Minden választókerületre újabb 106-féle Nyomtass te is! újság készült az előválasztás eredményeiről néhány óra leforgásával azt követően, hogy véglegesek lettek a számok. Ez két héten belül a második alkalom, hogy ilyen óriási fába vágja a fejszéjét az elsősorban önkéntesek munkájára építő civil mozgalom, mégpedig sikerrel. A kormánykézben lévő közmédia továbbra is elhallgatja az ellenzéki előválasztással kapcsolatos híreket, így a Nyomtass te is! hetilap az egyetlen nyomtatott sajtótermék, amely nagy példányszámban képes eljuttatni a kistelepüléseken élőkhöz az előválasztással kapcsolatos információkat. A mozgalom azon dolgozik, hogy a most megválasztott ellenzéki képviselőjelöltek közül…
Tovább olvasomCímke: előválasztás
Az online térben is nagy lendületben van Márki-Zay Péter
Hódmezővásárhely polgármestere és egyben az ellenzék egyik miniszterelnök-jelöltje sok mindent elért az utóbbi időben: bejutott az előválasztás második fordulójába, most pedig éppen a Karácsony Gergellyel való, jövőbeli, esetleges közös kormányzáson dolgozik. A politikus Facebook-oldalán viszont közöltek néhány adatot arról is, hogy valóban valósággal berobbant a köztudatba. „Márki-Zay Péter vezet a digitális térben: a legfontosabb online és közösségi oldalakon is ő a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt. A Google adatai alapján egyértelműen átvette a vezetést Márki-Zay Péter a három második fordulóba jutott miniszterelnök-jelölt között: az ő nevére kerestek az elmúlt napokban a legtöbben. Magyarország…
Tovább olvasomJakab Péter megint odaszólt Karácsonynak és Márki-Zaynak
A Jobbik elnöke azt már bejelentette, hogy egyik jelöltet sem támogatja az ellenzéki előválasztás második fordulójában, most pedig egy olyan Facebook-poszttal reagált Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter megegyezésére, amellyel gyakorlatilag mégis Dobrev Klára érdekeit szolgálja. „A 2018-as pártok vezetői elkövettek egy súlyos hibát. Nem tudták legyőzni a saját egójukat, ezért nem tudták legyőzni a Fideszt sem. Azért szerveztük meg az előválasztást, hogy ezt a hibát soha többé ne kövessük el: döntsön a nép, ki legyen Orbán kihívója, a többiek pedig vegyék ezt tudomásul, és lépjenek egyet hátra. Én is ezt…
Tovább olvasomMárki-Zay és Karácsony ma egyeztet, hamarosan bejelentenek valamit
Ma délután 2 órakor kezdődik Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely egyeztetése Hódmezővásárhelyen – írja a 24.hu. Az A-terv szerint az előválasztás első fordulójában harmadik helyet szerzett Márki-Zay délután 4 órakor tartana sajtótájékoztatót, de az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom azt közölte, hogy a megbeszélés függvénye sok minden, így az sincs kizárva, hogy együtt tartanak sajtótájékoztatót, és a 4 órás időpont sem fix. Pénteken már volt egy egyeztetés a két miniszterelnök-jelölt között. Azt kommunikálták mindketten, hogy valamilyen formában összefognak az előválasztás második, október 10-16. közötti második fordulójára, együtt indulnak, csak még…
Tovább olvasomMárki-Zay elhintette, hogy amennyiben Karácsony nem enged, ő hátralép a kormányváltás érdekében
Márki-Zay Péter kiemelte, hogy mindennél fontosabb, hogy Orbán Viktort és csapatát leváltsák 2022-ben, ha ehhez az kell, hogy ő visszalépjen, meg fogja tenni. Miután vasárnap délben Karácsony Gergely megüzente, hogy nem lép vissza a második fordulóban, pár órával később Márki-Zay Péter is tartott egy Kormányváltó gyűlést. A két miniszterelnök-jelölt elvileg hétfőn kezd egyeztetni arról, hogyan győzzék le Dobrev Klárát és a DK-t. A tárgyalás előtt erődemonstrációként vasárnap délután Márki-Zayék követői megtöltötték a Fővám teret. Márki-Zay meg is jegyezte a monogramját skandáló követőinek, hogy jóval többen vannak, mint ahányan Karácsony délelőtti rendezvényén jelentek…
Tovább olvasomKiderült az előválasztás második fordulójának időpontja
Október 10-től október 16-áig tart majd az ellenzéki előválasztás második fordulója – jelentették be a szervezők vasárnap, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, az MSZP–Párbeszéd–LMP miniszterelnök-jelöltjének az első fordulóval kapcsolatos értékelője után. A Telex azt írja, hogy az időpont meghatározásához a pártelnökök megállapodására volt szükség, ugyanis az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) pénteki ülésén nem tudott dönteni a konkrét időpontról a hat ellenzéki párt delegáltja. A portál több forrástól úgy értesült, hogy a pletykák ellenére a DK az OEVB pénteki ülésén,az első forduló eredményeinek csütörtök éjjeli kihirdetése után nem gördített akadályt az időpontról való döntéshozatal…
Tovább olvasomBorítékolni lehetett: azonnal gyurcsányozással támad a Fidesz-propaganda, az összes győztes ellenzékire máris kormányzati össztűz zúdul
A fideszes aktivisták nem tétlenkedtek, már az eredmények ismeretének másnapján beindult a támadógépezet, természetesen ismét a gyurcsányozással a főszerepben. Valószínűsíthető, hogy előre elkészítették már ezeket a „műalkotásokat”, csak még várniuk kellett a startpisztoly eldördülésére és azonnal, komoly mennyiségű hirdetéssel nekiugorhattak a kormányváltást óhajtó ellenzéki jelölteknek. Csütörtök és péntek közötti késő éjszaka lezárult az ellenzéki előválasztás első fordulója, és pár órával később, péntek reggel kiderült: a Fidesz propagandistái nem lógatták a lábukat, szép sorban gyakorlatilag mind a 106 egyéni körzethez külön-külön legyártottak egy online hirdetést, ami pártállástól függetlenül megpróbálja alaposan összegyurcsányozni az előválasztás…
Tovább olvasomKarácsony Gergely és Márki-Zay Péter jelenleg is tárgyalnak a visszalépésről, az elemzők találgatnak
A Magyar Hang pénteken azt írta, hogy Márki-Zay Péter saját közvéleménykutatást rendelt, hogy megmérjék, mekkora a támogatottsága. Nem tesz másként Karácsony Gergely sem. Sajtóértesülések szerint az ő környezetében is mérik, kinek van nagyobb esélye. Így valószínűleg csak utána lehet ebből végleges megállapodás. „Márki-Zay most kapott nagyon sok másodlagos preferenciás szavazatot, sokan olyanok szavaztak rá, akiknek nem ő az elsődleges preferenciájuk, de tudták, hogy az első fordulóban megtehetik, hogy nem az elsődlegesre szavaznak. Nagyon sok Márki-Zay szavazó van, aki most Márki-Zayra szavazott, de valójában Karácsony szavazó Budapesten. Vidéken van egy ugyanilyen…
Tovább olvasomDurván beleszállt Karácsonyba Czeglédy Csaba
Erős Facebook-posztot tett közzé az előválasztást a saját körzetében megnyerő Czeglédy Csaba. „Az országos előválasztás első fordulóját Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje nyerte. A legtöbb pénzből kampányoló Karácsony Gergely, aki sofőr nélkül még Szombathelyre sem találna el magától, jócskán lemaradva csupán a második helyen végzett, vidéken csúfosan leszerepelt” – így értékelte az előválasztás első körének eredményét Czeglédy Csaba, aki a DK jelöltjeként Ungár Pétert legyőzve a legtöbb szavazatot kapta a Szombathelyet is magába foglaló, Vas megyei egyes számú választókerületében. Karácsony Gergely is gyakorlatilag amiatt erőltette, hogy két fordulós legyen a…
Tovább olvasomVarga László szoros küzdelemben nyert Miskolc 2. választókerületében
Az MSZP-s Varga László húzta be a győzelmet az előválasztáson, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. választókerületében, ami Miskolc egyik felét fedi le. Ellenfele, a DK-s Hegedűs Andrea nem sokkal maradt le utána, a verseny közel se volt egyértelmű, ahogy ez a pontos eredményből is látszik: Varga László (MSZP): 4 089 szavazat Hegedűs Andrea (DK): 3 498 szavazat Varga László 2014-ben nyerni tudott ebben a körzetben az országgyűlési választáson, de négy évvel később kikapott a Fidesz jelöltjétől.
Tovább olvasom