Megyénkben értékesítette a drogot a hajdúszoboszlói férfi, leginkább Miskolc környékén élő ismerőseinek. Most jó ideig nem fogja. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2020. október 21. napját megelőzően többször adott el marihuánát Miskolc környékén élő ismerőseinek. A gyanúsított lakásában kiadagolt marihuánát, speed port és a kábítószer méréséhez használt mérleget is találtak. A gyanúsítottal szemben kábítószer-kereskedelem és kábítószer-birtoklás miatt indult eljárás, mely bűncselekmények miatt akár 12 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A kiszabható büntetés mértékére figyelemmel tartani kell attól, hogy a gyanúsított a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Az is feltehető,…
Tovább olvasomCímke: kábítószer
Drogdílert fogtak Hajdúszoboszlón
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr Főkapitányság Felderítő Osztály nyomozói Hajdúszoboszlón egy férfit fogtak el, aki kábítószer-kereskedelemmel és birtoklással gyanúsítható. – számoltak be a police.hu-n. A rendőrök a férfit 2020. október 21-én a délelőtti órákban, otthonában fogták el, amelynek során közel 300 gramm kábítószert is lefoglaltak. A nyomozók megállapították, hogy főleg Miskolc környékén élő fogyasztóknak értékesítette az elkövető a kábítószert. Az üggyel kapcsolatosan további nyomozási cselekmények várhatóak. A rendőrök a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására is.
Tovább olvasomBeszorult egy bálába az idős sofőr, emiatt buktak le a hatalmas drogszállítmánnyal
A 22 éves A. Máté és vele egykorú társa, B. Dániel ellen kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás. A rendőrök csütörtök délelőtt egy zsámbéki parkolóban találtak rá az első csomag kábítószerre. A kamion sofőrje előzőleg beszorult egy papírbálába, a rajta segítő állampolgár vette észre a gyanús csomagot a járműben és értesítette a rendőröket. A 71 éves bosznia-hercegovinai sofőrt, valamint egy, a helyszínen segíteni próbáló 22 éves budapesti férfit pedig előállították. A két fiatal a bosznia-hercegovinai sofőr kamionjából pakolta át autójukba a tizenegy, egyenként 7,5-8,5 kilós, leragasztott csomagot, de az utolsó zsák kiemelése…
Tovább olvasomKábítószerre bukkantak az ismert magyar humorista lakásán
Nagy mennyiségű drogot találtak az egyik népszerű magyar humorista, R. Gy. otthonában (a monogram így egyértelműen Rekop Györgyre utal). A Ripost a rendőrségtől úgy értesült, hogy egy bejelentést követően mentek ki egy XIX. kerületi Bethlen Gábor utcai lakáshoz. A házkutatás során a nyomozók az erkélyen rengeteg kábítószergyanús növényt találtak, amit lefoglaltak. A nyomozók a humorista és a párja ellen is vádat emeltek kábítószer-birtoklás és vétség gyanúja miatt. Index.hu, Fotó: RTL
Tovább olvasomMiskolcon kaptak el egy feltételezett drogdílert
A kábítószer birtoklása nem képezi vita tárgyát, hogy pontosan mire készült vele, még vizsgálják, de valószínűleg éppen továbbadni akarta. A körzetét járó rendész arra lett figyelmes a Vörösmarty téren hétfőn, hogy egy háromfős társaság feltűnően mutogat egymásnak valamit egy szatyorban. Ahogy közeledett feléjük, futásnak eredtek. A seriff utánuk rohant, de közben hívta a rendőrséget is. Míg a rendőrök kiérkeztek, visszatartotta a feltételezhetően illegális szert birtokló, azzal kereskedő egyik férfit – mondta el portálunk érdeklődésére Lengyel Roland, a Miskolci Önkormányzati Rendészet megbízott igazgatója. Varga Rudolf főhadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési osztályának…
Tovább olvasom90 éves dílert kaptak el
Elképesztő történet Oroszországból, igen nagy mennyiségű heroint találtak a hölgynél. Miassz városában, Cseljabinszk közelében egy 90 éves helyi lakost fogott el a rendőrség. 13 gramm heroin eladásával gyanúsítják – adta hírül a Novaja Gazeta. Az idős asszonynál jelentős mennyiségű heroin volt, és a nyomozás végéig házi őrizetben marad, mivel életkora miatt nem lehet a fogdában tartani. A nyomozók azt sem zárják ki, hogy valakik tudtán kívül felhasználták kábítószer terjesztésére. A 90 éves asszony nem tett beismerő vallomást. Ha bűnösnek találják, akár 20 évet is kaphat. Index.hu
Tovább olvasomRendőrnek próbált drogot eladni egy fesztiválon, öt évet kapott
Egy osztrák állampolgárságú díler szerencsétlenül választott kuncsafot magának a 2017-es Ozora fesztiválon, egy civil ruhában szolgálatot teljesítő rendőrnek kínált kábítószert, közölte a Székesfehérvári Törvényszék kedden a honlapján. A közlemény szerint a rendőri intézkedés során a férfi ruházatából, táskájából, illetve autójából anfetamin, MDMA, LSD, ketamin, kannabisz, valamint a kábítószer értékesítéséhez használt digitális mérleg és a kábítószer értékesítéséből származó pénz került elő, amelyeket a helyszínen lefoglaltak. A pénteki tárgyaláson a vádlott távollétében született ítélet, amely kábítószer-kereskedelemben találta bűnösnek a férfit, akit a szabadságvesztés mellett öt évre kiutasították Magyarország területéről.Az ügyészség közleménye szerint a rendőri intézkedés…
Tovább olvasomDrónról dobáltak le kábítószercsomagokat a városra
A technika fejlődésével most már ez is simán elképzelhető, valószínűleg nem az utolsó ilyen akciót láttuk. A Zöld drón nevű csoport azt ígérte: hetente rendez kannabiszesőt Izrael különböző pontjain, hogy így népszerűsítse új, házhozszállítási módszerét. Pedig ez még ott is büntetendő. Kannabiszcsomagocskákat szórtak le egy drónról Tel-Avivra csütörtökön – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön. A drón a város központjában lévő Rabin tér fölött eresztette szélnek kábítószeres rakományát kora délután. Több mint száz – kétgrammos – adag marihuánát szórt szét, a rendőrség egy közeli játszótérről is összeszedett számos csomagot, amely…
Tovább olvasomMár 21 emberrel végzett eddig a bika nevű új drog, Borsod megye különösen érintett
21 halálos áldozatot szedett már itthon az az újfajta kábítószer, amely Magyarországon bika becenéven vált ismertté – nyilatkozta a 24.hu-nak Csákó Ibolya alezredes. A cikk szerint a bika sokkal erősebb, mint a többi dizájnerdrog. Az anyagot dohánnyal keverve szívják,pont mint a – régóta a feketepiacon futtatott – herbál, azzal a különbséggel, hogy a hatásfoka a többszöröse annak. A halálesetek többsége Budapesten történt, de Borsod-Abaúj-Zemplén megye is különösen érintett. Emellett Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében is okozott már halálozást a bika, amely főleg olcsósága miatt terjed gyorsan: a 24.hu szerint egy bikás cigi már…
Tovább olvasomEgy testvérpár 89 tő cannabist nevelgetett
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya és a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást L. A. 31 éves nyíregyházi és L. I. 35 éves napkori lakosok ellen – írja a police.hu. A nyomozók 2020. augusztus 27-én tartottak kutatást a testvérpárhoz köthető napkori és ibrányi ingatlanokban, ahol a két helyszínen összesen 89 tő különböző fejlettségű cannabis növényt és a termesztésükhöz szükséges eszközöket foglaltak le. A rendőrök a 35 éves férfit és a 31 éves nőt a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan…
Tovább olvasom