Természetesen elsősorban a Miskolctapolca számára tragédiával felérő tűzesetről és annak következményeiről kérdeztük Németh Juditot, de más érdekességeket is sikerült megtudni. Az már az első pillanatban bizonyos volt, hogy Tapolca és a miskolci turizmus hatalmas rúgást kapott múlt pénteken.
Tovább olvasomCímke: interjú
A megye rejtett kincseinek nyomában: interjú a Borsodi Zóna fotósával
A közösségi oldalokon hódít egy, kizárólag megyénk természeti csodáira összpontosító oldal, a Borsodi Zóna. Olyan lélegzetelállító fotókat oszt meg olykor a szerző követőivel, hogy mindenképpen elhatároztuk, kicsit közelebb hozzuk az alkotót olvasóinkhoz.
Tovább olvasom„Külföldi árak vannak itt is, közben a fizetés meg magyar” – Hová mennek nyaralni a miskolciak? – videó
Vasárnap mi is ott voltunk Miskolc nagysikerű régiségvásárán, ahol természetesen beszélgettünk a kilátogatókkal. Arról kérdeztük őket, nyaraltak-e valahol az idén, ha igen, hová mentek és miért oda.
Tovább olvasomNem csak értik, szeretik is munkájukat az MVK hölgy villamosvezetői
Augusztusban új villamosvezetőkkel találkozhatunk majd a miskolci járatokon, hiszen 14-en is sikeresen elvégezték az MVK Zrt. tanfolyamát. Közülük hatan férfiak, nyolcan nők, így kijelenthető, a villamosvezetői szakma nem csak a férfiaké. Az intenzív és igen nehéz tanfolyamról, tapasztalatokról is kérdeztük Kupcsikné Lázár Laurát, az egyik leendő új villamosvezetőt.
Tovább olvasomVégre megszólalt Sulyok Tamás köztársasági elnök – „Nagyon szeretek főzni”
Gönczi Gábor, a TV2 propagandistája készítette a februárban, Novák Katalin csúfos bukása után hivatalba lépő Sulyok Tamás első elnöki interjúját, ami egészen frenetikusra sikeredett. Hazánk turbulens politikai-közéleti folyamatait látva még az utca embere is konkrétabb és keményebb kérdésekkel találta volna be a köztársasági elnököt, de Gönczi a szervilizmus csúcsát nyújtva az év alákérdezős interjúját készítette el.
Tovább olvasomRogán Antal egészen érdekes elszólása Varga Juditról, amikor az ügyészség témáját feszegették
Valóban némi bajt érezhet a Fidesz a Tisza Párt miatt, ha Rogán Antal hajlandó volt hosszasan nyilatkozni az egyik legegyértelműbben ellenzéki húrokat pengető portálnak. Ám magyarázkodásába több helyen is hiba csúszott. Továbbra is zajlik Varga Judit mosdatása, de Rogán egy mondatában inkább még rá is húzta a vizes lepedőt.
Tovább olvasomA Media1 szakértői szerint is jogosan jelent meg a letiltott interjú
A napokban a Media1 is foglalkozott azzal az interjúval, amit a Borsod24 készített az időközben polgármesterré választott Tóth-Szántai Józseffel. Ez az az anyag, amit a magát függetlennek tartó, de a Fidesz-KDNP támogatását élvező politikus szeretett volna letiltani, majd kétmilliós kártérítési igénnyel és büntetőeljárással fenyegetőzött. A jogászok szerint azonban hiába.
Tovább olvasomBemutatjuk Dr. Csollák Istvánt, a 17-es választókerület képviselőjelöltjét
„Minden eszközzel javítanunk kel Miskolc egészségügyi szolgáltatásán” – bemutatjuk Dr. Csollák Istvánt, aki a 17-es választókerületben indul a miskolciak képviseletéért.
Tovább olvasom„Egy képviselő mindig legyen elérhető a lakosok számára” – interjú Dr. Simon Gáborral a 12-es körzet képviselőjelöltjével, frakcióvezetővel
Kevesebb mint egy hét van hátra a választásokig, ezért több képviselőjelölttel is interjút készítettünk, hogy jobban megismerhessék őket a választók. Ezúttal Dr. Simon Gábort, a Velünk a Város frakcióvezetőjét, az Összefogás Miskolcért képviselőjelöltjét kérdeztük. A beszélgetés során érintettük az elmúlt 5 éves ciklus értékelését, de szó volt a következő ciklus terveiről sé feladatairól is.
Tovább olvasomBemutatjuk Dr. Korcsmáros Szilárdot, Miskolc 3-as körzetének képviselőjelöltjét
„Miskolcnak ideje egy magasabb fokozatba lépni” – mondja dr. Korcsmáros Szilárd, aki tősgyökeres miskolci lokálpatrióta, a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt, (MSZP), a Párbeszéd- a zöldek Pártja (PM), és az LMP- Zöld Pártja (LMP) támogatásával indul a vasárnapi választáson. A Miskolci Egyetemen jogászként végzett, tíz közigazgatásban eltöltött évet és számos közéleti eseményt tudhat maga mögött.
Tovább olvasom