A 20 százalékos arányával továbbra is tartja harmadik helyét Márki-Zay Péter az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltek között. A hódmezővásárhelyi polgármester állásfoglalása így döntő hatással lehet arra, ki nyeri meg a második fordulót. Ugyanis eddig minden jel arra mutat, hogy az első fordulót Dobrev Klára nyeri. Csütörtök délután 33,9 százalékkal vezeti a versenyt, míg Karácsony 28,9 százalékkal a második helyen van. Márki-Zay és Karácsony összesített eredménye az ötven százalékot közelíti meg. „Karácsony Gergellyel abban egyetértünk, hogy Klárának lenne a legnehezebb ezt az Orbán Viktor elleni meccset megnyerni így együttműködésre van szükség már…
Tovább olvasomCímke: előválasztás
Már két körzetben van eredményünk Borsodban, egyelőre lépéselőnyben a DK
A négyes és hetes választókerületből érkezett végeredmény. B.A.Z. megye 4-es számú választókerületében óriási fölénnyel győzött Üveges Gábor, a szavazatok közel kétharmadát szerezte meg. Borsod-Abaúj-Zemplén 41. Üveges Gábor | Jobbik | Jobbik, DK, LMP, ÚVNP, MMM | 2980 | 66,31%2. Hornyák Evelin | Momentum | Momentum, MSZP, Párbeszéd | 1224 | 27,24%3. Koleszár István | LMP | független | 290 | 6,45% A hetes körzet képviselőjét már korábban is ismertük, szoros versenyben Sermer Ádám vitte el a pálmát. Borsod-Abaúj-Zemplén 71. Sermer Ádám | DK | DK, Liberálisok | 1556 | 56,13%2. Kormos Anna | MSZP | MSZP, Párbeszéd, Momentum, MMM |…
Tovább olvasomHajnalig számolták a szavazatokat Miskolcon, a három alpolgármester is kivette részét a munkából, tekintsünk be a kulisszák mögé
Szerencsére bőven van mit számlálni, és még csütörtökre is maradt munka. Szinte az összes ellenzéki önkormányzati képviselő, illetve Miskolc mindhárom alpolgármestere – Varga Andrea, Szopkó Tibor és Badány Lajos – is ott volt az önkéntes szavazatszámlálók között szerda este, de csatlakozott a csapathoz Tiszaújváros alpolgármestere, Molnár István is. A fotók éjszaka kettőkor készültek. Országosan összesen 633,751 fő adta le a voksát a helyi önkormányzati képviselőkre és a miniszterelnök-jelöltekre. Eszerint a nagyon durva becslések szerint egy megyében körülbelül 30-40 ezren mehettek el szavazni, legalábbis átlagosan számolva. Megyénk első hivatalos eredménye szerint Borsod-Abaúj-Zemplén…
Tovább olvasom„Szépet küzdött a zavaros hátterű buzi zsidó budai milliárdos, valljuk be”
Ungár Péter szoros küzdelemben alulmaradt Dr. Czeglédy Csabával szemben az előválasztáson. A Facebookon pedig érdekes hangvételű posztban mondott köszönetet mindenkinek, aki rá voksolt. „Megvannak a Vas megye 1.-es OEVK előválasztásának végleges eredményei. Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki szavazott, és külön mindenkinek, aki megtisztelt a szavazatával!Ez most ennyire volt elég. Egy nagyon erős ellenfél mellett, az ellenzék legnagyobb pártjával szemben ennyit sikerült teljesíteni. Czeglédy Csaba megérdemli a győzelmet, nagy harcos, igazi lokálpatrióta. Gratulálok, és bízom benne, hogy jövőre Szombathely és térsége Csaba megválasztásával hozzájárul a kormányváltáshoz! u.i.: A szombathelyi Fidesznek…
Tovább olvasomJavában zajlik a szavazatszámlálás, az egyik borsodi választókörzetben már eredményt is hirdettek
Kedd este 8 órakor lezárult az ellenzéki előválasztás első fordulója, jelenleg is gőzerővel dolgoznak a szavazatszámlálók. A részvétel a szervezők várakozásait is túlteljesítette. Országosan összesen 633,751 fő adta le a voksát a helyi önkormányzati képviselőkre és a miniszterelnök-jelöltekre. Eszerint a nagyon durva becslések szerint egy megyében körülbelül 30-40 ezren mehettek el szavazni, legalábbis átlagosan számolva. Ahogy a képeken is látszik, a miskolci székhelyű szavazatszámláló irodában is rengeteg a tennivaló. Arról azonban egyelőre nincs megbízható információ, hogy jelenleg hogyan állnak a százalékok a miniszterelnök-jelölteknél. A Telex legutóbbi információja szerint a miniszterelnök-jelöltek versenyét Dobrev…
Tovább olvasomGulyás csak focit néz, ezért nem tudja, hogy miért hallgatja el a köztévé az ellenzéki előválasztást
Bár csak újságírói kérdésekkel, Gulyás Gergelyből is sikerült kihúzni néhány mondatot a szerdai kormányinfón az előválasztáson a Telex azon kérdésére, hogy az évi 117 milliárd forintnyi közpénzből működő magyar közszolgálati média miért hallgatja agyon az akárhogy is nézzük, mégiscsak magyar politikatörténeti mérföldkőnek számító előválasztást, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt bírta mondani: nem nagyon néz tévét, legfeljebb fociközvetítést. Gulyás saját „jólinformáltságára” hivatkozva azt mondta: Karácsony Gergely lesz a baloldal jelöltje, egyébként nincs verseny, ennek a vége nem nyitott, hanem előre koreografált forgatókönyv szerint zajlik, aminek a végén Karácsony lesz a miniszterelnök-jelölt…
Tovább olvasomLezárult az ellenzéki előválasztás első fordulója, több, mint 630 ezren szavaztak
Még az utolsó, keddi napon is szép számmal leadták voksukat a szavazni kívánók. Sátorban megjelent: 34,192 (57,8%) szavazó. Interneten keresztül adta le szavazatát: 25,005 (42,2%) voksoló – az interneten keresztül szavazók a nap folyamán vagy azt megelőzően regisztráltak). Összesen tehát a keddi nap folyamán 59,197 adta le voksát Magyarország következő miniszterelnökére és az előválasztás képviselőjelöltjeire. A teljes első fordulóban mindösszesen 633,751 fő (ebből- online: 122,722 (19,4%)- offline: 511,029 (80,6%)) szavazott az előválasztáson. A múlt héten a szombati napon rekordot döntött a résztvevők száma. A voksolás első fordulója szeptember 28-án befejeződött. A szavazatok…
Tovább olvasomMagyar György szerint az előválasztás részeredményei már szerda délutánra kiderülhetnek
Ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul, akkor szerda délután már részeredményeket hirdethetnek az ellenzéki előválasztás egyéni választókörzeteiben – nyilatkozta Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke a Klubrádiónak. Magyar szerint a szerda esti órákra már a miniszterelnök-jelölt választás első, kedden záruló fordulójának eredményeiről is érkezhetnek hírek. A nagyszámú részvétel miatt valószínű, hogy három miniszterelnök-jelölt közt dől el a második körben, ki lesz Orbán Viktor kihívója – véli Magyar. Megjegyezte, hogy a részeredményekről szóló „bennfentes értesüléseknek” nem érdemes felülni, mert szerinte senki, egy párt sem láthat bele az urnákba. Elmondása szerint tényleges eredmények október 10-ére várhatóak, és október közepére…
Tovább olvasomMa 20 óráig még leadhatjuk szavazatunkat az előválasztáson
Hétfőn is sokan voksoltak az ellenzéki előválasztáson, de a hétvégi számokat nem értük el. Aki még nem tette meg, ma még szavazhat. Eljött az előválasztás meghosszabbított első fordulójának utolsó napja. A kilenc napos szavazási időszak hivatalosan 20 órakor ér véget, azonban az általános választásokhoz hasonlóan az OEVB engedélyezi, hogy a 20 órakor sorban álló személyek még leadhassák a szavazatukat. A sorban állási szabályt egyaránt alkalmazni kell a személyes és az online szavazási módokra. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a személyes sátraknál a zárás pillanatában a szavazóbiztosok kijelölik, hogy kik…
Tovább olvasomA Fidesz már „gyanús szavazólapokról” írt az ózdi koordinátor súlyos baleseténél, de ezek üresek és teljesen szabályosak voltak
Hatalmas balesetet szenvedett az előválasztási koordinátor, de a fideszes média ezt is igyekezett saját politikai céljaira felhasználni. Hiába, semmi probléma nem volt a szavazólapokkal. Balesetet szenvedett múlt szerdán az ózdi választókerület előválasztási koordinátora. Ez a magyarázata annak, hogy a helyszínen szavazólapokat találtak, mint a képeken is látszik. Az Országos Előválasztási Iroda válasza szerint ezek fel nem használt, üres szavazólapok voltak, amiket teljesen szabályosan szállított koordinátor. A baleset miatt új lapokat kellett gyártani, így csütörtökön szünetelt a körzetben az előválasztás. A szavazatokat tartalmazó, hitelesített lapokat urnákban tárolják, a borsodiakat Miskolcon őrzik éjszakánként,…
Tovább olvasom