A negatív eredmény sem jelenti automatikusan azt, hogy ne lennénk védettek? Hogy van ez? Mert ezt akkor mi nem egészen értjük. Merkely Béla rektor úgy döntött, hogy a Semmelweis Egyetemen, kapacitástól függően, térítésmentes koronavírusellenanyagszint-vizsgálatot biztosít azoknak, akik a kétdózisú védőoltás mindkét adagját megkapták már, és azóta eltelt legalább két hét, illetve ezt követően ellenanyag-vizsgálaton estek át, amelynek eredménye negatív lett – adta hírül a Semmelweis Egyetem. A rektor kifejtette, hogy az általa vezetett intézményben az ingyenes ellenanyagszint-vizsgálatot nem vehetik igénybe azok, akik korábban részesültek már ilyen térítésmentes vizsgálatban az egyetemen, valamint ellenanyagszintjük korábban magas…
Tovább olvasomCímke: ingyenes
Fideszes polgármesterek: Vessenek már véget ennek az ingyenes parkolásnak!
Bár járványvédelmi intézkedésként mindig az elsők között lépte meg a kormány, hogy az önkormányzatokat kötelezte a köztéri parkolás ingyenessé tételére, igazán jó magyarázatot senki nem adott rá azóta sem, hogy ez mégis miért olyan fontos. Immáron kormánypárti polgármestereknek is kezd elegük lenni ebből. Székesfehérvárt vezető Cser-Palkovics András és a Kaposvárt irányító Szita Károly is így nyilatkozott az ATV megkeresésére. Havi 20-30 millió forinttól esett el Székesfehérvár azóta, hogy a kormány tavaly novemberben – a járvány elleni védekezésre hivatkozva – újra ingyenessé tette a parkolást országszerte. A város fideszes polgármestere szerint…
Tovább olvasomFigyelem! Ingyenes bérlakásokat hirdetnek Edelényben és más borsodi településeken
Ingyenes bérlakásokra írt ki pályázatot helyi fiataloknak Edelény Város Önkormányzata „Maradj nálunk” címmel. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által elindított esélyotthon programra az országból 66 település jelentkezett, melyeket összesen közel 11 milliárd forinttal támogattak. Több más borsodi település is sikerrel pályázott erre a lehetőségre. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből Edelény mellett Hernádnémeti és Sajóbábony tudott még élni a lehetőséggel. A pályázat nyertesei felújított és berendezett önkormányzati lakásokba költözhetnek legfeljebb két évre. Ráadásul nem kell bérleti díjat fizetniük, és még a rezsiköltség egy részének megfizetése alól is mentesülnek. Mint írják, Edelényben nyolc lakás keresi új lakóit, akik határozott időre szóló…
Tovább olvasomÉrettségizők figyelem, most ingyen készülhettek fel a vizsgára az ország egyik legjobb matektanárával
Rohamosan közeledik az érettségi vizsgák időpontja, márpedig a felkészülést az online oktatás mellett saját eszközeinkkel kell megoldani. Ebben nyújthat nagy segítséget egy váratlan lehetőség matematikából. Valószínűleg sokan ismerik Gerőcs László matematikatanárt, aki egykor a Magyar Televízió Repeta című műsorának alapítója és oszlopos tagja volt, tankönyvet írt, később pedig évről évre oldotta meg a matekérettségi feladatait kollégájával, Csapodi Csabával az Indexen. Tőlem nagyon távol áll a matematika, de amikor Gerőcs Lászlót hallgatom, minden azonnal egyszerű és világos lesz. Gerőcs tanár úr nemrég nyugdíjba vonult. A Trefort Gimnáziumtól elköszönt, de a munkától…
Tovább olvasomEgyre inkább szorgalmazzák a kórházba nem kerülő koronavírusos-betegeknek a favipiravirt, „emberéletek múlhatnak ezen”
A háziorvos írhatja fel, ingyenes a készítmény, de néhány veszélye is van a gyógyszer szedésének. A favipiravir hatóanyagú gyógyszerek felírásán emberéletek múlhatnak, idézte az MTI az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleményét. Azt írták, hogy a készítményt hétvégén is felírhatják például az alapellátási ügyeletben dolgozó orvos, aki háziorvosi tevékenységet lát el. Továbbá minden olyan orvos, aki a járványügyi ellátás keretében gyógyít, vényre rendelheti a készítményt, amelynek az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) történő megfelelő dokumentálása minden esetben kötelező. A készítmény a teszttel igazolt, enyhe és középsúlyos tünetekkel rendelkező betegeknek adható, ha…
Tovább olvasomSzomszédunkban virágzik a vakcinaturizmus, özönlenek a külföldiek az oltópontokra
Szerbiában bárkinek beadják az oltást, több határszakaszon is nagy a torlódás, mert erre a külföldiek is rájöttek. Szerbiában ingyenes és előzetes regisztráció nélkül is fel tudják venni a hétvégén a koronavírus elleni védőoltást akár külföldiek is. A szerb kormány lehetővé tette, hogy az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagát akár külföldiek is megkapják a kijelölt oltópontokon, és azokból az országokból, ahol lassan halad az oltakozás, tömegesen érkeztek emberek – írja az MTI. A helyszínről tudósító újságíróknak szinte mindenki azt mondta: nem hagyhatja ki a lehetőséget, inkább utazik néhány órát, de szeretne védett…
Tovább olvasomMiskolcon is ingyenes propagandalappal támad a Fidesz – mindent az ellenzéki vezetésű városok visszafoglalásáért
Valószínűleg továbbra is a vesztüket érzik, még bő egy évük maradt valahogy átmosni a kicsit is bizonytalan emberek agyát a választások előtt, úgyhogy Miskolcra is jön az új, ingyenes újság – sejthetjük, milyen tartalommal. A Narancs szerint Szombathelytől Miskolcig több százezer példányban fogják nyomni a City lapcsaládot, mely bulvárba csomagolt propagandát tartalmaz majd. A Narancs.hu értesülése szerint a City nevű lapcsaládot heteken belül indítja a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó Mediaworks. A Narancs úgy véli, a lapot a Mediaworks azért indítja el, mert a 2022-es választások előtt nem tartják elégségesnek, hogy az állami propaganda csak a…
Tovább olvasomMiskolcon is bővült azok köre, akik ingyenesen használhatják a tömegközlekedést
Már nem csak az egészségügyi dolgozók utazhatnak ingyen a miskolci közösségi közlekedésben. Egy új kormányrendelet értelmében a járványhelyzet miatt bővül azok köre, akik ingyenesen vehetik igénybe a közösségi közlekedést. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. közleménye szerint az egészségügyi dolgozókon kívül díjmentesen utaznak járataikon: – a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, illetve hálózatnál dolgozók– a közszolgálati vagy a kormányzati szférában dolgozók– valamint a honvédelemben dolgozók. Az MVK Zrt. járatai csak a kormányrendeletben megjelent igazolással vehetőek igénybe díjmentesen.A közlekedési cég arra kéri az érintetteket, hogy mindig tartsák maguknál az ingyenes utazáshoz szükséges, intézmény…
Tovább olvasomVan, ahol mindenki ingyen megkapja a járvány elleni oltást
Pénteken mindenállampolgárnak ingyenes oltást ígért a miniszterelnök Görögországban – írta az Index. Kiriákosz Mícotákisz az athéni kormány vakcinastratégiájáról tartott miniszteri értekezletén tette bejelentését. Ragaszkodik ahhoz, hogy minden görögnek ingyen jusson oltás, mivel a kormány a járvány elejétől kezdve a közjó kulcsaként tekint a vakcinára. Közben vírussal fertőzött nyérceket találtak két telepen Görögországban. Pénteken a görög agrárminiszter bejelentette: két tenyésztelepen is bebizonyosodott, hogy koronavírussal fertőzöttek az állatok. A vizsgálat szerint a vírus nem mutálódott, ugyanolyan, mint amilyen az embereket támadja meg. Megfertőződött az egyik telep vezetője is, ezért összes munkását tesztelik.…
Tovább olvasomEz is árulkodó – Rengetegen mentek át teszteltetni magukat Magyarországról Szlovákiába az ingyenes Covid-teszt miatt
Ez azért elég kellemetlen beismerés a kormány számára arról, mennyit is tesztelünk mi magyarok és milyen a járványkezelésünk. A Kassához közeli, a szlovák–magyar határtól mindössze néhány kilométerre fekvő Kenyhec és Miglécnémeti településeken viszonylag sok külföldön élő fordult meg a hétvégén. Valamennyien teszteltetni akarták magukat. A múlt hétvégi országos tesztelés tapasztaltairól a két település polgármestere beszélt az Új Szónak. Konkoly József, a mintegy 1200 lakosú község első embere szerint a tesztelés a vártnál is jobban sikerült. A helyi lakosok mellett legalább további ötszázan fordultak meg a faluban kialakított tesztelőpontokon. „Nem hittük…
Tovább olvasom