A kegyetlen igazság: egy kivezényelt orvostanhallgató mindennapjai

Gyakorlatilag egész nap rabszolgamunkát végeznek, közben a tanulással is haladniuk kellene. Bármikor, az egész ország területén bárhová kivezényelhetők, a vizsgaidőszak már a nyakukon, de kora reggeltől késő estig csak a tesztelés veszi el az idejüket. Ellátmány szinte semmi, szabadidő szinte semmi. De Orbán szerint remekül teljesít az egészségügy. P.M. írása a Facebookon feltárja a szörnyű igazságot. Egy orvostanhallgató mindennapjai 2020 novemberében, hogy kicsit belelássunk, mennyire teljesít jól a magyar egészségügy: „ Az első napomon egy mentős mellé lettem beosztva, 51 címet kaptunk aznapra, melyek lefedték az egész megyét. Az első címre…

Tovább olvasom

Orvoshiány miatt nem nyitják meg a kiskunhalasi járványkórházat?

Valóban érdekes, hogy tavasszal villámsebesen felhúzták Kiskunhalason azt a járványkórházat, ami kifejezetten azért született egyáltalán meg, hogy a koronavírus-járvány betegeit modern körülmények között, elkülönítve, modern eszközökkel ápolhassák. A kórház azonban most, a második hullám során is teljesen üres. Szabó Tímea szerint azért, mert nincs elég szakember, akit át lehetne csoportosítani, most dől rá az országra az eddigi elhibázott egészségügyi politika. A Párbeszéd frakcióvezetője megkereste a kiskunhalasi járványkórház igazgatóját, aki elmondta: fűtés van, és a betegellátásnak jelenleg sincs akadálya és télen sem lesz a sok milliárdért épült konténerkórházban. Szabó Tímea szerint a…

Tovább olvasom