egy kisgyermekekből álló kórus elektromos zongorakísérettel ad majd elő számokat. Ők a Tiszai pályaudvarról a menetrend szerint 10:10-kor induló villamoson lépnek fel, szintén Felső-Majláthig, majd a visszaúton is.

A villamosok mindkét esetben normál menetrend és díjszabás mellett közlekednek, így a diákok előadása érvényes jegy, bérlet, vagy egyéb utazásra jogosító okmány birtokában meghallgatható.

Idén nemcsak az adventi villamos újul meg, de új programokkal és díszekkel is készül a város. A részletekről Veres Pál polgármester számolt be néhány nappal ezelőtt. Ezt a cikkünket ide kattintva olvashatja.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Forrás: Minap.hu

Kapcsolódó cikkek