A lazítás hírére azonnal óriási tömegek lepték el a fürdőhelyeket – ilyen hirtelen elillant volna a vírus?

Megosztás

Az világos, hogy javulnak az adatok és a hétvége során óriási lazítást jelentett be a kormány, de járványügyileg biztosan jó ötlet, ha hirtelen egyik percről a másikra ilyen zsúfolt tömeget engedünk össze szerte az országban?

Percek alatt megteltek a szállodák és panziók a pünkösdi hétvégére, mindenki igyekezett kihasználni a nyitást. A legtöbben fürdővárosokba utaztak, de volt olyan is, aki inkább a hegyekbe vágyódott. A kiruccanásokat pedig az árengedmények is motiválták.

Megrohanták a szállodákat és az üdülőhelyeket az emberek a pünkösdi hosszú hétvégén. Sokan egy éve nem mozdultak ki otthonról, és most pótolták be a kirándulásokat és fürdőzéseket. A fővárosból például többen is a vidéki nagyvárosokba utaztak.

A hajdúszoboszlói szállodákban szinte azonnal elfogytak a szobák. Az egyik hotel vendége elárulta, hogy e-mailt kaptak arról, hogy a kiválasztott szálloda megnyitott, sőt kedvezményt is biztosítottak számukra az első időszakban, elmondása szerint éppen ezért azonnal útnak indultak.

Katona Ilona, a Hungarospa igazgatója elmondta, hogy közel kétharmados kapacitáskihasználtsággal működnek, a vendégeik nagy része törzsvendég.

A bejelentkezéskor a szálláshelyek minden alkalommal elkérik az oltási igazolást is a személyi igazolvány mellett. Ennek ellenére az ország legnépszerűbb turistaközpontjai így is azonnal megteltek vendégekkel.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke elárulta, hogy Budapest nem volt annyira népszerű a hétvégén, de sokan jártak Hajdúszoboszlón, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden, Egerben és Gyulán is. (Blikk.hu)

Kapcsolódó cikkek