Átalakított roncsautóval lopták a fát Farkaslyukon

Az ózdi járőrök egy rendszám nélküli, közúti közlekedésre alkalmatlan, fával megpakolt autóra lettek figyelmesek 2021. szeptember 5-én a délelőtti órákban, Farkaslyukon a Mikszáth Kálmán utcában. A rendőrök előtt az autó áttért a bal oldali forgalmi sávba úgy, hogy a szolgálati autót vezető járőrt hirtelen fékezésre kényszerítette. Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a férfi érvénytelen hatósági engedéllyel, kötelező felelősségbiztosítás nélkül, és műszaki feltételeknek nem megfelelő járművel közlekedett. A kocsi utastere, és a raktere átalakított állapotú volt, mely eltulajdonított fával volt megpakolva. A szabálysértésen tetten ért sofőrt, és utasát később…

Tovább olvasom

Újabb elültetett fák tűntek el Miskolcon

Idén tavasszal ez már a harmadik eset, hogy károkozást észlelnek a Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda munkatársai, a helyszíni bejárások során. Közelmúltban elültetett cserjék és facsemeték tűnnek el a város zöldfelületeiről – tájékoztatott közleményben a polgármesteri hivatal. A Miskolc zöldítését célként kitűző polgármesteri kezdeményezés, a 10.000 fa programon belül a Városgazda munkatársai által már többezer fa került kiültetésre. Többek között 2020. év őszi időszakában 50 db szívlevelű szivarfa a Dóczy József utcára, melyből 11 fát rongáltak meg, idén áprilisban az Ifjúság útja középső sávjába elültetett 150 tő közönséges orgonából, pedig 17 darabot tulajdonítottak el…

Tovább olvasom

Jogosítvány nélkül, rossz rendszámmal szállította a lopott fát a szendrői férfi

A szendrői körzeti megbízottak a 27-es számú főúton egy olyan kocsit vontak ellenőrzés alá, aminek a forgalmi rendszáma egy másik autóra lett kiállítva, illetve a sofőr érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett, miközben a jármű csomagtere lopott tűzifával volt telepakolva. A rendőrök február 12-én a délutáni órákban Szendrő határában vonták intézkedés alá azt a 20 éves sofőrt, akinek az ellenőrzése során megállapították, hogy az autóra felszerelt rendszám egy másik kocsira lett kiadva, illetve a férfit korábban eltiltották a vezetéstől, és vezetői engedéllyel sem rendelkezik. Mindezek mellett a körzeti megbízottak a jármű…

Tovább olvasom