Semmi esélyt nem láttak már a férfi felépülésére, ám egy igazi orvosi csoda történt, mégiscsak sikerült visszatérnie a halál torkából, mára pedig már annyit javult az állapota, hogy aktív életet élhet. Ugyanakkor rávilágít az energiaitalok fogyasztásának veszélyességére.
Tovább olvasomCímke: férfi
Botrány egy tokaji idősotthonban: belehalt a bántalmazásba egy férfi
Halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy tokaji idősotthonban történt bántalmazással kapcsolatban – értesült a 24.hu.
Tovább olvasomOk nélkül gyilkolt meg a miskolci férfi két embert is, életfogytiglant kapott
Minden ok nélkül ölt meg egy hónapon belül két embert is a miskolci elkövető, egyáltalán nem tudta megindokolni tettét. A biztonság kedvéért még egy kifosztás is az ő lelkén száradt, de az egy harmadik ügy.
Tovább olvasomTragédia Putnokon: halálos áldozatot követelt a lakástűz
Putnokon egy férfi bennragadt egy kigyulladt családi házban. A kiérkező tűzoltók sem tudták már megmenteni az életét.
Tovább olvasomÖnkényesen leárazta a boltban a megvásárolt termékeket a borsodi férfi, de túl mohó volt
Rendszeresen eljátszotta ugyanazt a trükköt a vonalkódokkal és önkiszolgáló pultnál fizetett értük. De mivel nem tudott leállni erről, egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb lebukik. Ez meg is történt.
Tovább olvasomA fiatal férfi ordítva üzente élő adásban a rendőröknek, hogy kapják el – megtették
Nagyon nagy volt a mellény az interneten, a TikTok-videók kihívásához hasonló élőzés közben a férfi részéről. Ordítozva mondta a rendőröknek, hogy legyenek sikeresek és kapják el őt. Húsz perc múlva viszont nagy volt a berezelés, amikor a zsaruk valóban elkapták az illetőt.
Tovább olvasomA borsodnádasdi férfi betört egy idős helyi asszonyhoz és meggyilkolta
Bántalmazta és megölte 85 éves áldozatát a 37 éves férfi. A rendőrök szerencsére gyorsan beazonosították és már el is fogták.
Tovább olvasomBörtönbüntetést kapott az ózdi férfi, aki meggyilkolta majd feldarabolta apját
A darabokat ráadásul kénsavval teli hordókba rakta, így próbálva eltüntetni a bűncselekmény nyomait. Most hét év börtönre ítélték. Nem tűnik túl szigorúnak.
Tovább olvasomLehoczki László és mentőkutyás kis csapata sikerrel talált meg egy idős, eltévedt férfit
A 82 éves tiszabábolnai úr horgászni indult, de nem érkezett meg a helyszínre. Szerencsére jó időben riasztották Lehoczkiékat, így forró nyomon Hope mentőkutyus még sötétedés előtt megtalálta az elkóborolt férfit, épen és egészségesen.
Tovább olvasomSporttársai mentették meg egy teniszező férfi életét Miskolcon
A középkorú férfi játék közben esett össze és már nem lélegzett. Társai azonban időben megkezdték az újraélesztést, ami sikeres is volt, közben pedig a mentők a helyszínre értek. A jelenlévő játékostársak azonnal értesítették a mentőket, majd az utasítások szerint megvizsgálták a beteget,AKI EKKOR MÁR NEM LÉLEGZETT. Az utasítások alapján azonnal megkezdték az újraélesztést, amit a perceken belül helyszínre érkező mentők emelt szinten folytattak. A betegért még sokáig küzdöttek a pályán, de AZ IDŐBEN MEGKEZDETT MELLKASI NYOMÁSOK VÉGÜL SIKERRE VEZETTEK, a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba. (via Origo) Ha szeretne tájékozott…
Tovább olvasom