Beszorult egy bálába az idős sofőr, emiatt buktak le a hatalmas drogszállítmánnyal

A 22 éves A. Máté és vele egykorú társa, B. Dániel ellen kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás.

A rendőrök csütörtök délelőtt egy zsámbéki parkolóban találtak rá az első csomag kábítószerre. A kamion sofőrje előzőleg beszorult egy papírbálába, a rajta segítő állampolgár vette észre a gyanús csomagot a járműben és értesítette a rendőröket. A 71 éves bosznia-hercegovinai sofőrt, valamint egy, a helyszínen segíteni próbáló 22 éves budapesti férfit pedig előállították.     

A két fiatal a bosznia-hercegovinai sofőr kamionjából pakolta át autójukba a tizenegy, egyenként 7,5-8,5 kilós, leragasztott csomagot, de az utolsó zsák kiemelése közben a sofőr beesett, és beszorult az egyik papírbálába. B. Dániel autójával elhajtott a helyszínről, barátja pedig egy arra járó segítőnek adta ki magát. A rendőrök a sofőr meghallgatása után egy újbudai parkolóban további tíz, a kamionban találttal megegyező csomagot, valamint több kötegnyi, csaknem 92 millió forint értékű eurót és forintot foglaltak le. Közölték: a két helyszínen megtalált kábítószergyanús anyag mennyisége megközelíti a 90 kilogrammot, értéke a végfelhasználókhoz eljutva 226 millió forint.     

Az ügyben a bosznia-hercegovinai sofőrrel szemben is eljárás indult kábítószer birtoklása miatt. A bíróság a sofőr és B. Dániel letartóztatását, A. Máté bűnügyi felügyeletét pénteken elrendelte – közölte a rendőrség.

Related posts