Megbolondulunk a választásig? Rajtunk múlik – vallja a miskolci szociológus, Szabó-Tóth Kinga

Szabó-Tóth Kinga

Szabó-Tóth Kinga, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének igazgatója és docense az ATV Egyenes Beszéd című műsorában értékelte a magyar társadalom jelenlegi állapotát. A miskolci születésű szociológus, aki pályafutása során kiemelten foglalkozik családszociológiával, társadalmi hátrányokkal és közösségfejlesztéssel, rendszeresen megszólal közéleti kérdésekben – ezúttal arról beszélt, hogy a politikai légkör, a gazdasági problémák és a globális bizonytalanság együtt már csaknem elviselhetetlenül sok terhet ró a magyar emberekre.

Tovább olvasom

„Sokan kinevették a Tiszát, amiért a vezetője az önmerénylet lehetőségére hívta fel a figyelmet – mára igazunk lett”

Sokan sokféleképpen értelmezték már a vasárnapi és hétfői eseményeket, amiket az Orbán Viktor vezette Fidesz rendkívüli módon kiemelt és két napja riogatásra használ. Továbbra is ukrán és tiszás szálakat akarnak mindenáron belemagyarázni az ügybe, miközben a szerbek ezt határozottan cáfolták már vasárnap. Tanács Zoltán arra kéri a közreműködő szerveket, ne teljesítsenek teljesen jogellenes parancsokat.

Tovább olvasom

Szinte titokban adták át a vasútállomást, hogy csak fideszesek vághassák a szalagot és pózolhassanak

Pedig a független polgármesternek és egy seregnyi szakembernek is hatalmas szerepe volt a felújítások tető alá hozásában. Itt nem volt fontos meghívni a település első emberét, ám a szomszéd városban igen, egy véletlen folytán ott fideszes a polgármester is. Különös ország a miénk, főleg így a kampányhajrá során.

Tovább olvasom

Romlott élelmiszerek a húsvéti csomagokban? – Sátoraljaújhelyen vitát váltott ki az osztogatás

Ahogy közeledik a 2026-os országgyűlési választás, egyre látványosabban erősödik a kampány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Nemcsak politikai üzenetek, hanem kézzel fogható juttatások formájában is. Az elmúlt napokban több választókerületből érkeztek hírek húsvéti csomagosztásokról, akadt azonban olyan eset is, melynek során a kampánycélú adakozás inkább visszatetszést keltett.

Tovább olvasom

Lebuktatná a miskolci választási csalásokat a helyi aPont

Civil összefogásra és a kampányidőszak eseményeinek aktív dokumentálására szólította fel a lakosságot a miskolci aPont közössége az április 12-i országgyűlési választások közeledtével. A választópolgárok bevonásával szeretnék bemutatni és a felszínre hozni az esetleges jogtalan befolyásolási kísérleteket és rendellenességeket, amelyekről a hivatalos tájékoztatási csatornák hallgatnának.

Tovább olvasom

Most Hollósy Andráshoz költözik be Miskolcra Hajdú Péter (videóval)

Vajon javít ezzel az ismert celeb a fideszes jelölt választási esélyein, vagy tovább rombolja? Hajdú szeretné rávenni az embereket, hogy Hollósyra szavazzanak, úgyhogy Orbán Viktor felcsúti házából szinte azonnal Miskolc lett a célpont.

Tovább olvasom

Szervezetten AI propagandával árasztják el a közösségi médiát a megyei „hírportálok”

A Political Capital idéntity januárban már közzétett egy részletes elemzést arra vonatkozóan, hogy a kormányhoz köthető Magyar Nemzet és megyei lapok szervezetten, mesterséges intelligenciával generált propaganda képekkel árasztják el a közösségi médiás felületeket. Most újabb példákat emeltek ki és azt írják rendszerszerűvé vált a tevékenység.

Tovább olvasom

Csöbör Katalin ismét azzal riogat, ha a Tisza alakít kormányt, brutális drágulás jöhet – ismét egy „kiszivárgott” dokumentum szerint

Ilyesmit már láttunk tavaly ősszel, a teljes Fidesz erre építette kampányának jelentős részét, azóta a bíróság többször kimondta róla, hogy teljes hamisítvány, valótlanság, a Tiszának egyáltalán nincs ilyen programja. Most ismét nagyon hasonlóval támad a kormánypárt, Csöbör Katalin sem kivétel. Kampányhajrá van.

Tovább olvasom

A Mi Hazánk nem lép vissza sehol – mondta el Dúró Dóra miskolci sajtótájékoztatóján

Dúró / Pakusza

A Mi Hazánk Mozgalom jelöltjei az országgyűlési választás előtt egyetlen választókerületben sem fognak visszalépni senki javára – jelentette ki Dúró Dóra elnökhelyettes vasárnap délután Miskolcon, a párt lakossági fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón. A politikus hangsúlyozta, hogy a mozgalom mind a 106 egyéni körzetben sikeresen állított jelöltet, és az ajánlásgyűjtés még soha nem ment olyan könnyen, mint ebben a kampányban.

Tovább olvasom