Női kosárlabdában ez lett a diósgyőriek első bajnoki címe, ezzel történelmet írtak a lányok.
Tovább olvasomCímke: győzelem
Óriási DVTK-győzelem! Először eladták kétgólos előnyüket, majd másodszor is megverték a Debrecent
Az első félórát egészen kitűnően játszotta le a Diósgyőr, háromgólos fórba is kerülhettek volna a hazaiak, ám a kihagyott tizenegyes megbosszulta magát, egyenlíteni tudott a DVSC. Ám nem zuhant össze a DVTK és további gólokkal megnyerte a mérkőzést.
Tovább olvasomA kiesőjelölt Kisvárda ellen sem sikerült nyernie a DVTK-nak
Az első félidő hajrájában szerezte meg a vezetést a Diósgyőr, de a második játékrészben a Kisvárda büntetőből ki tudott egyenlíteni a nem igazán jó iramú összecsapáson. Nem igazán sikerült kiköszörülni a múlt heti és a hétközi csorbát a DVTK-nak, csak egy pontocska jutott.
Tovább olvasomLehengerlő győzelmet aratott a DVTK
Az első percektől magukhoz ragadták a kezdeményezést a miskolci kosaraslányok és a vártnál jóval fölényesebb sikert arattak a rájátszás első mérkőzésén.
Tovább olvasomA DVTK új edzőjének nyugalma a sikerek titka?
Helyzetjelentés a Diósgyőr háza tájáról, néhány jó hírrel megfűszerezve.
Tovább olvasomHogyan változott a DVTK játéka Kuznyecov leváltása után?
Ilyen a szurkolói elemzés a DVTK stílusváltásáról. Pro és kontra vélemény, de egy biztos, Radenkovics vezetésével továbbra is veretlen a Diósgyőr. Hátrafelé már nemigen kell tekintgetnünk.
Tovább olvasomA BAZ megyei rivális otthonából hozta el a három pontot a DVTK
Egy kiállítást követően többször is eldönthette volna a meccs sorsát a Diósgyőr, de végül elég volt az egy gólos előny az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő Mezőkövesd otthonában.
Tovább olvasomSima győzelmet aratott a DVTK a kupában, megtartottuk hétvégi formánkat
Már a hetedik percben vezetést szerzett a Diósgyőr, amelyet a szünetig háromgólosra sikerült hizlalni. Bár a ZTE szépített a második félidőben, a DVTK továbbjutása nem forgott veszélyben egy percig sem.
Tovább olvasomPiros lappal és öngóllal segített a Fehérvár, győzött a DVTK
A remek őszi kezdés után egyre lejjebb csúszott a Diósgyőr a tabellán, nagyon ráfért már a győzelem a nemrég edzőváltáson átesett miskolci gárdára. A Fehérvár nagyon korán emberhátrányba került, amit két perccel később (egy öngóllal ugyan) gyorsan ki is használt a DVTK. A hajrában még hármat berámolt a Diósgyőr.
Tovább olvasomKétgólos előnyről bukta el a győzelmet a DVTK Debrecenben, 2-2
Hiába vezetett kettővel is a Diósgyőr, a DVSC előbb szépített, majd a hajrában a kipirosozott Szatmárit elveszítve a vendégek elvesztették a győzelmet is. Sőt, a ráadásban akár ki is kaphattak volna.
Tovább olvasom