Lebukott a miskolci bűnbanda: százezreket csaltak ki számlatartozásra hivatkozva

Megosztás

Csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 37, egy 46 és egy 47 éves esztergomi férfival szemben. A 37 éves elkövető egy telefontársaság ügyintézőjének adta ki magát és számlatartozásra hivatkozva csaknem egy tucat esetben pénzt csalt ki áldozataitól. A másik két segítője abban működött közre, hogy mindig újabb bankszámlaszámot nyitottak ahová a sértettek utalták az általuk tartozásnak hitt összeget.  Az elkövetők 2023. március 8-a előtt, több százezer forint kárt okoztak a sértetteknek.

A Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya egy kézbe gyűjtötte az egész országra kiterjedő bűncselekmény károsultjainak ügyeit. A kitartó nyomozás eredményeként az első bejelentést követően, két hónapon belül Esztergomban elfogták és a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították az elkövetőket. A három férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, akik a bűncselekmény elkövetését beismerték. A 37 éves férfit őrizetbe vették.

Az egész országra kiterjedtek a csalások

Országos koordináció keretein belül fogták el a rendőrök azokat az elkövetőket, akik az egész ország területén csalásokat követtek el. BAZVMRFK.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek