A fideszes képviselők leszavazták a miskolci útfelújításról szóló szocialista javaslatot

Lázár János és Tóth-Szántai József

Mindannyian emlékszünk arra, hogy tavaly a kampányban Tóth-Szántai József és Lázár János egyik legfontosabb ígérete volt Miskolc útjainak teljes újraaszfaltozása. A voksolás óta eltelt hónapokban azonban – úgy tűnik – a fideszesek erről megfeledkeztek, hiszen egyhangúlag szavazták le az erről szóló javaslatot a parlamentben.

Tovább olvasom

Amíg képviselőként segített, addig jó volt, most már inkább nem kérnek belőle

Miskolci Gomb-Ászok

Megdöbbentő levelet tett közzé a Facebook-oldalán Bartha György önkormányzati képviselő, ami sajnos azt mutatja meg, hogy jó tett helyébe, nem biztos, hogy jót kell várnunk. A közzétett levelet korábbi képviselőtársának, Erdei Sándornak címezte a Miskolci Gomb-Ászok.

Tovább olvasom

Nem örülnek a kiliániak a tervezett futókörnek?

Múlt héten írtuk meg, hogy új futópályával gazdagodhat Miskolc városa. Badány Lajos alpolgármester jelentette, hogy egy 800 méter hosszúságú rekortán pálya épül jövőre a dr. Peja Győző emlékparkban, ez lenne a harmadik ilyen a városban. A terület képviselője szerint vele nem egyeztettek, és a környékbeliek nincsenek elragadtatva az ötlettől.

Tovább olvasom

Választások Miskolcon: ők a 16. kerület jelöltjei

Már csak néhány nap van hátra a választásokig, ezért a Borsod24 cikksorozatban mutatja be az egyes önkormányzati választókerületek képviselőjelöltjeit. Az 16-os számú választókerületben 5 jelöltnek sikerült összegyűjteni a szükséges ajánlásokat így ők mérkőzhetnek meg a körzet képviseletéért. A legnagyobb kérdés az, hogy le tudja-e győzni bárki Bartha Györgyöt, aki 30 éve minden választását fölényesen megnyeri.

Tovább olvasom

Kalandos lett a Dél-Kiliánban felépített új Egészségház története

Az elmúlt időszak egyik legjelentősebb beruházása volt a Dél-Kiliánban felépített új egészségház, amely nagyon kellett már a városrész számára. Voltak, akik eleinte nem lelkesedtek, de később megbékéltek, sőt megkedvelték az új épületet.

Tovább olvasom

Elkészült a dél-kiliáni egészségház, költözhetnek az orvosok

Elkészült a dél-kiliáni egészségház és napokon belül birtokba is vehetik az orvosok, így hamarosan már a megújult rendelőben fogadhatják a pácienseket. A február 29-én tartott közgyűlésen tárgyalták az egészségház sorsát a város képviselői. Az előterjesztés szerint arról kellett dönteniük, hogy az elkészült épület a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet (MEFI) fenntartásába kerüljön. Az előterjesztést a közgyűlés elfogadta, ám a fideszes képviselők nem támogatták azt. A javaslat vitája során nem derült ki, hogy a kormánypárti képviselőknek milyen problémái voltak, hiszen a napirendhez egyáltalán nem szóltak hozzá. A javaslat kapcsán a Bartha György, a…

Tovább olvasom

Bartha György azonnal intézkedett a vakolatomlás kapcsán

Azonnal intézkedett Bartha György önkormányzati képviselő a balesetveszélyes vakolatomlással kapcsolatban. A képviselő Facebook-oldalán tájékoztatott arról, hogy mi várható a következő napokban. Ma reggel mi is beszámoltunk róla, hogy óriási darab szakadt le Dél-Kiliánban az egyik épület külső részének plafonjáról. A körzet területi képviselője azonnal intézkedett is a balesetveszélyessé vált épület kapcsán és napokon belül megkezdődhetnek a munkálatok. „Tájékoztatok mindenkit, hogy a Kilián-déli szolgáltató ház balesetveszélyes vakolatának az eltávolítása hétfőn elkezdődik” – írta bejegyzésében Bartha György. Hétfőig indokolt kerülni a balesetveszélyes részt. A munkálatok megkezdésével pedig le is zárják a területet,…

Tovább olvasom