Az igazán fontos: Orbán és Csányi együtt nézték a vb-döntőt Katarban

Az MTI-nek valamiért nem sikerült ezt leközölnie, de a külföldi hírügynökségek résen voltak és lekapták a miniszterelnököt és a milliárdost. Orbán Viktor az ország egyik legvagyonosabb emberével, Csányi Sándor OTP vezérigazgatóval nézi a katari vébédöntőt. Persze Csányi nem bankvezéri, hanem MLSZ elnöki, illetve UEFA alelnöki minőségében van jelen a világbajnoki francia-argentin döntőn. Ez azonban csak az AFP hírügynökség számára volt fontos. Az esemény érdekessége, hogy az MTI is közölt képeket a rendezvényről, ugyanakkor Orbán Viktorról a cikk írása pillanatáig nem sikerült a Távirati Irodának kiadnia egyetlen fotót sem, míg Emmanuel Macronról, akinek hivatalból is…

Tovább olvasom

Csányi Sándornak van kifogása a kormányzással szemben

“Ha akarom, akkor sok kérdésben meghallgatja a véleményemet. Őszintén szoktunk beszélgetni, tehát nem kell fontolgatnom, hogy most mit mondhatok, mit nem mondhatok, vagy miről nem beszélhetek. És ő elég okos ember ahhoz, hogy végiggondolja azokat a dolgokat, amik, nem csak tőlem, eljutnak hozzá. Ilyen értelemben van befolyásom. De úgy nincs, hogy azt mondhatnám, Viktor, légy szíves, akkor ez így legyen. Ilyen szerintem Magyarországon senkinek sincs – mondta Orbán Viktorról a Forbes magazin címlapinterjújában Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, „rendszeresen” szoktak beszélni a miniszterelnökkel, bár Csányi gyakran inkább megvárja, hogy…

Tovább olvasom

Bezár az OTP oroszországi bankja

Bejelentette az OTP, hogy gyakorlatilag leépíti az oroszországi leánybankját, miközben az ukrajnait továbbra is fenntartja, sőt, különféle adományokkal igyekszik segíteni a háborús helyzet enyhítésén. A bank csütörtökön közzétett közleménye így szól: “Azon dolgozunk, hogy az ország pénzügyi infrastruktúrája, így a gazdaság egésze működőképes maradjon a háborús körülmények között is. Ukrajnai leánybankunk tevékenységének fenntartása mellett több millió eurós támogatással, tárgyi adományokkal, munkatársaink és ügyfeleink körében indított több százezer euró értékű humanitárius adománygyűjtéssel, és 160 menekült elszállásolásával, ellátásával járulunk hozzá a válsághelyzet kezeléséhez. Oroszországi leánybankunk működését teljes mértékben alárendeljük a nemzetközi szankciós…

Tovább olvasom

Fellebbez az UEFA zárt kapus büntetése ellen az MLSZ

Erről Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke nyilatkozott a Mandinernek. Mint azt korábban megírtuk, az UEFA döntése értelmében a Puskás Arénában két mérkőzést zárt kapuk mögött kell megtartani az Eb-meccseken tapasztalt “diszkriminatív viselkedés” miatt. Az MLSZ elnöke azt mondta, hogy még várja az indoklást, de a Puskás Aréna az Eb talán legkedveltebb létesítménye volt, ahol igazán érezni lehetett a fesztiválhangulatot. Csányi a magyar válogatott teljesítményét úgy értékelte, hogy az egyik legnehezebb csoportban, a becsületes helytállást várták el a csapattól, amit a nemzeti tizenegy szerinte messze túlteljesített. Forrás: Mandiner via atv.hu

Tovább olvasom

Csányi Sándor az UEFA alelnökeként sem mond semmit arra az UEFA-döntésre, amely miatt Szijjártó Péter lekommunistázta a szövetséget

Nagyon kiakadt Szijjártó Péter az UEFA azon döntésén, mely szerint a magyar szurkolók viselkedése miatt három meccsre zárt kaput rendelt el a válogatott meccseire. “Úgy látszik, az UEFA továbbra is alkalmazza a már korábban megismert, munkásőrhajlamú nézőtéri besúgókat, akiknek nincs más dolguk, csak jelentéseket írni arról, hogy ki mit mondott (vagy nem mondott) a nézőtéren. Mint a kommunizmusban: bizonyíték nem kell, elég a besúgó feljelentése” – írta akkor Szijjártó. A kiakadás érdekessége már akkor is az volt, hogy az UEFA alelnökét Csányi Sándornak hívják, aki egyben az MLSZ elnöke is,…

Tovább olvasom

Már nem Csányi Sándor a leggazdagabb magyar, hanem Mészáros Lőrinc

Tíz év után taszították le az OTP-vezért a lista éléről. A nemzet gázszerelője remekül használta ki tehetségét, valami különös véletlen folytán, éppen 2010-től ugrott óriásit a vagyona és azóta is töretlenül halad egyre feljebb és feljebb. Már Csányit és 35 milliárddal veri. A 100 Leggazdagabb magyar listáját már nem az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, hanem Mészáros Lőrinc vezeti. Kettejük becsült vagyona között 35 milliárd forint a különbség. A járvány okozta válság ellenére tovább nőtt a 100 Leggazdagabb magyar vagyona. Az idei, sorrendben 20. összeállítás adatai szerint az összesített vagyon 5586,7 milliárd…

Tovább olvasom