Elsőfokú ítélet az „unokázós” csalók ügyében

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik az ügyészség szerint ún. „unokázós csalásban” vettek részt. A bíróság által megállapított tényállás szerint a három férfi előzetesen megállapodott, hogy pénzszerzés céljából idős embereket ejtenek majd tévedésbe különböző kitalált történetekkel, melyek szerint gyermekük, unokájuk bajba került és segítségképpen pénzre van szükségük. Cselekményeikkel több, mint hárommillió forint kárt okoztak. Az átvett pénzeket az I. rendű vádlott egy pénzváltó szolgáltatón keresztül külföldre utaltatta két kívülálló személlyel, akik a pénz eredetéről nem bírtak tudomással. A bíróság a vádlottakat a bűncselekmény felismerésére vagy…

Tovább olvasom

Adománygyűjtés okán csalta ki mások pénzét egy nő Miskolcon

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy áladománygyűjtővel szemben folytatott. Csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkaptányság egy 20 éves román állampolgárságú nővel szemben. A gyanúsított 2022. december 8-án egy miskolci nagyáruházban leszólította a vásárlókat, hogy adományt gyűjtsön beteg gyerekek számára. A bejelentést követően a rendőrök ellenőrizték a nőt, aki tevékenységét hiteles iratokkal nem tudta igazolni, az összeszedett több tízezer forintot pedig saját javára akarta fordítani. A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek –…

Tovább olvasom

Lebukott a miskolci bűnbanda: százezreket csaltak ki számlatartozásra hivatkozva

Csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 37, egy 46 és egy 47 éves esztergomi férfival szemben. A 37 éves elkövető egy telefontársaság ügyintézőjének adta ki magát és számlatartozásra hivatkozva csaknem egy tucat esetben pénzt csalt ki áldozataitól. A másik két segítője abban működött közre, hogy mindig újabb bankszámlaszámot nyitottak ahová a sértettek utalták az általuk tartozásnak hitt összeget.  Az elkövetők 2023. március 8-a előtt, több százezer forint kárt okoztak a sértetteknek. A Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya egy kézbe gyűjtötte az egész országra kiterjedő bűncselekmény…

Tovább olvasom

Hallókészülékekkel üzletelt egy miskolci banda

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy miskolci elkövetői kör ellen, akik jogosulatlanul igényeltek ártámogatást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK). A tettesek egy céghálózatot működtetve szerveztek ingyenes hallásvizsgálatokat, melyek során 1560 magánszemély személyes adatát rögzítették, amit felhasználva valótlan tartalmú vényeket állítottak ki, majd nyújtottak be a NEAK-nak. Ennek révén jogosulatlanul igényeltek hallókészülékek után járó ártámogatást.  A „vizsgálatokon” részt vevő magánszemélyek közül voltak olyanok, akik a hallókészüléket meg sem kapták, illetve több esetben átvették…

Tovább olvasom

Több mint húszmillió forintos költségvetési csalást követett el a miskolci pék

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a koszovói állampolgárságú férfinak az ügyében, aki a Miskolc főutcáján üzemelő két pékségében különböző adónemek vonatkozásában több, mint húszmillió forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek – írja a Miskolci Törvényszék. A megállapított tényállás szerint a vádlott által vezetett gazdasági társaság 2015. és 2016. adóévben a bevétel részleges eltitkolása útján többmillió forint áfa- ás társasági adókötelezettséget nem teljesített, ezen túlmenően fiktív számlák befogadásával szintén többmillió forint áfát jogosulatlanul helyezett levonásba, mindezzel huszonkétmillió forint vagyoni hátrányt okozott, amely utóbb részben megtérült. A bíróság a vádlottat…

Tovább olvasom

Varga Andrea megerősítette: húga börtönbe megy csalás miatt, a családjával együtt áldozatai a történetnek

Öt év szabadságvesztésre és kártérítés megfizetésére ítélték a miskolci alpolgármester testvérét, akivel Varga Andrea már évek óta nem tartja a kapcsolatot. Néhány napja tett közzé egy közleményt a Miskolci Törvényszék arról, hogy helybenhagyták a Miskolci Járásbíróság elsőfokú ítéletét, amellyel csalás bűntette miatt öt év szabadságvesztésre ítélt és több mint húszmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezett egy miskolci nőt. A megállapított tényállás szerint a vádlott egy hivatalos személlyel fennálló, de a valóságban nem létező kapcsolatára hivatkozva rábírta a sértetteket arra, hogy lakásárverések alaplicitjeként meghatározott pénzösszegeket adjanak át neki, amelyeket befizet, így az…

Tovább olvasom

Az Ajka edzője: Sokszor csalnak a játékvezetők, lefociztuk a DVTK-t

Nehezen, de egy góllal legyűrte vasárnap a Diósgyőr az Ajkát, amelynek edzője nem rejtette véka alá véleményét. Szerinte megszokott, hogy a nagyobb csapatok javára rendre csalnak a játékvezetők. A DVTK egy találattal győzte le a hétvégén az Ajkát. A lefújást követően az ajkaiak vezetőedzője, Jeney Gyula kifakadt a játékvezető ítéletei miatt. „Tudom, hogy nehéz ezt átállítani az emberekben, főleg a szurkolókban vagy a játékosokban, de engem nem érdekel az eredmény – vágott bele Jeney Gyula. – Kikaptunk egy-nullára, lehetett volna egy-egy is, de macska-egér harc volt a pályán. Óriási fölényben játszottunk a Diósgyőr ellen,…

Tovább olvasom