Zacher: A kórházi kapacitás már nagyon a végét járja hazánkban

Megosztás

Az eszközökkel semmi probléma, abból van elég, ellenben emberből nagyon nincs. Az egészségügyi dolgozók száma eddig is alacsony volt, ebben a válsághelyzetben azonban kifejezetten súlyos a hiány. Oltás terén pedig csak egy a jelszó: oltani, oltani mindenáron!

A kórházakban eszközhiány egyáltalán nincs, az emberhiány azonban problémát jelent – árulta el a 168 Órának Zacher Gábor, aki több mint harmincöt éves pályafutása alatt nem tapasztalt még olyat, mint most. Naponta három-négy vagy annál is több beteggel kell közölnie, hogy lélegeztetőgépre fogják kapcsolni, és lehet, soha többet nem ébred fel.

Szívfacsaró látvány, ahogy ül az ágy szélén, lóg ki belőle az oxigén és harcol a légvételért, aztán lehet, hogy egy óra múlva már lélegeztetőgépre kell kerülnie, a túlélési esélyei pedig nem olyan nagyon-nagyon jók

– mondta a toxikológus, hozzátéve, hogy mindennap felhívják a betegek hozzátartozót, akik tájékoztatást várnak a kórháztól. Ha valaki annyira jól lesz, hogy hazamehet, akkor mindig előre telefonálnak, viszont sokszor ennek az ellenkezőjéről kell hírt adniuk.

A halálesetet telefonon közölni rettentően nehéz, de most megint egyre többször kell – vallotta meg az orvos, aki korábban ágállt a kínai Sinopharm vakcinája ellen, véleményét azonban néhány nap alatt megváltoztatták a körülmények.

Egy héttel ezelőtt még azt mondtam, hogy a kínaival én nem oltatnám be magam, de most már azt kell mondjam, hogy azzal is. Oltani, oltani, oltás mindenekelőtt! 

– hangsúlyozta. Egy dán kutatásra hivatkozva azt is elmondta, hogy a krónikus betegeken és az időseken túl az elhízottak vannak a legnagyobb veszélyben. 

Nagyon komoly rizikófaktor az elhízás. Saját szememmel is látom, hogy 50 éves túlsúlyos cukorbeteg magas vérnyomással ha covidos lesz, szinte biztos, hogy súlyos légzési nehézséggel gépre kerül, és meghal. 

A toxikológus szerint ezért minden eszközzel fel kéne hívni erre a figyelmet, hogy egészséges életmódváltással elkerülhetőek legyenek az ilyen halálesetek. (Index.hu)

Kapcsolódó cikkek