Csányi Sándor az UEFA alelnökeként sem mond semmit arra az UEFA-döntésre, amely miatt Szijjártó Péter lekommunistázta a szövetséget

Megosztás

Nagyon kiakadt Szijjártó Péter az UEFA azon döntésén, mely szerint a magyar szurkolók viselkedése miatt három meccsre zárt kaput rendelt el a válogatott meccseire.

“Úgy látszik, az UEFA továbbra is alkalmazza a már korábban megismert, munkásőrhajlamú nézőtéri besúgókat, akiknek nincs más dolguk, csak jelentéseket írni arról, hogy ki mit mondott (vagy nem mondott) a nézőtéren. Mint a kommunizmusban: bizonyíték nem kell, elég a besúgó feljelentése”

– írta akkor Szijjártó.

A kiakadás érdekessége már akkor is az volt, hogy az UEFA alelnökét Csányi Sándornak hívják, aki egyben az MLSZ elnöke is, vagyis “saját magát büntette meg”, de mintha Szijjártó nem tudná, hogy a lekommunistázott szövetség alelnöke magyar. Csányit most megkérdezte a Nemzeti Sport, de ő nem érzi úgy, hogy most kommentálnia kellene az eseményeket.

„Részletesen elmondom majd a médiának, amit fontosnak tartok az UEFA fegyelmi döntésével kapcsolatban, amint ennek itt lesz az ideje” –

mondta.

fotó: MLSZ

Kapcsolódó cikkek