Tállai: Az építőanyagok áremelkedése gyakori ellenőrzéssel megállítható

Megosztás

Akkor azt tudnánk tanácsolni az államtitkár úrnak, hogy igyekezzenek így tenni, mert az utóbbi időszakban brutális mértékben emelkednek az árak, ebben a szektorban különösen szembetűnő a drágulás.

A pénzügyőrök augusztusban több mint harminc jogsértést tártak fel az ellenőrzésekben. Az államtitkár szerint a gyakori ellenőrzésekkel megállítható az áremelkedés, amit már mindenki észlel, aki legalább egy kisebb lakásfelújításba belekezdett a közelmúltban.

Több mint harminc jogsértést tártak fel az ellenőrzésekben a pénzügyőrök augusztusban – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. egyes építőipari nyersanyagok és termékek, mint például a kavics, a cement, a sóder, a szigetelőanyagok, a fa- és acéláruk, csak előzetes bejelentéssel, visszaigazolás birtokában értékesíthetők és vihetők ki Magyarország területéről. Hozzátette: számos intézkedést hozott a kormány nyáron az építőanyagok drasztikus áremelkedésének megtörésére, az állami beavatkozással ugyanis fékezhető az építőanyag-drágulás.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)  fokozott ellenőrzése hozzájárulhat ahhoz, hogy az építőanyag-kínálat ténylegesen a családi, lakossági illetve a magyar gazdasági igényeket szolgálja. A cél az, hogy az otthonteremtési, lakásfelújítási állami támogatások a családokhoz jussanak, és azok ne a jellemzően külföldi tulajdonú piaci szereplők extraprofitját növeljék – szögezte le Tállai András. A NAV pénzügyőrei az ország egész területén, a harmadik országos határátkelőhelyeken, a közúti, vasúti és vízi forgalomban is vizsgálják az építőipari nyersanyagokat és termékeket szállító járműveket – hangsúlyozta az államtitkár. 

Mint mondta: a kockázatelemzési szűrést követően a pénzügyőrök augusztusban több mint 30 ezer fizikai ellenőrzést végeztek, és több mint 30 esetben tártak fel jogsértést. 2021. augusztus 7. óta a bejelentés elmulasztásáért vagy a visszaigazolás nélküli szállítmányért közigazgatási bírság jár, amelynek összege az építőanyag nettó értékének negyven százalékáig terjed. 
Emlékeztetett arra, hogy 2021. július 17. óta előzetes regisztrációnak kell megelőznie egyes építőipari nyersanyagok és építési termékek, például a kavics, a cement, a sóder, a szigetelőanyagok, a fa- és acéláruk kivitelét. Az építőanyagokat csak akkor lehet külföldön értékesíteni, illetve Magyarország területéről kivinni, ha előzőleg az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz ezt bejelentették, és az annak tudomásul vételét tartalmazó írásbeli visszaigazolást a szállítmányhoz csatolták. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek