Az idősebb korosztály tagjai KISZ-iskolaként, a középkorúak inkább már szanatóriumra emlékeznek arra az épületegyüttesre, amely a Csanyik-felé vezető út mellett éketlenkedik. A területet most a Miskolci Egyetem alapítványa árulja 2,2 milliárd forintért.
Tovább olvasomCímke: Csanyik
A Sörfesztivál szervezője már a Szüreti Mulatságot hirdeti, de ezúttal sincs minden rendben
Nem lesz Miskolcon idén Sörfesztivál, miután a rendezvény szervezője erre nem kapott engedélyt az önkormányzattól. Ezúttal az októberi Szüreti Mulatságot szeretné megszervezni ugyanaz a vállalkozó, azonban egyelőre ez esetben sincs még meg minden papírja ehhez.
Tovább olvasomHatalmas az érdeklődés a miskolci majális iránt, órák óta folyamatosak a forgalmi dugók
A Csanyik felé vezető úton ne sok jóra számítsunk, a Hegyalja út már délelőtt beállt. A parkolóhelyek száma korlátozott, aki teheti, ne autóval érkezzen. A remek hangulat miatt viszont megéri kilátogatni.
Tovább olvasomIsmét nosztalgiamajálissal ünnepel Miskolc a Csanyikban
Két évvel ezelőtt tért vissza a hagyományos majális Miskolcra. A döntés hatalmas sikernek bizonyult, tavaly is tömegeket vonzott a rendezvény.
Tovább olvasomHollósy az erdőben kampányolt, de véletlenül lebuktatta az erdészet szabálytalanságát?
Talán még emlékszünk a Csanyikban álló roncsautóra, amely valójában mégsem annyira roncs, hogy ne szállíthassanak vele fát. Hollósy András ismét előkerült és látványosan “intézkedett” az autóval kapcsolatban. Ám egyik mondatával akár gondot is okozhat az erdészetnek.
Tovább olvasomA Csanyikban áll az erdőben ez a leharcolt, különleges autó – vajon arra használják, amire gondolunk?
Ha a városban lenne, már régen elszállították volna, mint roncsautót, ám sokan teljesen biztosak benne, hogy ez a kocsi nagyon is használatban van, nem is akármire.
Tovább olvasomKiváló hangulatú majálist hoztak össze Miskolcon
A Retro Majálison rengeteg program és érdekesség várta a résztvevőket a Csanyikban. Az MVK ingyenes járatokat indított a Majális Parkba és onnan vissza. A helyszínen gasztronómiai és kézműves vásár, vidámpark, ugrálóvár, koncertek és közös főzések várták a családokat.
Tovább olvasomÓriási torlódás a Csanyik felé, ne induljunk útnak autóval a Majálisra
A rendőrség lezárta a majláthi villamos végállomás melletti körforgalmat, csak bizonyos gépjárműveket engednek át. Több kilométeres dugó alakult ki Miskolcon, használjuk a tömegközlekedést, ne üljünk autóba, ha nem muszáj!
Tovább olvasom