Moldovai hírszerzés: jövőre megtámadhatják országukat az oroszok

A Románia és Ukrajna között elterülő állam vezetői szerint már nem is az a kérdés, hogy Oroszország őket is megtámadja-e, hanem csak az, hogy mikor. Az Ukrajnával határos Moldova hírszerzése attól tart, hogy az országot jövőre orosz támadás éri – közölte Alexandru Musteata, a hírszerzés vezetője az állami televízióban. Erről a 444.hu írt. „Nem az a kérdés, hogy az Oroszországi Föderáció újabb offenzívát indít-e a Moldovai Köztársaság területe ellen, hanem az, hogy mikor” – hangoztatta Musteata. Úgy vélte, ez már az év első harmadában megtörténhet. A hírszerzési vezető azért említett…

Tovább olvasom

Örülhetnek a Moldovába vágyók: keddtől szabad az utazás az országba a magyar védettségi kártyával

Immár Moldova is elfogadja a magyar védettségi igazolványt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, írja a HVG.hu. Csütörtökön egyébként északi szomszédunkkal, Szlovákiával egyezett meg ugyanerről a külügy. Az uniós országok nem fogadják el automatikusan a magyar védettségi igazolványt, mert azon nincs feltüntetve, hogy az EU-ban engedélyezett vakcinával oltották-e be az adott utast. Ezért kétoldalú megállapodásokat kell kötnie az országnak. Ez a következő országokkal sikerült eddig: Bahrein, Cseh Köztársaság, Észak-Macedón Köztársaság, Grúzia, Horvátország, Moldova, Mongólia, Montenegró, Szerb Köztársaság, Szlovákia, Szlovénia, Törökország. HVG.hu

Tovább olvasom

A hónap története: Nyolc nappal saját temetése után beállított családjához egy férfi

Valószínűleg többen is nagyot hibáztak, például az azonosításnál. Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy akkor viszont kit temettek el helyette? Halottnak hittek egy moldovai férfit, Gabriel Luca-t, de családja és a hatóságok is súlyosan tévedtek – derül ki a Transindex.ro cikkéből. Mint a Ziarul de Iași cikkét idézve írják, Luca októberben tűnt el. Keresését azután függesztették fel, hogy a hatóságok november végén találtak egy holttestet a Jijia folyóban. A rendőrség kérésére a család azonosította a holttestet, majd december 10-én el is temették. Nyolc nappal később jelent meg családja házánál a halottnak hitt…

Tovább olvasom