A magyar édesanya és a kisfiú balesete Angliában történt. Úgy tűnik, túl gyorsan próbált bevenni a sofőr egy kanyart, így csúszott bele a Ford a vízbe. Életét vesztette az angliai Cambridgeshire mellett egy magyar nő és nyolcéves kisfia, miután autójuk belecsúszott a helyi légitámaszpont mellett egy tóba – számolt be róla a The Sun. A lap szerint a 28 éves, – közösségi oldala alapján debreceni származású – R. Vivient már holtan találták a helyszínen a mentősök, fia a kórházban hunyt el. A lap azt írta, hogy a család a Lincolnshire megyei…
Tovább olvasomCímke: elhunyt
Elhunyt Mihail Gorbacsov
Nevéhez fűződik a szovjet nyitás és enyhülés politikája, majd a Szovjetunió szétesése is. Ő volt a birodalom vezére a csernobili atomkatasztrófa idején, valamint a keleti blokk államai függetlenségének kivívásakor. Hosszan tartó betegség után, 92. életévében elhunyt kedden Mihail Gorbacsov reformer politikus, a Szovjetunió első és utolsó elnöke, a Szovjetunió Kommunista Pártjának utolsó főtitkára – írta az MTI. Orosz sajtóértesülések szerint felesége, Raisza mellé fogják eltemetni a moszkvai Novogyevicsje-temetőben – írta az Interfax. Vlagyimir Putyin orosz elnök mély részvétét fejezte ki Gorbacsov halála miatt – közölte az Interfax hírügynökséggel a Kreml szóvivője,…
Tovább olvasomElhunyt a két foci-világbajnokságon is részt vevő labdarúgónk, Tóth József
A máig rekordnak számító 10-1-es győzelmünk alkalmával pedig gólt is szerzett. Újabb volt újpesti futballistát gyászolunk. Életének 71. évében meghalt Tóth József, az Újpest 56-szoros válogatott labdarúgója – közölte az MTI. Az UTE közösségi oldalának tájékoztatása szerint temetéséről a családdal egyeztetve később intézkednek. Tóth József Mosonmagyaróváron született, ott kezdett futballozni, 1969-ben Pécsre, majd 1975-ben Újpestre került. Utóbbi klubnál 1984-ig szerepelt, 268 mérkőzésen három gólt szerzett, a lila-fehérekkel kétszer volt bajnok (1977/78, 1978/79) és kétszer nyert Magyar Kupát (1982, 1983) – írja a Telex. 1984 és 1986 között az MTK-VM színeiben…
Tovább olvasomElhunyt a Grease főszereplője
John Travolta mellett Olivia Newton-John nevét is örökre megtanulhattok az akkori tinifilmből, ami azóta is kultikus értékkel bír. Most 73 évesen elment a női főszereplő. 73 éves korában elhunyt Olivia Newton-John musicalsztár, a Grease című tinifilm – akkor 29 éves – főszereplője. A hírt férje is megerősítette – írja a Guardian. Olivia Newton-John özvegye, John Easterling közölte: „Olivia Newton-John (73) ma reggel békésen elhunyt dél-kaliforniai tanyáján, családjával és barátaival körülvéve. Kérünk mindenkit, hogy ebben a nagyon nehéz időszakban tartsa tiszteletben családja magánéletét.” „Olívia több mint 30 éve a diadalok és a…
Tovább olvasomElhunyt Török Pál, Miskolc díszpolgára
A kiváló idegsebészt 97 éves korában érte a halál. Külön érdekesség, hogy közel 90 éves koráig aktívan dolgozott. 97 éves korában, július 23-án elhunyt Török Pál idegsebész, Miskolc díszpolgára, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház idegsebészetének alapítója. Kisgyermekként, tíz évesen hagyta el az egész életében rajongva imádott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kömörőt, hogy a debreceni református kollégium lakója legyen. A nyári és téli szüneteket azonban továbbra is otthon töltötte, szeretettel dolgozott kaszával-kapával a kézben a mezőkön, földeken, a természet szeretete pedig később, már felnőttként, az Avas oldalában álló házának kertjében is megmutatkozott – írja…
Tovább olvasomElhunyt az egyik legismertebbé vált fociszurkoló, „Tippszmiksz-Csabi”
Országos hírnévre tett szert a Kaposvár törzsszurkolója egy internetes videónak köszönhetően. Igaz, kicsit kétes volt a hírnév, de azóta szállóigévé váltak akkori szavai. A Kaposvári Rákóczi NB III-as labdarúgócsapata a Facebook-oldalán tette közzé, hogy elhunyt országos hírű szurkolója, Orbán Csaba, vagy ahogy mindenki ismerte, „Tipszmiksz Csabi”. A börtönviselt Orbán Csaba a 2010-es években vált országosan ismertté, a YouTube-ra feltöltött, az akkor még NB I-es Kaposvári Rákóczi egyik meccsén készült videója révén, amelyben bizonyítékok nélkül csalással gyanúsította meg a csapat akkori kapusát, Milinte Árpádot. „Nyugodj békében Csabi! Soha nem felejtünk!” – búcsúzik törzsszurkolójától a Facebook-oldalán a Kaposvári…
Tovább olvasomGyász: elhunyt Moldova György
Életének 89. évében érte a halál a Kossuth-díjas írót. Életének 89. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író – tudatta lánya, Moldova Júlia szombaton az MTI-vel. Moldova György szombaton otthonában, családi körben hunyt el. „Tiszta és rettenthetetlen szellemét megőrizzük, írásai, hite, elvhűsége velünk marad és mindannyiunkkal, akik őt olvassuk” – írta a közleményben. Moldova György 1934. március 12-én született Budapesten. A Szent László Gimnáziumban érettségizett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára járt. Diplomáját csak 1986-ban vehette át: 1957-ben letett államvizsgái után ugyanis diplomamunkaként a Rajk-perről írt drámát, amelyet osztályfőnökének,…
Tovább olvasomMeghalt a Való Világ egyik korábbi híressé vált szereplője
Egyelőre még nem tudni pontosan, mi történt vele, VV Krisztián alig harminc éves volt. 30 éves korában elhunyt Bata Krisztián – osztotta meg a közösségi oldalán Koch Izabella. Az információt Krisztián családja megerősítette a Blikknek. Az is kiderült, hogy Ausztriában hunyt el, halálának körülményeit még vizsgálják. „Nem találok szavakat… Emléked örökre szívünkben él, most már az angyalok vigyáznak rád. Nyugodj békében” – írta Instagram-történetében Izabella. Bata Krisztián, vagy ahogy a legtöbben ismerték, VV Krisztián a ValóVilág 2014-es szériájában tűnt fel, sokaknak emlékezetes lehet Izával való szerelme, akivel a villán kívül is sokáig együtt…
Tovább olvasomGyász: elhunyt Haumann Péter
A nemzet színésze 81 évet élt. Nyolcvanegy éves korában elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze – tudatta a család szombaton. Haumann Péter méltósággal viselt hosszú betegség után hunyt el szombaton délután. Haumann Péter 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt. A Kossuth-díjas színészt olyan darabokban láthatták a nézők,…
Tovább olvasomÉppen elásta áldozatát, amikor szívrohamot kapott és meghalt
A ház udvarán kapott szívrohamot és távozott az élők sorából egy férfi, aki vélhetően éppen saját áldozatát ásta el éppen. Egy ház udvarán találták a 60 éves Joseph Anthony Mckinnont holttestét Dél-Karolina államban, miután a helyi hatóságok egy mozdulatlanul fekvő férfiről kaptak bejelentést. A kiérkező rendőrök, miközben McKinnon halálának körülményeit vizsgálták, megtalálták a 65 éves Patricia Ruth Dent holttestét is egy frissen ásott gödörben – írja a 444. McKinnon a hatóságok szerint természetes halált halt, feltehetőleg akkor kapott szívrohamot, amikor megpróbálta betemetni áldozatát. (USAToday) Ha szeretne tájékozott és jól értesült…
Tovább olvasom