Döbbenetes botrány a MÁV-nál, a munkát végző kalauzok csokit kaptak, a cég félmilliárd forintot

A “csokis” utasszámlálásra sokan emlékezhetünk, most azonban elképesztő részletek kerültek napvilágra. Az utasszámlálást végző cég félmilliárdot kaszált a minisztériumtól, ők pedig egy-egy doboz csokoládéval “fizették ki” a munkát valójában elvégző kalauzokat. Van még lejjebb?

Tovább olvasom

Idén jóval drágábbak lehetnek a szaloncukrok és a csokimikulások is

Csokimikulásból 8 millió darab kerül a boltok polcaira körülbelül 2 milliárd forint értékben, míg a karácsony slágerédességéből, a szaloncukorból évi 3500 tonna fogy csaknem 8 milliárd forint értékben – hangzott el a Magyar Édességgyártók Szövetségének hagyományos adventi sajtótájékoztatóján. Ezen Sánta Sándor, a szövetség elnöke arról is beszélt, hogy a minőségi – például bevonó helyett valódi csokoládéval készülő – szaloncukrok iránt egyre nő a kereslet. A szakmai szervezet vezetője szerint idén főképp az jelent kihívást az édességpiacon, hogy nagyon megdrágultak az alapanyagok, valamint az átfutási idők is megnőttek, miközben még alapanyaghiány…

Tovább olvasom

Idén a csokimikulás is maszkot visel

Magyarországon is gyártanak a vírushelyzethez igazodó csokimikulást. Közelednek az ünnepek, a december idén nem is fog hasonlítani a tavalyira. Többek között az édességek terén sem. A napokban olvashattunk róla, hogy maszkos csokimikulásokat árusítanak egy német pékségben. Azóta megtudtuk, hogy ez egyáltalán nem példátlan nálunk sem. Lajosmizsén a húsvéti maszkos csokinyúl után egész sereg maszkos csokimikulás sorakozik és vár arra, hogy kicsik és nagyok megcsócsálják, és leharapják a maszkos kis csokifejüket. A cukrászat egy kis kocka marcipánnal takarja el a csokimikulások száját és orrát. A figurákat kézzel festik és a maszkot is kézzel…

Tovább olvasom