Egyedi eset? Egy fideszes képviselőjelölt ajánlóívén egy vélhetően évek óta halott ember aláírása szerepel

A szúrópróbaszerű ellenőrzésnél derült ki a probléma. De közel sem biztos, hogy nem fogunk még ilyen ügyről hallani a következő hetekben, illetve a levélszavazások során. Felkerült egy szerdai jegyzőkönyv a bajai önkormányzat honlapjára, ami szerint a Bács-Kiskun megyei 6-os körzetben működő választási bizottság vizsgálja, hogy kell-e feljelentést tennie, mivel az egyik ajánlóíven valószínűleg egy halott adatai szerepeltek. A gyanús ajánlóívet a sorszám alapján a fideszes Zsigó Róbert adta le. A szúrópróbaszerű ellenőrzés közben a bizottságnak feltűnt, hogy ezen az egyik aláírás mellett az áll, hogy „nem szerepel a névjegyzéken”, a lekérdezett névjegyzékmásolatból…

Tovább olvasom

Bevittek egy halott férfit a postára, hogy felvegyék a nyugdíját

A pénzsóvárság legalja, ha már néhány hozzátartozó arra is képes, hogy olyan idős embert cipeljenek be a postára felvenni a nyugdíját, aki már nem is él. Márpedig Írországban ez történt. Az ír a rendőrség, a Gardaí vizsgálja, mi történhetett azzal a 60 körüli férfival, akinek a holttestét két másik férfi vitte be Carlow postájára, hogy felvegyék a nyugdíját – írja a 444.hu. Péntek délelőtt először csak az egyik fiatal férfi jelent meg a város postahivatalában, hogy felvegye az idősebb férfi nyugdíját, de csalódottan kellett távoznia, miután a személyzet közölte vele,…

Tovább olvasom

Kilenc évig feküdt holtan a lakásában, csak most találtak rá

Döbbenetes történetről számolt be a Guardian: egy oslói férfi kilenc évig feküdt holtan a lakásában és csak most találtak rá, pedig voltak gyerekei, de senkinek sem tűnt fel, hogy elérhetetlen és nem ad életjeleket. A szomszédok szerint magának való volt, és amikor már egy ideje nem látták, egyszerűen csak azt gondolták, hogy egy idősotthonba költözött. Holttestét a gondnok találta meg azután, hogy megkérte a rendőrséget, segítsenek neki valahogy bejutni a lakásba, hogy elvégezhesse a karbantartási munkákat. A rendőrség szerint a férfi 2011 áprilisában halt meg, legalábbis erre következtettek a lakásban…

Tovább olvasom

Meghalt koronavírusban, majd a borsodi kormányhivatal gyógyultnak nyilvánította

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő számolt be egy igen abszurd esetről a Facebook-oldalán közzétett posztban. A politikus szerint egy megrendült család fordult hozzá a történetével – írja a HVG. A rokonok arról számoltak be, hogy nemrég vesztették el édesapjukat a koronavírus miatt. Apjuk halála utáni napon azonban értesítést kaptak a Borsod megyei kormányhivataltól, amelyben a korábban elrendelt karantén feloldásáról tájékoztatták őket, és hogy édesapjukat gyógyultnak tartják nyilván. Azt a képviselő is megjegyzi, hogy reméli, hogy csak egy egyszeri adminisztrációs hiba állhat a háttérben. Hadházy hozzátette: a dokumentumokat a halotti bizonyítvánnyal…

Tovább olvasom

A hónap története: Nyolc nappal saját temetése után beállított családjához egy férfi

Valószínűleg többen is nagyot hibáztak, például az azonosításnál. Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy akkor viszont kit temettek el helyette? Halottnak hittek egy moldovai férfit, Gabriel Luca-t, de családja és a hatóságok is súlyosan tévedtek – derül ki a Transindex.ro cikkéből. Mint a Ziarul de Iași cikkét idézve írják, Luca októberben tűnt el. Keresését azután függesztették fel, hogy a hatóságok november végén találtak egy holttestet a Jijia folyóban. A rendőrség kérésére a család azonosította a holttestet, majd december 10-én el is temették. Nyolc nappal később jelent meg családja házánál a halottnak hitt…

Tovább olvasom

Újabb 162 halott, átlépte a 250 ezret a fertőzöttek száma

6697 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 250 278 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – áll a kormányzati tájékoztatási központ vasárnap reggel közzétett adatai között, írja az Index. Elhunyt 162, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 5868 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 71 682 fő, az aktív fertőzöttek száma 172 728. Az aktív fertőzöttek 19 százaléka, az elhunytak 22 százaléka, a gyógyultak 24 százaléka budapesti. 7709 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 656-an vannak lélegeztetőgépen. A kormányzati tájékoztató honlap…

Tovább olvasom