A gépjárművezető-oktatóknak is elegük lett, olyan könnyítéseket követelnek, ami a taxisoknak jár – videó

Akár az üzemanyagról, akár az adózásról van szó, a taxisok minden megszorításból kimaradtak, az oktatók azonban nem. Emiatt demonstráltak, mert a kormány a nyáron jelentősen nehezebb helyzetbe hozta őket. Az oktatók többsége egyéni vállalkozó, korábban a katatörvény szerint adóztak, a többség most az átalányadózást választja majd. Fejes Tibor gyakorlati oktató a 112 Pressnek foglalta össze, hogy miért vonultak fel szerdán Szombathelyen. Elmondta, hogy a gépjárművezetői oktatás az átalányadózás szabályai szerint a bevétel 60 százaléka után adózik majd, így háromszor annyit kell majd fizetniük, mint például a hasonló költségszerkezettel dolgozó taxisoknak, akik csak a bevétel…

Tovább olvasom

Hivatalos: Valóban jönnek az új rendszámtáblák, már 2022-től

Az indoklás szerint a jelenlegi rendszerű gépjármű-rendszámok már kimerülőben vannak, nem sokáig lenne fenntartható ismétlődés nélkül. Ilyen lesz az új szisztéma. A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni. A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése után ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be – jelentette be szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára. Schanda Tamás a minisztérium közleményében hozzátette, az átállás felmenő rendszerben történik meg, az új formátumú táblákat az újonnan forgalomba helyezett…

Tovább olvasom

Eladta más kocsiját a 17 éves borsodi fiú, majd azt állította, ellopták

Saját sógora bízta rá az autót, ideiglenes használatra kapta, de sajátjaként rendelkezett vele és simán el is adta. Utána persze azt mondta, ellopták tőle. Sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki az edelényi rendőrök a 17 éves férfit – írja a Police.hu. Egy múcsonyi férfi tett feljelentést a Szendrői Rendőrőrsön 2021. január 28-án a kora reggeli órákban. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy furgonját 2020. decemberében sógoránál parkolta le, rábízta a jármű tárolását. Rokona azonban jelezte részére, hogy a kocsit ellopták. A rendőrök hamar kiderítették, hogy az autót a…

Tovább olvasom

Mi változik jövőre a gépjárműadó kapcsán?

A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat jövőre a NAV veszi át, ennek apropóján pedig a szervezet a Facebookon osztott meg fontos információkat – ezeket idézzük az alábbiakban. “Év elején a NAV minden érintettnek határozatot küld a fizetendő adóról, az aktuális fizetési határidőkről és az új gépjárműadó-bevételi számláról. 2022-től már csak azok kapnak értesítést a NAV-tól, akiknél valami változás történt, például nőtt a személygépkocsi életkora, és emiatt a gépjárműadó összege csökkent. A gépjárműadó első részletét 2021. április 15-éig, a második részletet 2021. szeptember 15-éig kell befizetni a 410-es adónemhez tartozó, 10032000-01079160 számú…

Tovább olvasom

Harminc százalékkal visszaesett a személyautó-eladás Magyarországon

Az idei nyolcadik hónapban 10 924 gépkocsit helyeztek forgalomba, – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) kedden az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján. A január-augusztusi időszakban 78 649 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, ami éves összevetésben 25 százalékos csökkenés. Az MGE felidézte, hogy áprilisban és májusban a koronavírus miatti válságintézkedések és a gyárbezárások következtében 50 százalék feletti volt a visszaesés. A gépjárműimportőrök egyesülete áprilisban módosította 2020-ra vonatkozó előrejelzését, a korábban várt 155 000 helyett csak 118 000 új személygépkocsi forgalomba állítására látnak esélyt az idén. Az augusztusban forgalomba helyezett 418…

Tovább olvasom

Meguntad az életed? Sétálgass hajnalban a gyorsforgalmi út közepén – videó

Elképesztő és ijesztő felvétel arról, ahogy egy valószínűleg bódult állapotban levő embertársunk a többsávos gyorsforgalmi út közepén sétálgat nagy nyugalommal, természetesen koromsötétben. Óriási mázlija volt. Tegnap kaptunk egy felvételt arról, hogy valaki a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton (gyorsforgalmi), a Határ út és a Köki közötti részen tegnap hajnalban ballagott az út kellős közepén. Sajnos ezen a területen az erdőben egy időben több hajléktalan is lakott. Azt nem tudjuk, hogy most mi a helyzet ott, de más okot hirtelen nem tudunk írni, minthogy talán alkohol, vagy egyéb tudatmódosító hatására került oda az illető.…

Tovább olvasom