Sajtóértesülések és öltözői pletykák szerint szerint hamarosan váltás jöhet a DVTK NB II-es csapatának kispadján, Takács Péter azonban a klubnál maradhat – csak nem a felnőttcsapat élén.
Tovább olvasomCímke: edző
Így múlik el a dicsőség, bő két évtizeddel ezelőtt miskolci korcsolyázónőnk EB-aranyérmét ünnepeltük, most pedig vádat emeltek ellene kiskorú veszélyeztetése miatt
A kétezres évek derekán szinte mindenki ismerte a miskolci születésű Sebestyén Júliát, aki akkor remek műkorcsolyázóként Európa Bajnokságon szerzett aranyérmével örvendeztette meg az országot. Az utóbbi hónapokban azonban botrányokkal került címlapra, 2004 hősét ugyanis azzal vádolják, hogy edzőként fizikailag és pszichésen is bántalmazta több tanítványát.
Tovább olvasomEgykori újpesti edző léphet Radenković helyére – már a vasárnapi mérkőzésen bemutatkozhat
Hamarosan edzőváltás történhet a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK kispadján. Sajtóinformációk szerint a miskolci klub megválik jelenlegi vezetőedzőjétől, Vladimir Radenkovićtól, akinek helyét Nebojša Vignjević veheti át. A tervek szerint az új szakvezető már a vasárnapi bajnokin, az MTK elleni mérkőzésen bemutatkozhat a diósgyőri kispadon – írja a Blikk.
Tovább olvasomKeleten a helyzet változatlan: zúgolódnak a DVTK rajongói a frissen bejelentett két új szerb edző miatt
A diósgyőri szurkolók egyáltalán nincsenek megbékélve sem a csapat (de leginkább a klubvezetés) teljesítményével, sem az ultrák felé tapasztalható kommunikációval. A DVTK bejelentett egy új másod- és egy szintén újdonsült erőnléti edzőt, de a fogadtatás finoman szólva sem pozitív.
Tovább olvasomFelsőzsolcai futballedző a Himalája magasában: Gulyás Dénes a csúcsra tart
Szokatlan helyszínről adott életjelet az elmúlt napokban Gulyás Dénes, a BTE Felsőzsolca labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az 56 éves szakember jelenleg Nepálban tartózkodik, ahol a Himalája egyik jelentős csúcsának, a 6467 méter magas Mera Peaknek a meghódítására készül.
Tovább olvasomEdzőváltás Tiszaújvárosban: Kondás Elemér veszi át a stafétát Huszák Gézától
A gyenge szereplés miatt menesztette vezetőedzőjét a harmadosztályú Tiszaújváros FC. A kispadra a Debreceni VSC egykori kétszeres bajnok és kupagyőztes mestere, Kondás Elemér ül.
Tovább olvasomEgy fantasztikus edzői nyilatkozat Borsod megyéből
A Parasznya edzőjének nem az első ilyen dobása. Nyilatkozatának mondanivalója, illetve megfogalmazásai is nem először csalnak mosolyt az arcokra, nemcsak a helyiekére.
Tovább olvasomSántha Gergely a védelmi iparban folytatja – a DVTK-nál szerzett tapasztalatai aligha jönnek jól
A miskolci klub elnöke, aki 2010 óta 23 edzőt és 10 sportigazgatót fogyasztott el, most a 4iG hadiipari cégénél vállalt vezető tisztséget. Közben a DVTK-tól nem válik meg, ahova épp visszaszivárgott Benczés Miklós is, a csapat egykori edzője és később sportigazgatója.
Tovább olvasomÓriási bravúrral feljutott a Kazincbarcika az élvonalba, mégis távozik a sikeredző
Erős Gábor távozik a Kolorcity Kazincbarcika SC-től.
Tovább olvasomA diósgyőri forgóajtó: 12 év alatt 15 edző a DVTK kispadján (2013-2025)
Szerdán jelentette be a DVTK labdarúgócsapata az új edző személyét: a szombati, Felcsút elleni találkozón már a litván Valdas Dambrauskas ül a diósgyőri együttes kispadján. Cikkünkben az elmúlt kicsit több mint egy évtized edzőkeringőjét vesszük végig, amikor a klub magyar, bosnyák, szerb, bunyevác, horvát, szlovák, ukrán, spanyol és litván trénerekkel egyaránt próbálkozott.
Tovább olvasom