Ez is a betegeken csattan: egy év alatt 17 ezerrel (!) csökkent az egészségügyben dolgozók száma hazánkban

Akárhányszor egy kisebb hadseregnyi ember távozott Orbánék kormányzása alatt az egészségügyből, mindig csak az volt a kommunikációjuk lényege, hogy ez a legkisebb fennakadást és zavart sem okozza az egészségügyi ellátásban. Szerintünk pedig nagyon is és már jóval régebb óta. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint összesen 28 600-zal dolgoznak ma kevesebben szociális és egészségügyi területen, mint egy évvel ezelőtt. Korábban összesen 17 ezres csökkenésről lehetett hallani, de kiderült, ez csak az egészségügyre értendő – számolt be róla az rtl.hu. Az összesítés alapján 2020 utolsó negyedévében 197 400 dolgozója volt…

Tovább olvasom

Akkora problémát okozott a Fidesz, hogy csak az orvosok saját elhatározásából működnek a kórházak

A Magyar Orvosi Kamara ismét közzétette segélykiáltását, ami a magyar közegészségügyet illeti. A karácsonyi időszakban az év eleji törvénymódosítás miatt az ügyeletes orvosok megalázó bért kapnak, csak saját áldozatvállalásuk miatt nem omlik össze az egészségügyi ellátás. Előre borítékolható a minisztérium reakciója, nyilván az egészségügyben a világon semmi gond nincs, baloldali hisztériakeltés. „Az ügyeleti ellátás nagyon törékennyé vált erre a karácsonyra, és csak az orvosok önkéntes elhatározásából működnek még a kórházak” – hívta fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara (MOK). A részleteket az Index.hu osztotta meg. Közleményükben kiemelik: a jelenség…

Tovább olvasom

Már a sürgős baleseti sebészeti műtétek is elmaradnak az ajkai kórházban

Az osztály csütörtökig kapott időt a teljes kiürítésre, ugyanis Covid-ellátásra állnak át. Most már nemcsak a halasztható műtétek szenvednek csorbát, már az akut ellátás is összeomlóban Magyarországon. Ajkán az akut fekvő, kórházi baleseti sebészeti ellátás megszűnik, az osztályt csütörtökig ki kell üríteni, COVID ellátásra állnak át. A térség betegeit a Veszprémi Kórházba irányították át – írja Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő blogja a 444.hu-n. A hírt lapunknak megerősítették. Mint Kunetz írja, amíg a halasztható, nem sürgős betegellátást érinti csak a járványkezelés válsága, addig sokak számára nehezen megfogható az egészségügy drámája. Hiszen ebben…

Tovább olvasom

Kásler új utasítása szerint húsz (!) intenzíves ágyra egyetlen orvos jut

Korábban egyértelműen kijelentették a szakértők, hogy egy orvos legfeljebb négy beteget képes ellátni szakszerűen az intenzíven. „Kicsit” mintha túl lenne terhelve a világhírű magyar egészségügy. Pénteken kapták meg az egészségügyi intézmények a legújabb, hétfőtől érvényes miniszteri utasítást, írja a Népszava. A Kásler Miklós által jegyzett dokumentumban többek közt az áll, hogy az intenzív osztályokon „veszélyhelyzetben, átlagosan húsz ágyas ellátóegység esetén, az osztálynak a folyamatos ellátás biztosításához, műszakonként legalább egy szakorvos, egy orvos és öt ápoló jelenlétét szükséges biztosítania.” A Népszava emlékeztet: a harmadik hullám közben a szakértők azt mondták, hogy a szakmai…

Tovább olvasom

A járvány alatt ijesztően megnőttek a kórházi várólisták hazánkban

A kormány szerint tökéletes magyar egészségügyben több, mint 41 ezren várnak kórházi ellátásra. A Népszava ír arról, hogy 30 százalékos plusz finanszírozással próbálja megrövidíteni a kórházi várólistákat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK): míg a járvány előtt mintegy 25 ezer ember várt kórházi beavatkozásra, mostanra ez a szám 41 ezer fölé nőtt. Csak a harmadik hullám vége, azaz 2021. május eleje óta 9 ezerrel nőtt a műtétre várók száma. A NEAK főigazgatója, Kiss Zsolt az IME XV. országos egészség-gazdaságtani konferenciáján beszélt arról, hogy a járvány alatt alaposan visszaesett a nem koronavírussal összefüggő…

Tovább olvasom

Figyelem! Kényszerű átalakítások a miskolci járóbeteg ellátásban

A járványhelyzet annyira rosszra fordult, hogy újabb átalakításokra van szükség Miskolcon a kórházaknál és rendelőintézeteknél. A változások már mától, azaz hétfőtől lépnek életbe. Figyeljük a részleteket, nehogy a helyszínen érjen minket meglepetés, több szakrendelés például teljes mértékben szünetel. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház weboldalán tájékoztatást adott ki, melyben értesíti a lakosokat, hogy a járványhelyzetre tekintettel további átszervezéseket kell végrehajtani a járóbeteg ellátás területén. Ennek megfelelően a Diósgyőri Rendelőintézetben – a szakrendelések vonatkozásában – az alábbi változások lépnek életbe hétfőtől: 2021. március 22-től (hétfőtől) a Semmelweis tagintézmény szakrendelőjében találják a 1.  …

Tovább olvasom

Ilyen, amikor beüt a krach – ötmillió ember maradt áram nélkül, mert minden befagyott, ami befagyhatott

Sokszáz kilométerre Mexikótól, Texasban van jelenleg annyira hideg, hogy az energiaellátás több szegmense is összeomlott és ez kártyavárként döntötte le az ellátott területek ellátását is. A texasi hideg miatt kártyavárként omlott össze az energiaellátás az amerikai tagállammal szomszédos Mexikó északi részén, ahol ötmillió ember maradt ellátatlanul, mert a földgázhiány miatt nincs áramtermelés. Az állami kézben lévő szövetségi áramszolgáltató bizottság közölte, hogy zavarok keletkeztek működésében, mert a texasi téli vihar miatt befagytak a földgázvezetékek. Több magánkézben lévő erőmű is leállt vasárnap. Észak-Mexikóban a magánkézben lévő erőművek adják az előállított energia 80…

Tovább olvasom

Egy sor szakellátás szünetel egy magyar kórházban orvoshiány miatt

Várható volt, hogy előbb-utóbb a „fantasztikus” egészségügyünkben az eddiginél sokkal nagyobb akadozás lép fel. Mosonmagyaróváron ne nagyon akarjon kórházba menni mostanság. A koronavírus járvány miatt kialakult aneszteziológia és intenzív terápiás szakorvos hiány miatt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) felfüggesztette a mosonmagyaróvári Karolina Kórház szülészet-nőgyógyászat, illetve a sebészet és traumatológia fekvőbeteg szakellátását – írja a kisalföld.hu. A komolyabb, aneszteziológiai beavatkozásokat igénylő műtéteket és a szülések levezetését jelenleg a városi helyett a Győr-Moson-Sopron megyei kórházban, Győrben végzik el. Mindezt ideiglenesen, amíg az orvos ellátottság meg nem oldódik. Még annyi érdekelne minket, hogy vajon Gyurcsány,…

Tovább olvasom

Nem kis bajban a magyar egészségügy: már csak komoly szervezéssel tudnak mentőautót küldeni a sürgős esetekhez is

Orbán Viktor és miniszterei egyre csak azt szajkózzák, hogy Magyarország felkészült a koronavírus-járvány második hullámára. Most már az Országos Mentőszolgálat orvosigazgatója írt levelet, amiből egyértelműen kiderül ennek ellenkezője, a kapacitások határát feszegetjük és a helyzet még romlani fog heteken át. Nincs már idő minden egyes Covid-pozitív beteg után ózonos tisztításra küldeni a mentőkocsikat, ezért új protokollt állítottak fel a mentőszolgálatnál. Az orvosigazgató levele szerint már csak „komolyabb szervezéssel” tudják a megfelelő szintű mentőegységet időben elindítani. A mentőszolgálat leterheltsége elérte azt a szintet, ahol már a kiemelt esetekhez is csak komoly…

Tovább olvasom