Elakadt egy kamion a cigándi körfogalomban

Fontos, hogy az itt élőknek ne kelljen a folyamatos kamionforgalom közepén élni, amely amellett, hogy tönkreteszi az utakat, az út menti épületeket, jelentős egészségromboló hatással is bírnak. Ennek mostantól vége és reményeink szerint a Sárospatak és Cigánd közötti út felújításához már az idén hozzáláthatunk néhány szakaszon, mondta néhány évvel ezelőtt dr. Hörcsik Richárd, Borsod-Abaúj-Zemplén megye útbiztosa. Úgy tűnik, hogy mégsem változott a helyzet. Pár nappal ezelőtt hosszú órákra megbénította a cigándi közlekedést egy körforgalomban elakadó, román rendszámmal ellátott kamion, számolt be róla Oláh Krisztián, a település polgármestere közösségi oldalán. Az eset nem csak azért…

Tovább olvasom

Cigánd környékén is lecsaptak az üzemanyagválság hiénái

Borsodban rengeteg olyan település van, ami olyan vonzáskörzethez tartozik, amelynek a közelében sem lehetett üzemanyaghoz jutni az elmúlt napokban. Aztán jött a benzinárstop eltörlése. Nézzük meg, hogyan zajlott az ügyeskedés a nagy bejelentés előtt! A napok óta tartó részleges vagy teljes üzemanyaghiány a Bodrogközben fokozottan érezteti a hatását. Pedig csuda egy hely ez a Bodrogköz. Ezer éve onnan is irányították a hon elfoglalását, és sokáig egyetlen icipici várost sem tudtak felmutatni. Most ugyan van városuk, Cigánd, ami egyúttal járási székhely is, de nincs üzemanyaguk. Mármint a magyarországi Bodrogközben, ami 22 települést rejt…

Tovább olvasom

Vízhiány Cigándon, a polgármester szerint műszaki hiba lépett fel

“Ez el fog tartani egy jó ideig!” – írta a Facebookon Oláh Krisztián. Vízhiány volt tapasztalható pünkösdhétőn Cigándon. Oláh Krisztián, a borsodi település polgármestere Facebook-posztban magyarázta el az okokat: “Tisztelt cigándiak! A vízhiány oka Cigándon az, hogy jelenleg valamilyen komoly műszaki hiba lépett fel a víztoronynál, és nem tudja újratölteni a szolgáltató a rendszert. Ez el fog tartani egy jó ideig!!!” – írta, majd hozzátette: “Tudom, hogy kényelmetlen a helyzet, főleg így Pünkösd alkalmával amikor a legtöbben odahaza tartózkodnak, de tisztelettel kérem türelmüket, a hiba elhárításán dolgoznak a szakemberek.” Nem…

Tovább olvasom

Laptopokat lopott a borsodi férfi, amatőr hibája miatt bukott le

Ellopott három hordozható gépet, ám nem ment túl messzire vele, hogy értékesíteni próbálja, ezzel sikerült is azonosítani a gyanúsítottat. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Cigándi Rendőrőse egy 26 éves tiszacsermelyi férfival szemben. A gyanúsított 2021. május 19-én 8 óra előtt betört egy helyi közintézménybe, ahonnan három hordozható számítógépet tulajdonított el. A bejelentést követően a rendőrök már a helyszíni szemle alatt beazonosították a lehetséges elkövetőt. A Cigándi Rendőrőrs munkatársai a felvett információs szálak végén tetten érték a 26 éves férfit, aki éppen egy sárospataki műszaki…

Tovább olvasom

Nem engedte be gyerekkori szerelme, megrongálta a házát a borsodi férfi

A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki volt szerelme házánál garázdálkodott – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint a vádlott 2020. december 6-án, késő este, a gyermekkori szerelme, egy cigándi nő családi házához ment, ahol kiabálni kezdett az asszonynak. Mivel a nő nem reagált, a férfi trágár módon szidalmazni kezdte őt és felszólította, hogy menjen ki a lakásból, mert úgyis az övé lesz. Miután a nő a felszólításnak nem tett eleget, a feldühödött vádlott a nála lévő tojás nagyságú kövekkel dobálni kezdte…

Tovább olvasom

Borsodot is elérte a járvány újabb hulláma, Cigándon már szigorítani kényszerülnek

Megyénk sem ússza meg, már észlelhető az esetszámok növekedése, így ismét szigorító intézkedések váltak szükségessé. Erről a város saját hivatalos Facebook-oldala számolt be hétfőn. Tisztelt Cigándiak!Sajnos a COVID-19 világjárvány újabb hulláma elérte városunkat!A fokozatosan emelkedő esetszámok miatt Cigánd Város Önkormányzata az alábbi szigorításokat vezeti be 2021. február 22-ig: • A Bodrogköz Kincsei Bölcsőde zárva tart. • A Cigándi Tündérkert Óvoda zárva tart. • A Levendula Biztos Kezdet Gyerekház és a közösségi házak zárva tartanak. • A Szabadidő Központban és a sportlétesítményekben nem tarthatók meg az utánpótlás mérkőzések, edzések. A létesítményeket…

Tovább olvasom

Két borsodi település is plusz pénzt kap tanuszodája fejlesztésére

A beruházások már elkezdődtek Cigándon és Encsen is, de mindkét költségvetést megdobták néhány millió plusszal, erről a napokban született kormányzati döntés. A cigándi és az encsi tanuszoda beruházási költségét is módosította a kormány egy december 22-i kormányhatározatban. Ismert: a tanuszodaprogram teljes egészében állami finanszírozású projekt, amelyik az első évek bukdácsolása után egyre több céltelepülésen lép kivitelezési szakaszba.  Mint a friss Magyar Közlönyben olvasható, a cigándi beruházás az eddigi bruttó 814 millió forint helyett mintegy 837 millióra számíthat, míg az encsi létesítmény esetében a kormány a korábbi 935 millió helyett 943 millió forinttal…

Tovább olvasom

Épülő uszoda miatt vonult ki a Fidesz Cigándra

Pénteken Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár, Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő és kormánybiztos, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Hörcsik Richárd fideszes országgyűlési képviselő és Oláh Krisztián polgármester rakta lea Cigándon épülő tanuszoda alapkövét. A budapesti székhelyű MHM Product Kft. végzi a tanuszoda kivitelezését, a kapcsolódó közműcsatlakozások tervezését és a hozzá kapcsolódó munkákat nettó 626,2 millió forintért. A tanuszodában két tanmedence lesz, a kisebbik 10x6x0,8; a nagyobb 25x15x1,9 méteres. Az uszoda hasznos alapterülete 1 344 négyzetméter.

Tovább olvasom

Őrizetbe vették a cigándi maszkos rablás gyanúsítottjait

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság. Egy 19 éves férfi, továbbá 15 éves és 14 éves társai, 2020. szeptember 5-én az esti órákban, egy cigándi családi házba maszkot viselve betörtek. Az ott lakó férfit többször megütötték, és pénzt követeltek tőle. A sértett a követelésnek nem tett eleget, így a rablók mindössze egy ötszáz forintos bankjeggyel távoztak a lakásból.  A rendőrök már másnap azonosították, elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a…

Tovább olvasom

Borsodban újabb településeken ütötte fel fejét a koronavírus

Az elmúlt napokban nemcsak az országos, de a megyei számok sem festenek túl szépen, ami az új fertőzötteket illeti. Cigánd és Tiszaújváros is érintett. Az egyik hírt a cigándi városvezető osztotta meg. Mint arról korábban beszámoltunk, több tucat család került karanténba, akik igazoltan fertőzöttek közelében tartózkodtak. Oláh Krisztián közösségi oldalán tudatta: a két pozitív helyi lakos és minden karanténba helyezett személy jól van, és az azóta elvégzett tesztek alapján bebizonyosodott, esetükben sikerült megállítani a továbbfertőzést, szeptember 7-én kikerültek a hatósági megfigyelés alól. A polgármester emellett azt is közölte, hogy egy – az…

Tovább olvasom