Ez nem semmi: kisiklott a MÁV sínhibákat kimutató mérőszerelvénye

Megtalálta, csak nem egészen így kellene. Rákos állomáson kisiklott a MÁV síndiagnosztikai mérővonata, amelynek feladata a sínhibák kimutatása ultrahangos anyagvizsgálati módszerrel és a sínkopás mágneses elven történő mérése. Ezúttal sínhiba ugyan nem volt, viszont a váltóállítással valószínűleg hibáztak – írja az Index.hu. A három egységből álló szerelvény, amely két öttengelyes motorkocsiból és közötte egy négytengelyes mérőkocsiból áll, éppen egyik vágányról a másikra haladt át, amikor minden valószínűség szerint aláváltottak, így három tengelye is kisiklott. A BalesetInfó beszámolója szerint a vonatot szétkapcsolták, és a vasúttársaság baleset-elhárítói hidraulikus emelővel helyezték vissza a sínre a szerelvényt. 

Tovább olvasom

Ha tartunk a szén-monoxid-mérgezéstől, a Katasztrófavédelem ezeket a mérőket ajánlja

A fűtési időszak során sajnos rendszeresen hallunk híreket szén-monoxid-mérgezés miatt bekövetkező halálesetekről, pedig ezek nagy része megelőzhető lenne a megfelelő mérővel. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) nemrég frissítette azoknak a szén-monoxid-mérőknek a listáját, amelyek megfelelnek az előírásoknak – írja a növekedés.hu.  Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője a portálnak elmondta, hogy IDÉN NOVEMBER KÖZEPÉIG 733 SZÉN-MONOXIDOS ESETHEZ RIASZTOTTÁK A TŰZOLTÓKAT. Hozzátette: összesen kilenc ember vesztette életét, és 216-an sérültek meg. Az ingatlanok 80 százalékában volt szén-monoxid-érzékelő. Arról is beszélt, hogy a fenti halálesetek, illetve sérülések megelőzhetőek lettek volna, ha az érintett háztartásokban működőképes szén-monoxid-érzékelő…

Tovább olvasom