Nemhogy nem főügyész, de már nem is alkotmánybíró mától Polt Péter

„Csináljon egy jó boltot, válassza doktor Poltot!” – unszolta a mátyásföldi választókat a Fidesz választási kampánya a kilencvenes évek elején. Aztán Orbán Viktor évekkel-évtizedekkel később kormányfőként több fontos posztra is a politikus-jogászt választotta: 19 évre (két részletben) főügyésznek, egy évre alkotmánybírónak. Immár nem csak előbbi, de utóbbi megbizatása is megszűnt mától Polt Péternek.

Tovább olvasom

Botrányos kijelentés a volt fővárosi főügyésztől: Egy esetleges Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek, Magyar Péterrel szemben is

A volt főügyész szerint az egész ügyészség egy látványpékség, úgy gondolja, ha a Fidesz nyert volna, Magyar Pétert már gyanúsítottként látnánk néhány mondvacsinált ügyben. Már előre betárazták ezeket a tiszásokkal szemben, amit a választási eredmény láttán villámgyorsan és csendben ejtettek is.

Tovább olvasom

Vezéráldozat a Fidesz irányította aranykonvoj-botrány miatt, lemondott a főügyész

A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője benyújtotta lemondását, nem is titkolják, hogy az ukrán pénzszállító választások előtti, rendkívül furcsa körülmények között, szinte terrorakcióhoz hasonlóan történt elfogása, tehát a Fidesz egyik legfontosabb politikai ügye vezetett idáig. A történetben rengeteg volt a jogellenes mozaikelem.

Tovább olvasom

Simonka György fideszes politikus meg akarta vesztegetni az egyik tanút az ellene indított büntetőeljárásban

A közlemény szerint „vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folytatott bűnügyben Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt”. Simonka György országgyűlési képviselő és társai ellen bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás, amely ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség 33 vádlott ellen 2019. augusztus 21-én emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken. A megalapozott gyanú lényege szerint, miután a kormánypárti képviselő tudomást szerzett a büntetőeljárás megindításáról, pénzért azt…

Tovább olvasom