“Néha még mindig érzem, ahogy mozog a föld alattam” – interjú a Spider mentőcsapattal

Megosztás

Miután Veres Pál polgármester egy emlékplakett kíséretében gratulált a Törökországból hazatért Spider Mentőcsoport tagjainak, interjút adtak a sajtó képviselőinek. Lehoczki László, a Spider vezetője, nevelt lánya Binda Nikoletta, és dr. Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány elnöke, illetve négylábú társaik, Hope, Nózi és Trafy készséggel állt a rendelkezésünkre.

Hétfőn este tértetek haza Törökországból. Mi történt veletek azóta? Sikerült-e pihenni valamennyit?

Kemény hat napon vagyunk túl, kell egy kis idő, hogy akklimatizálódjunk, de mi ehhez hozzá vagyunk szokva, nem ez volt az első küldetésünk. Már a reptéren nagyszámú fogadóbizottság várt bennünket: családtagok, hozzátartozók, de sokan jelentek meg transzparensekkel, magyar zászlókkal, majd amikor hazaértünk Miskolcra éjfél után, polgármester úr is fogadott minket a képviselő testület néhány tagjával együtt. Másnap a köztársasági elnök asszony, majd a török nagykövet asszony fogadta a magyar mentőcsapat tagjait, aki kifejezte háláját a munkánkért. Szóval eddig nem volt időnk igazi pihenésre.

“Mancs volt az első kutya Magyarországon, aki a világ 19 országában megmutatta szakmai tudását, és ezáltal úttörőnek bizonyult.”

Szervezetileg hogyan folytak a mentési munkálatok?

A bázisunk egy gyűjtőtáborban volt, ahol kb. 500 sátrat állítottak fel a fedél nélkül maradt családoknak. Katonák vigyáztak a rendre és aggregátorokkal igyekeztek biztosítani az áramellátást. 1999-ben jártam már ebben a térségben, sok ismerőssel találkoztam. Ezek a kapcsolatok nagyon fontosak, így tudtuk egymást segíteni. A koordinációs központban eligazítottak bennünket azzal kapcsolatban, hogy hol van a legnagyobb baj. Minden romnál volt egy kárhelyparancsnok, ők irányították a munkálatokat és ők határozták meg, hogy hol érdemes túlélők után kutatni. Egy-egy mentőcsapat különböző profilokra szakosodott, voltak például, akik a felszerelést biztosították, mi pedig ugye a kutatásban voltunk érdekeltek a kutyáink képzettsége alapján.

Milyen nehézségekkel voltatok kénytelenek szembenézni?

Az 1999-es küldetéshez képest most sokkal nehezebb körülmények között dolgoztunk. Most sokkal kiterjedtebb volt a földrengés sújtotta zóna, emellett az áldozatok száma is jóval nagyobb, mint akkor volt. Voltak helyszínek, ahol a sok holttest megzavarta a kutyát, ugyanis a halál beállta utáni 6 órán belül még nem indulnak be azok a sejtbiológiai folyamatok, mely által meg tudja különböztetni az élőt a halottól, ezért aztán hőkamerát kellett alkalmazni, melyet a helyi katonaság biztosított. Emellett nagyon erősek voltak az utórengések. A mentők is életveszélyben voltak, nagyon oda kellett figyelnünk, azonban annak ellenére, hogy 6-os erősségű rengések is hátráltattak bennünket, szerencsére nem esett bajunk. A telekommunikáció nagyon alacsony szinten működött, ugyanis ledőltek az adótornyok, így nem volt internet, ráadásul elektromos áram tekintetében is jelentős hiányt szenvedtünk.

Kicsivel több, mint egy napja vagytok itthon, de már rengeteg fogadáson, sajtótájékoztatón, médiaeseményen vettetek részt. Hogy bírjátok mindezt?

Úgy gondolom, hogy frissiben kell elmondanunk az élményeinket, hiszen a teljes igazságot csak azok tudják elmondani, akik megjárták a katasztrófa sújtotta helyszíneket. Az emberek ezáltal teljesebb képet kapnak az általunk ott tapasztaltakról. A megfelelő tanulságok levonása miatt ezt fontosnak tartom.

Milyen segítséget tudnátok elfogadni, amely megkönnyítené a munkátokat?

Anyagi problémák szinte állandóan fennállnak, főleg amikor elindul egy ilyen misszió. Saját költségen mentünk ki, nem volt arra lehetőség, hogy az alapítvány finanszírozza az utat. De ez nem szokatlan dolog, mi így is bevállaljuk, hiszen nekünk ez a hivatásunk. Nem az anyagi dolgok a legfontosabbak, hanem a lelkiismeret és a segíteni akarás.

Mindemellett úgy gondolom, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a megfelelő utánpótlásképzésre. Mancs volt az első kutya Magyarországon, aki a világ 19 országában megmutatta szakmai tudását, és ezáltal úttörőnek bizonyult. Büszke vagyok arra, hogy annak idején megalakítottam ezt a speciális mentőcsoportot, amely mára országos hírűvé vált, és ezáltal megteremtettük az alapjait ennek a tevékenységnek, mely által már külföldön is képesek segíteni magyar mentőcsoportok ilyen nagy létszámmal.

Ezt követően Binda Nikolettához fordultunk, aki kisfiával a karjában, fáradtan, de mosolyogva számolt be az élményeiről.

Volt olyan élmény a küldetés alatt, ami lelkileg megviselt, vagy mélyen megérintett?

Az egyik az élő kisbaba kiemelése volt. A montenegrói tűzoltók már bontották volna a romos épületet, a kutyák jelzésére vártak. Hosszú órák teltek el, amikor az egyik kutya egyszer csak jelezte, hogy élő embert érez a törmelékek között. Ekkor óvatosan megkezdték a romok eltávolítását, majd kiderült, hogy egy anyuka van beszorulva két gyermekével, melyek közül már csak az egyik volt életben. Ezután újabb órák teltek el, mire hozzá tudtak férni a túlélőkhöz, végül az anyát csak holtan tudták kiemelni. Ez az eset nagyon megérintett, hiszen nekem is van gyerekem. Azt hiszem, hogy az anya addig küzdött az életben maradásért – napokon keresztül -, amíg biztonságban nem tudta a gyermekét.

Niki a kisfia társaságában vette át a kitüntetést

Volt egy helyi ökéntes, aki próbálta összefogni a túlélőket és ezáltal valami rendszert képezni a káoszban, hogy segítsen nekünk a mentésben. Az egyik romnál dolgoztunk már órák óta, amikor megkért, hogy menjek vele két épülettel arrébb, mert ott lakott a felesége és szeretné ha megnéznénk. Azonnal szóltam a többieknek, vittünk még két kutyát, de az épület szinte a földdel volt egyenlő. Több helyről megnéztük a romokat, órákig vizsgáltuk, csak halottakat jeleztek a kutyák. Majd amikor az utolsó kontrollt megcsináltuk, ránéztem, de egy szó sem hangzott el. Ő némán bólintott és visszament folytatni a mentést. Le a kalappal előtte!

Hogy érzed magad, most hogy itthon vagytok?

Nagyon nehéz visszarázódni az itthoni valóságba. Néha még mindig érzem, ahogy mozog a föld alattam, emellett nagyon sokszor előjönnek álmomban az ott tapasztalt élmények. Kell egy kis idő, amíg elmúlnak ezek a beidegződések, de már régóta csinálom ezt a munkát, szóval tudom, hogy nem lesz baj.

Aki adója 1%-val szeretné támogatni a Spider Mentőcsoportot, az alábbi adószámon megteheti: 18447446-1-05

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek