31 milliárd forint uniós támogatás érkezhet Miskolcra

A 2027-ig tartó fejlesztési ciklusról beszélt Miskolc polgármestere, Veres Pál a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában. A városvezető elmondta, szeretnék folytatni az előző ciklusban megfogalmazott terveket, illetve elárulta, a TOP Plusz keretein belül ezen idő alatt 31 milliárd forint érkezhet a megyeszékhelyhez.

Tovább olvasom

Tényleg együtt fog szavazni a DK a Fidesszel holnap Miskolcon?

Új szintet lépett a politikai hatalomért folytatott küzdelem Miskolcon. Információink szerint a holnapi közgyűlésen, a jövő évi költségvetés megszavazása során nem csak a Fidesz elutasítására kell számítania a városvezetésnek, hanem – feltehetően a választások előtti erőfitogtatás keretében – a DK is nemet fog mondani az előterjesztésre. Pedig a politikai kockázat nagy: azzal, hogy a Demokratikus Koalíció leszavazza a dokumentumot, a működésképtelenség szélére sodródik a a borsodi megyeszékhely. Értesüléseink szerint a Demokratikus Koalíció még megmaradt két önkormányzati képviselője, Mokrai Mihály és Szilágyi Szabolcs, valamint a Fidesz-KDNP nem fogja megszavazni a város…

Tovább olvasom

A miskolci költségvetés és gazdálkodás került fókuszba a városvezetés sajtótájékoztatóján

Veres Pál polgármester szerint a globális gazdasági nehézségek ellenére a város működőképes maradt és végre egy pozitív költségvetése lehet Miskolcnak – már amennyiben a jövő héten ülésező képviselő-testület annak elfogadása mellett dönt, ugyanis három hónappal előrehozták a város büdzséjének megszavazását.

Tovább olvasom

A fideszeseket nemigen érdekelte a miskolci költségvetés

Egyeztetésre hívta a helyi ellenzéket Miskolc polgármestere, ami a jövő évi költségvetést illeti, de a fideszes képviselők részéről rendkívül mérsékelt volt az érdeklődés. Igaz, a politika már csak ilyen, ha most beleszólnak, jövőre a kampány során hogy bírálhatnák a városvezetést a költségvetés ügyében?

Tovább olvasom

Annyira „rezsivédelmi” az új költségvetés, hogy 600 milliárdot elszórnak sportra, az önkormányzatoktól viszont elvonnak

Van kérem egy fontossági sorrendje az Orbán-kormánynak. Mindig mindent a rezsivédelemmel és a szankciókkal magyaráz a Fidesz, de az átszabott költségvetésben még az eredetinél is nagyobb összeg, 600 milliárd jut sportra. Kinek mit intézett a kormánya. Az önkormányzati támogatásokat pedig alaposan megvágták, de ez az elmúlt évek tendenciája után már nem is annyira meglepő. A kormány átírta a 2023-as költségvetést, de a bőréből nem tudott kibújni, a sporton csak nem sikerült spórolni. 2024-től drasztikusan csökkennek a lakásépítési támogatások, csökken az önkormányzatok támogatása, ellenben brutálisan megdrágul az államadósság finanszírozása – írja…

Tovább olvasom

Varga Mihály eleget tesz a szocialista Vajda Zoltán kérésének

A kormány még december végéig módosít a költségvetésen, aminek az oka a háború és a brüsszeli szankciós politika. „Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciós politika gyökeresen megváltoztatták a gazdasági folyamatokat. Ennek hatására újra kell tervezni a 2023-as év gazdasági és pénzügyi folyamatait. A kormány ezt a munkát megkezdte, ennek eredményeképp december végéig a korábban elfogadott, más gazdasági pályát feltételező 2023-as költségvetést módosítani fogjuk” – írja Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookon. A politikus azt is közölte, hogy egyetért az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnökével, a szocialista Vajda Zoltánnal, aki csütörtökön kezdeményezte, hogy…

Tovább olvasom