A koronavírus-járvány során eleinte Orbánék rendszeresen büszkélkedtek a többi európai országhoz képest remek halálozási adatokkal, aztán amikor annyira berobbantunk, hogy már mi vezetjük a feketelistákat, hirtelen nem lett olyan fontos a halálozási adat. Legfontosabb mindenben a politikai haszonszerzés, a magyar ember pedig feledékeny.
- Mióta rosszul festenek a covidos halálozási adatok, a kormány azt üzeni: nem érdemes összehasonlítani magunkat más országokkal, hiszen nem egyformán számolunk.
- Tényleg vannak különbségek, de ez nem azt jelenti, hogy nincs értelme az összevetésnek.
- Segítene a tisztánlátásban, ha leírnák, hogy készül a magyar statisztika. Az alapján, amit tudunk róla, nem különösebben lóg ki a sorból.
- Akárhogy nézzük, a magyar halálozás nemzetközi szinten is nagyon magas volt a második hullámban.
Nemrég a kormány még emberéletekben mérte a járvány elleni védekezés sikerességét. Az eredményesen elfojtott első hullám végén Orbán Viktor Belgiummal, Olaszországgal, Spanyolországgal, Hollandiával, Svédországgal és Ausztriával példálózott, mint ahol lakosságarányosan többen haltak meg koronavírusban. Ősszel, a második hullám elején is ilyen összehasonlításokat tett. “A járvány második hulláma idején elsősorban nem a megbetegedések számára, hanem a halálozásokra kell odafigyelni. Most a védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában lehet mérni” (Orbán Viktor, 2020. szeptember 12.)
A sokkal pusztítóbb második és harmadik hullám azonban rekordhalálozáshoz vezetett, így a korábbi kommunikáció tarthatatlanná vált. Egy ideig azt üzenték, nem az elmúlt hetek tendenciáit, hanem az összesített statisztikákat kell nézni, majd amikor ez is nagyon rossz képet festett az országról,
áttértek arra, hogy nincs is értelme összehasonlítani az országokat, hiszen mindenki máshogy könyveli el a halottakat. Mostanra több mint 27 ezren haltak meg Magyarországon a járványban. Ez olyan, mintha egy év alatt eltűnt volna a térképről egy Jászberény méretű város, vagy ha kivennénk Budapestről az ötödik kerületet. Nincs még egy ország a világon, ahol lakosságarányosan ennyi covidos halottat regisztráltak volna.
Az időben meghozott intézkedések vagy az egészségügyi ellátórendszer minősége mellett jó néhány más tényező befolyásolhatja a számok alakulását. A legtöbb esetben nem is lehet pontosan megmondani, melyik, mennyire fontos.
A New Yorker februári cikke izgalmas felvetéseket mutatott be arról, miért súlyosabb a helyzet sok nyugati országban, mint más, fejletlenebb térségekben. Szerepe lehet a népesség átlagéletkorának és annak is, hol élnek az idősek: elszeparáltan, saját házukban, esetleg családtagjaikkal, vagy nagyobb intézményekben. Fontos a népsűrűség, hogy milyen gyakran találkoznak egymással az emberek, és persze az is, hogy milyen egészségi állapotban vannak.
Kiderült már, hogy akkor sem lehet hátradőlni, ha éppen kedvezőek az adatok. Az év elején még Indiát is pozitív példaként idézték, most viszont katasztrofális viszonyok uralkodnak, Delhiben annyira sok az áldozat, hogy a krematóriumok nem bírják a terhelést, máglyákat kellett építeni.
Az újabb és újabb vírusmutációk gyorsan boríthatnak mindent. Ezt láttuk Magyarországon is, amikor a brit variáns úgy robbantotta be a harmadik hullámot, hogy még le sem csengett a második. (Más kérdés, hogy eközben a szigorításokkal is heteket késtek.)
További részleteket a 444.hu cikkében olvashatunk.
