Idén jóval drágábbak lehetnek a szaloncukrok és a csokimikulások is

Megosztás

Csokimikulásból 8 millió darab kerül a boltok polcaira körülbelül 2 milliárd forint értékben, míg a karácsony slágerédességéből, a szaloncukorból évi 3500 tonna fogy csaknem 8 milliárd forint értékben – hangzott el a Magyar Édességgyártók Szövetségének hagyományos adventi sajtótájékoztatóján.

Ezen Sánta Sándor, a szövetség elnöke arról is beszélt, hogy a minőségi – például bevonó helyett valódi csokoládéval készülő – szaloncukrok iránt egyre nő a kereslet.

A szakmai szervezet vezetője szerint idén főképp az jelent kihívást az édességpiacon, hogy nagyon megdrágultak az alapanyagok, valamint az átfutási idők is megnőttek, miközben még alapanyaghiány is van.

Sánta Sándor az édességipar helyzetét ismertetve kitért arra, hogy a koronavírus-járvány tavaly, a húsvét körüli időszakban 25 százalékkal vetette vissza a fogyasztást. Ugyanakkor az év második fele a lezárások ellenére már jobb volt: csaknem két számjegyű növekedést tapasztaltak. Közölte:

A karácsonyi piac már tavaly visszarendeződött és az első visszajelzések alapján a szezonális karácsonyi termékek idén jobban fogynak tavalyhoz képest.

Összességében tavaly 230-250 milliárd forintot költöttünk édességekre, ennek bő negyede – 26% – ment csokoládéra, 24% pedig kekszekre, piskótára. Az összforgalom csaknem ötöde esik a karácsonyi szezonra.

Ami a szaloncukrot illeti, a magyarok ízlése alig változik: még mindig a legnépszerűbb a zselés változat, amelyet az édességgyártók felmérése alapján 60 százalék kedvel. A listán a második, 46 százalékos eredménnyel a marcipános szaloncukor, ezt szinte holtversenyben az alkoholos és a trüffelkrémes édesség követi.

Az eseményen hirdettek ki az év szaloncukra verseny eredményét is. Az idén második alkalommal megrendezett versengésre 152 ízt neveztek a gyártók. A győztes a gödöllői Sulyán Cukrászda Egy falat Mennyország sütemény szaloncukor-verziója lett, amit az Eucharisztikus Kongresszus süteményének választott édesség ihletett. A második helyen a kiskunlacházi Demeter Chocolate jamaicai feketekókuszos szaloncukra fehér csokoládéban, míg a harmadik helyen a maklári Stühmer pisztácia krémes szaloncukra végzett. A Sulyán Cukrászda szaloncukra lett az év kézműves szaloncukra is, ebben a kategóriában is második helyet ért el a Demeter édessége, a harmadik helyen pedig a gyulai Kézműves Cukrászda sós-karamella szaloncukra végzett.

Az Év Cukormentes Szaloncukra első helyezettje a maklári Stühmer mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé édesítőszerekkel, szaloncukra lett, ami édesítőszert sem tartalmaz, a második helyezett a Lissé Kft. Aranygaluska ízű szaloncukra, a harmadik helyezett pedig a Stühmer narancsos szaloncukra édesítőszerekkel lett.

Az alacsonyabb árú (599Ft/100g alatti) szaloncukrok közül első helyen végzett a Tesco banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás szaloncukra, második helyre a Lidl hozzáadott cukor nélküli fehércsokis eper és sárgabarack ízű szaloncukra került, a harmadik a Nestlé Boci meggyes zselés szaloncukra lett.

(hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek