Akkor azt tudnánk tanácsolni az államtitkár úrnak, hogy igyekezzenek így tenni, mert az utóbbi időszakban brutális mértékben emelkednek az árak, ebben a szektorban különösen szembetűnő a drágulás. A pénzügyőrök augusztusban több mint harminc jogsértést tártak fel az ellenőrzésekben. Az államtitkár szerint a gyakori ellenőrzésekkel megállítható az áremelkedés, amit már mindenki észlel, aki legalább egy kisebb lakásfelújításba belekezdett a közelmúltban. Több mint harminc jogsértést tártak fel az ellenőrzésekben a pénzügyőrök augusztusban – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. egyes építőipari nyersanyagok és termékek, mint például a kavics, a cement, a sóder,…
Tovább olvasomCímke: drágulás
A kormány bő két éve lefújta az új hokicsarnok építését, mert sokallták a 25 milliárdos költséget, most megépül 32 milliárdért ugyanaz
Egészen tipikus magyar történet a Fidesz-KDNP kormány regnálása idején. 2019-ben sokallták Orbánék a 25 milliárdot egy csarnokra, most minden oké, hogy több, mint 32 milliárdra nőttek a költségek. Elképesztő. A 444.hu információi szerint a székesfehérvári közgyűlés pénteken zárt ülésén jóváhagyta, hogy 32,4 milliárd forintért megépüljön az Alba Aréna. Ez egy 6000 férőhelyes multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok, de legfőképpen a székesfehérvári hokicsapat otthona lenne. Az Alba Aréna azért különleges Magyarországon, mert még nem épült fel. Hiába hirdette ki ugyanis a székesfehérvári önkormányzat 2018 őszén, hogy a Market Zrt. (Orbán Viktor barátjának, Garancsi…
Tovább olvasomMintha jobban drágulna az élet, mint amit a hivatalos statisztika tükröz
Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, a dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Jó hír, hogy mérséklődött az árak éves alapon mért emelkedésének üteme, hiszen a júliusi adat elmarad a júniusban mért 5,3 százalékos inflációtól. Az árak azonban továbbra is emelkednek, egy hónap alatt 0,5 százalékkal nőttek. A KSH inflációs adatgyűjtése 940 termékkör árát tartalmazza, termékkörönként legfeljebb 130 árat, illetve annak változását kísérik figyelemmel a statisztikusok. Ezzel a havi…
Tovább olvasomBrutálisan drágul az élet Magyarországon
Júliusban 4,6 százalékkal voltak magasabbak az árak mint egy évvel korábban – és ez hatalmas meglepetés, jó értelemben. Az elemzők öt százaléknál is izmosabb inflációt vártak. Azonban hiába van többé-kevésbé rendbe az általános pénzromlási mutató, az átlagember foghatja a fejét – írja a Népszava. A magyar mutató a második legdurvább az Európai Unióban, ami arra utal, hogy a infláció okait nem csak a gazdaság döcögös újraindulásban kell keresni, hanem érdemes a belső gazdasági okokat is nézni. Júliusban az eurózónában az árak 2,2 százalékkal emelkedtek (a leggyorsabban Észtországban, ahol a pénzromlás…
Tovább olvasomIjesztő: rövidesen akár 400 forint fölé is kúszhat a kenyér ára
A gabonatőzsdei rekordok és a feldolgozóipar költségemelkedése miatt őszre akár négyszáz forint feletti kenyérárral is szembesülhetünk – írja a Népszava. Lakatos Zoltán, a Magyar Pékszövetség alelnöke szerint az idei, rendkívül magas gabonaárak óhatatlanul megjelennek a liszt, illetve a sütőipari termékek árában. Mint mondta, a malomipar augusztusban már emelte a liszt árát, de szeptemberben újabb drágulásra számítanak. A költségnövekedést főleg a kisebb pékségek sínylik meg a Népszava szerint, az 1100-1150-ről az utóbbi években 900-950-re csökkenő számuk pedig még tovább eshet. Lakatos Zoltán szerint könnyíthetne az ágazat helyzetén, ha a kenyér is bekerülne a kedvezőbb,…
Tovább olvasomÚjabb negatív csúcsot dönt a benzin ára szerdától
Szerdától kezdve további két forinttal, literenként 456 forintra nő a 95-ös benzin ára, ami újabb rekordot jelent – írja a holtankoljak.hu. A gázolaj átlagára változatlan marad – közölték a portálon. Ezáltal a 95-ös benzin literenként 456 forintba. a gázolaj pedig literenként 449 forintba fog kerülni. A múlt héten öt forinttal drágult a benzin, amivel már akkor is többéves csúcs dőlt meg. via Index.hu
Tovább olvasomTulajdonképpen duplájára nőttek a hazai lakásárak az elmúlt tíz évben
Összességében 15,3 százalékkal emelkedtek a lakásárak és 30,9 százalékkal az albérletek árai 2010 óta Európában – írja az Eurostat friss elemzése alapján a HVG.hu. A felmérés 2021 első negyedévét vetette össze 2010-zel: 23 uniós tagországban emelkedtek, négyben viszont csökkentek a lakóingatlanok árai (Spanyolország, Ciprus, Olaszország és Görögország), kettőben pedig még az albérletek is olcsóbbak lettek (Ciprus és Görögország). A legnagyobb drágulást Észtországban figyelték meg. Ott 126 százalékkal emelkedtek a lakásárak és 146 százalékkal a bérleti díjak. Magyarországon drágultak a harmadik legnagyobb mértékben a lakóingatlanok árai, gyakorlatilag a kétszeresükre nőttek. A bérleti…
Tovább olvasomBrutális: 500 forint fölött is lehet egy gombóc fagyi ára a Balatonon
A drágulásban a gyenge forint és az emelkedő élelmiszerárak mellett az is közrejátszik, hogy alig találni cukrászt – derül ki az ATV Híradó riportjából. Vannak fagyizók, ahol nem történt drasztikus áramelés tavalyhoz képest, akad azonban olyan fagylaltozó a Balatonon, ahol 500 vagy akár 700 forint egy gombóc fagyi. Az egyik tulajdonos szerint a rossz forint-euróárfolyam az oka az elszabadult áraknak. A Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének szakmai elnöke szerint a kimagasló bérek is közrejátszanak a fagylaltárakban. Hiszen lassan alig találni jó szakembert, ha mégis, az csillagászati árba kerül egy-egy vállalkozásnak. Az…
Tovább olvasomIgen komoly a drágulás a Balatonnál
Átlagban ezer forint egy korsó sör, a tavalyihoz képest is hatalmasat emelkedtek az árak a „magyar tengernél”. De valahogy a fizetésünk nem emelkedik ilyen mértékben. 15-20 százalékos a drágulás. Nyolcszáz forint egy lángos, ezer forint egy korsó sör a Balatonnál. Idén 15-20 százalékkal emelkedtek az árak a tóparti strandokon a tavalyihoz képest. A büfések szerint az alapanyagok árának emelkedése miatt kérnek többet a vendégektől. A Balatoni Turizmus Szövetség szerint a növekvő színvonal, a munkáltatók költségei és a fejlesztések miatt is nőttek az árak. A büfések tapasztalata szerint egyelőre kevesebben vannak…
Tovább olvasomOlyan látványosan drágulnak az építőanyagok, hogy a versenyhivatal külön csoportja vizsgálja, gyanús és indokolatlan a mérték
Amikor ennyire kevés eladó uralja az egész piacot és hirtelen ilyen mértékű és folyamatos drágulás látható, ráadásul különösebb indok nélkül, az nemcsak bosszantó, de a versenyhivatal figyelmét is felkelti. Simán elképzelhető egy előzetes összebeszélés alapján történt megállapodás. Vizsgálói csoportot hozott létre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy kiderítse, miért drágulnak az építőipari alapanyagok. Mint írták, a szervezet tevékenysége kiterjed a kartellgyanús tevékenységekről szóló panaszok vizsgálatára, mivel bizonyos alapanyagok piacát kevés eladó uralja, így ők könnyen megtehetik, hogy a versenyhelyzetben jellemző áraknál drágábban értékesítenek. Intézkedésre ad okot, ha az árak a költségeket…
Tovább olvasom