Nem kis bajban a magyar egészségügy: már csak komoly szervezéssel tudnak mentőautót küldeni a sürgős esetekhez is

Megosztás

Orbán Viktor és miniszterei egyre csak azt szajkózzák, hogy Magyarország felkészült a koronavírus-járvány második hullámára. Most már az Országos Mentőszolgálat orvosigazgatója írt levelet, amiből egyértelműen kiderül ennek ellenkezője, a kapacitások határát feszegetjük és a helyzet még romlani fog heteken át.

Nincs már idő minden egyes Covid-pozitív beteg után ózonos tisztításra küldeni a mentőkocsikat, ezért új protokollt állítottak fel a mentőszolgálatnál. Az orvosigazgató levele szerint már csak “komolyabb szervezéssel” tudják a megfelelő szintű mentőegységet időben elindítani.

A mentőszolgálat leterheltsége elérte azt a szintet, ahol már a kiemelt esetekhez is csak komoly szervezéssel tudnak időben autót küldeni – ez derül ki abból a hvg.hu birtokába került levélből, amelyet az Országos Mentőszolgálat orvosigazgatója, Pápai György küldött a mentőszolgálat munkatársainak. Ezzel indokolta a mentők fertőtlenítésére vonatkozó protokoll alapvető megváltoztatását.

Az orvosigazgató szó szerint ezt írta:

Az utóbbi időben azt tapasztaltuk, hogy akár kiemelt mentési feladatainkhoz is előfordulhat, hogy komolyabb szervezés során tudjuk csak a megfelelő szintű mentőegységet időben elindítani, mivel ózonos fertőtlenítés utáni szellőztetésre várakozott a mentőegység.

Mentős forrásunk szerint ez azt jelzi, hogy nagy a baj, mert a mentőszolgálat elsődleges prioritású esetei közé tartoznak az életet veszélyeztető esetek (pl. infarktus), de még a másodlagos prioritású riasztások is lehetnek nagyon fontosak (törések, sérülések, belgyógyászati esetek). Ha ezekhez nem érnének ki időben, az komoly következményekkel járna.

Ezért az utasítás alapján már nem kell minden Covid-beteg szállítása után ózonos tisztításra, ún. mentesítésre vinni a mentést végző járműveket, csak a következő esetekben:

  • Igazolt, vagy gyanús Covid-19 fertőzött betegek legalább 200 km-t meghaladó szállítását követően.
  • Legalább 4 igazolt, vagy gyanús Covid-19 fertőzött beteg ellátása/szállítása után, illetve a napi mintavételezést követően.
  • Minden lélegeztetett igazolt, vagy gyanús Covid-19 fertőzött beteg ellátása után.

Az intézkedésre azért lehetett szükség, mert az ózonos tisztításra már egyszerűen nincs idő. “Volt, hogy 20-30 autó állt sorba az ózonos mentesítő állomáson. Oké, egyszerre több autót is el tudnak kezdeni, de a teljes folyamat kezeléssel, szellőztetéssel együtt közel egy óra” – mondta a fővárosban dolgozó mentős forrásunk. Az ózongenerátoros tisztítás utáni szellőztetésre azért van szükség, mert ennek hiánya a mentőszolgálat munkatársainak az egészségét veszélyeztetné.

Az alap fertőtlenítés viszont továbbra is kötelező fertőtlenítőszerekkel és alkoholos felületfertőtlenítéssel együtt, a levél szerint az ózongenerátoros tisztítás csak kiegészítés és csak akkor megengedett, ha “az ellátási terület aktuális mentési helyzete” ezt lehetővé teszi.

A levélben arról is szó van, hogy milyen tesztelési protokoll után milyen beteget lehet még szállítani. Ezentúl Covid-pozitív beteg szállítása után az autót továbbküldhetik igazolt fertőzötthöz, de a két beteg között az alapvető fertőtlenítést ekkor is előírják és kesztyűt is kell cserélniük a mentősöknek. Olyan után, aki a gyorsteszten produkált negatív eredményt, nem mehetnek fertőzésgyanús beteghez, hiszen az első beteg a negatív teszt ellenére lehet fertőzött.

A levélben Pápai részletezi, hogy a Covid–19-fertőzött beteget szállító mentőegység mikor milyen feladatot láthat még el. Ezt is idézzük:

  • Területen végez, gyorsteszt pozitív beteg után már csak a következő beteghez mehet:
    – PCR-rel igazolt pozitív beteg szekunder szállításához,
    – Segélykocsinak gyorsteszttel igazolt pozitív beteghez,
  • Területen negatív gyorsteszt, de beöltözött egység ide mehet:
    – PCR-rel igazolt pozitív beteg szekunder szállításához
    – Segélykocsinak gyorsteszttel igazolt pozitív beteghez,
  • Szekunder pozitív beteget szállító egység szintén ide mehet:
    – PCR-rel igazolt másik szekunder szállítás,
    – Segélykocsinak gyorsteszttel igazolt pozitív beteghez.

A mentősökön egyébként elképesztően nagy a terhelés és nem csak azért, mert az alapesetek mellett a koronavírusos páciensekhez is ki kell menniük, ráadásul még tesztelnek is, hanem mert miután nagyon kitettek a fertőzésnek, sokan vannak karanténban, vagy betegen otthon.

Pápai György levele után megkerestük az Országos Mentőszolgálat Sajtóosztályát is, hogy a következő kérdésekre választ kapjunk:

• Hány esetben fordult elő, hogy „komolyabb szervezésre” volt szükség, hogy a kiemelt mentési feladatokhoz időben tudják elindítani a megfelelő szintű mentőegységet?
• Hány mentőegység dolgozik egy nap? Tervezik-e, hogy kettéosztják-e az állományt covidos és nem covidos esetekkel foglalkozó egységekre?
• Az ózonos mentesítés továbbra is a fertőtlenítési-protokoll fontos kiegészítő eleme marad? Enélkül is ugyanolyan biztonságosnak számít egy fertőtlenítőszerekkel kezelt mentőkocsi?

Amint válaszoltak, cikkünket frissítjük.

Frissítés: Az OMSZ sajtóosztálya szerint nyilvánosan félreértelmeztünk egy belső használatra szánt szakmai tárgyú és tartalmú levelet. Győrfi Pál szerint az Országos Mentőszolgálat működéséhez, folyamatos feladatellátáshoz minden személyi és tárgyi feltétel biztosított. Válaszuk szerint az ózonos fertőtlenítés sem az NNK, sem a WHO eljárásrendjében nem szerepel, eddig is csak kiegészítő módszerként használták, de a rendszeresített fertőtlenítőszerekkel végzett fertőtlenítés is elegendő önmagában. Egyéb helyzetekben pedig csak akkor engedélyezett az ózongenerátoros módszer, ha az aktuális mentési helyzet ezt lehetővé teszi.
Az nem derül ki, hogy akkor miért és hány esetben volt szükség “komolyabb szervezésre”, hogy a kiemelt mentési feladatokhoz időben el tudják indítani a megfelelő szintű mentőegységet.

Hvg.hu

Related posts