Az “új járvány” az Elf Bar, de ezt mi magunk választjuk – pedig nem kellene

Zacher Gábor figyelmeztetett arra, hogy egyáltalán nem veszélytelen az új őrület. Zacher Gábor az RTL kamerái előtt szedett szét egy Elf Bart, amely szerinte édes íze miatt is függőséget okoz, de ennél is nagyobb probléma szerinte, hogy az Elf Barok esetében még azzal sem lehet riogatni, hogy az ember büdös lesz tőle. A toxikológus azt mondta, sejtéseik szerint növényi glicerinek vannak benne, és ettől „kellemes édes ízt, illetve a benne lévő aromaanyagoktól függően„ érzünk különböző gyümölcsös ízeket, ami „jó”. Ő is elmondta, hogy Magyarországon az Elf Bar „teljesen szabályozatlan”, amin…

Tovább olvasom

Zacher: Aki 60 év fölöttiként és elhízottként kórházba került koronavírussal, szinte biztosan meghalt

A szakember szerint a járvány is megmutatta, hogy az elhízás életveszélyes következményekkel járhat. Magas vérnyomás, cukorbetegség – ez a két szó együtt vagy külön-külön, de rendre szerepel a koronavírusban elhunytak alapbetegségei között. Mindkét betegséget okozhatja az elhízás, amelyben Magyarország az élmezőnyhöz tartozik. A negyedik legelhízottabb nemzet vagyunk a világon – mondta Zacher Gábor az RTL Híradónak. A toxikológus főorvos, aki jelenleg is a Hatvani Kórház sürgősségi osztályán dolgozik, azt mondja: a covidjárvány különösen rámutatott az elhízás veszélyeire. „Azok a betegek, akik elhízottak, biztos, hogy rendelkeznek más egyéb betegségekkel is, cukorbetegség,…

Tovább olvasom

Zacher Gábor: Az oltásellenesek annyi butaságot mondanak, hogy az félelmetes

A hatvani kórház főorvosa  az RTL Klub műsorában beszélt minderről. Zacher hangsúlyozta: az embereknek fel kellene fogniuk, hogy az oltás nem avatkozik bele a genetikába – írja az Index. “Ettől nem lesz három fülünk. Egy barátommal beszéltem tegnap, 71 éves, azt mondta, hogy beleavatkozik a genetikájába. Mondom, mit akarsz? Hetvenegy évesen? Ettől nem fog jobban fölállni a farkad, de rosszabb se lesz maga a történet. Szóval annyira stupid gondolatok jönnek elő az emberekből, hogy az valami rettenetes” − idézte fel oltásellenes tapasztalatait a toxikológus. Zacher szerint most egy kicsit fellélegezhetünk, de…

Tovább olvasom

Zacher: A terasznyitást hatalmas rajzás követte, de mi ott leszünk a betegágy mellett és amit tudunk, megteszünk

A híres főorvos szerint egészen ijesztő volt, amit a teraszok nyitásának napján és azóta a magyar lakosság produkált. A járványügyi adatok szerint még mindig tart a harmadik hullám tetőzése és nem most azonnal lesz meg ennek a böjtje, hanem másfél-két hét múlva isszuk meg ennek a mostani felelőtlenségnek a levét. Az utcákat, kerthelyiségeket, teraszokat ellepték a tömegek, miután április 24-én újra megnyithattak szabadtéren a vendéglátók. Zacher Gábor óriási felelőtlenségnek tartja, amit látni lehetett. A hatvani kórház főorvosa az Indexnek azt mondta: a féktelen bulizás hatásait két hét múlva megérzi az…

Tovább olvasom

Zacher: A kórházi kapacitás már nagyon a végét járja hazánkban

Az eszközökkel semmi probléma, abból van elég, ellenben emberből nagyon nincs. Az egészségügyi dolgozók száma eddig is alacsony volt, ebben a válsághelyzetben azonban kifejezetten súlyos a hiány. Oltás terén pedig csak egy a jelszó: oltani, oltani mindenáron! A kórházakban eszközhiány egyáltalán nincs, az emberhiány azonban problémát jelent – árulta el a 168 Órának Zacher Gábor, aki több mint harmincöt éves pályafutása alatt nem tapasztalt még olyat, mint most. Naponta három-négy vagy annál is több beteggel kell közölnie, hogy lélegeztetőgépre fogják kapcsolni, és lehet, soha többet nem ébred fel. Szívfacsaró látvány, ahogy ül az…

Tovább olvasom