Tűzoltó készülékbe rejtették a drogot a sátoraljaújhelyi dílerek

kábítószer fogás

A sátoraljaújhelyi rendőrök újabb komoly csapást mértek a kábítószer-kereskedőkre, amikor a DELTA Program keretében három dílert vettek őrizetbe. Az akcióban több mint nyolcezer adag új pszichoaktív anyag feketepiacra kerülését akadályozták meg, amelynek értéke közel 41 millió forintot tett ki.

Tovább olvasom

Valószínűleg a saját lakásában árulta a “herbált” a zsolcai díler, akár öt évet is kaphat

A Miskolci Járásbíróság 2021. január 29-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki borsodi településeken élőknek adhatott el feltehetően új pszichoaktív anyagot – tette közzé a Miskolci Törvényszék. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított januárban Felsőzsolcán – adagonként párszáz forintért – kínálta eladásra az úgynevezett herbált, más néven „hatós dohányt”. Amikor a rendőrök a gyanúsítottal szemben intézkedni akartak, a helyszínen további öt olyan személy is jelen volt, akik drogvásárlás céljából lehettek a lakásban. A nyomozóhatóság a házban talált új pszichoaktív gyanús anyagot, kábítószer adagolásához használható digitális mérleget és egyéb…

Tovább olvasom

Beszorult egy bálába az idős sofőr, emiatt buktak le a hatalmas drogszállítmánnyal

A 22 éves A. Máté és vele egykorú társa, B. Dániel ellen kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás. A rendőrök csütörtök délelőtt egy zsámbéki parkolóban találtak rá az első csomag kábítószerre. A kamion sofőrje előzőleg beszorult egy papírbálába, a rajta segítő állampolgár vette észre a gyanús csomagot a járműben és értesítette a rendőröket. A 71 éves bosznia-hercegovinai sofőrt, valamint egy, a helyszínen segíteni próbáló 22 éves budapesti férfit pedig előállították.      A két fiatal a bosznia-hercegovinai sofőr kamionjából pakolta át autójukba a tizenegy, egyenként 7,5-8,5 kilós, leragasztott csomagot, de az utolsó zsák kiemelése…

Tovább olvasom

Rendőrnek próbált drogot eladni egy fesztiválon, öt évet kapott

Egy osztrák állampolgárságú díler szerencsétlenül választott kuncsafot magának a 2017-es Ozora fesztiválon, egy civil ruhában szolgálatot teljesítő rendőrnek kínált kábítószert, közölte a Székesfehérvári Törvényszék kedden a honlapján. A közlemény szerint a rendőri intézkedés során a férfi ruházatából, táskájából, illetve autójából anfetamin, MDMA, LSD, ketamin, kannabisz, valamint a kábítószer értékesítéséhez használt digitális mérleg és a kábítószer értékesítéséből származó pénz került elő, amelyeket a helyszínen lefoglaltak. A pénteki tárgyaláson a vádlott távollétében született ítélet, amely kábítószer-kereskedelemben találta bűnösnek a férfit, akit a szabadságvesztés mellett öt évre kiutasították Magyarország területéről.Az ügyészség közleménye szerint a rendőri intézkedés…

Tovább olvasom